Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-206

SÍ: 206. országos ülés márezins 19 én, kedien. 1889. idézem, de ugy emlékszem, ez volt szavainak értelme. Csak hogy ez, t. gróf, egy alapjában hamis tantétel, melyet a védkötelezettség általános volta s a minden személyes előjog nélküli emberi igazság oda módosít, hogy a katonai személyes szolgálat terhét, mert az mindenkinek teher és áldozat, lehetőleg egyenlő ideig viseljük s minden hadköteles férfiú ezen egyenlőség korlátai között addig tartassék fegyver alatt, mig szolgálatára a véderőnek, a haza parancsoló katonai érdekének szüksége van. Szüksége van nemcsak háború esetére, de béke idején is, mert a békelétszám egy bizonyos mértéke nélkül hadsereget szervezni és kellően katonailag kiképezni nem lehet. Ám a három évre besorozott sorhadi legénységnél is csak az első szolgálati év vagy annak is csak egy része fordittatik a tulajdon kép eni kiképzésre. A további két év folyamán már nem annyira tanul, hanem valósággal szolgál a katona, szolgálja a katonai fegyelem elsajátításának, az ujonezok, altisztek és tisztek kiképzésének el nem hanyagolható érdekét és szolgáltatja egyszersmind a hadseregnek minden pillanatban, mozgósítás nélkül is dispositióra álló, fontos alkatrészét, (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Az itt vázolt felfogás képezi álláspontomnak elméleti alapját, a melyről — s ezt hangsúlyozni kívánom— a gyakorlati követelmények engemet is egy kevésbé merev, kevésbé szigorú alkalmazásra indítanak. De nem azért indítanak, t. ház, mintha az önkéntesek jelenlegi könnyű, gondtalan helyzetének ellenszolgáltatását abban a fáradságban, nélkülözésben, pénz-és időveszteségben keresném, a melylyel az ifjúság középtanodai tanulmányait végezi. Mert a hadsereget én sem tartom ugyan elszigetelt, különálló intézménynek, statusnak in statu, de azt a theoriát, hogy katonai mentességgel jutalmaztassanak polgári szolgáltatások, ellenkezőnek találom az általános védkötelezettség elvével és nagyon közelállónak a régi katonai váltság gyűlöletes, igazságtalan berendezéséhez. Kricsfalusy t. barátom fejtegetésesokkal közelebb jár e részben az igazsághoz, midőn az ifjúság középtanodai tanulmányait első sorban az egyéni tökéletesedés, a társadalmi positio teremtése és a megélhetés eszközének s talán helyesebben ösvényének jelenti ki. S gróf Apponyi Albert ur, egy kis jóakaró körültekintéssel maga is meggyőződhetik, hogy Magyarországon a nagyurak körében is kevés akad rajta kivül, a kivel szülői vagy aki gyermekeivel, bár azok serdületlen korában elhitetni tudná vagy akarná, hogy a magasabb hivatalokra, a tudományos missiókra való törekvés és ezen magasztos czélokra munkálkodás olyan nagy áldozat volna, a melyért kárpótlást kell majd követelniök és pedig kárpótlást, privilégiumot ott, a hol ilyen után nemzeti jellemünk soha áhítozni nem szokott, (Igaz! Ügy van! jobbfelöl) a katonai személyes szolgálatok terén. Am higyjen ilyet Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársam, ki a védkötelezettség kötelékéből véletlenül kimaradt, (Derültség jobhfelöl) ki a népfölkelői tiszti tanfolyamra nem jelentkezett, — de nem fogja elhinni sem a szülők, sem a tanulók józan nagyobb része. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Én sem nézhetem hidegen, t. ház, a középosztálynak fontos nemzeti és culturhivatását; még kevésbé pedig nehéz küzdelmét az önfentartás kegyeletlen versenyén. Nem vagyok eléggé vértezve azon egyéni rokonszenv ellen sem, a melyet barátaim és közelállóim ifjabb nemzedéke iránt éreznem adatott, kiket szavazatommal talán egytől-egyig segítek a jelen szakaszok rendelkezése alá helyezni. Jól tudom másfelől, hogy a tudományos pályán előretörő ifjúnak épen akkor szegi hosszú időre szárnyát a katonai szolgálat, midőn duzzadó reménynyel nem is haladni, hanem repülni szeretne az önválasztotta czél felé, mert szeme előtt lebeg már a polgári hivatás, a melyre érzi, hogy rátermett. Ezen oknál fogva örülök én is a tanuló ifjúságnak nyújtható minden kedvezményen, a melyet a hadsereg mai szervezetében, harczképességének csorbítása nélkül, nyugodt lélekkel megszavazhatok. Ezen indokból keresem én is benső kötelességérzettel azon könynyítéseket. a melyek az általános védkötelezettség elvi keretében megférnek, a: melyek, ha majd a mai izgatásszülte homály a tájékozatlan vagy félrevezetett közönség szeme elől szétfoszlott, mint a köd, a mely könnyítések majd ekkor, a három évig szolgáló szegényebb sorsuak körében nem szülhetnek méltó visszatetszést. (Helyeslés a, jobboldalon.) De játszani a democratát, azt hirdetni utonutfélen, hogy jogban, teherben legyen mindenki egyenlő, czégérul használni az egyenlőség eszméjét mindenütt, a hol az meg sem közelíthető, a hol az örökké üres jelszó, irott malaszt marad és megtagadni a honvédelmi szolgáltatás terén azt, a hol az legjogosultabb, ahol az egyedül realizálható; ilyen eljárásért én lelkesedni nem tudok, ez ellen lelkiismeretem, hazafiúi érzékem csak tiltakozni tud. Felhozatott, hogy a szellemi munka embereire a katonai szolgálat aránytalanul súlyosabb. Elismerem, hogy súlyosai)!), de tagadnom kell, hogy aránytalanul. Ha számot vetek egy vesztett hadjárat következményeivel, ha elgondolom, hogy az állami létünk és nemzeti uralmunknak egy időre elvesztésével járhat: lesújtó lenne a csapás ez ország minden lakosára egyaránt, de senkire nem lenne oly megsemmisítő, mint ahonoratiorok.mint a középosztály embereire. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Azokra, kik magasabb értelmükkel ismerik e nemzetnek 1000 éves martyr-életét, a kiknek emlékezete büszkén száll megpihenni annak dicsőségein, a kiknek minden reménysége, egész szellemi, er-