Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-206

28fi. országos üléi miire Mitteisehüle in dieser Riehtung etwas Erspriessliches leisten könnte, wennin den Elementarklassen auf die deutsehe Sprache fást gar kein Gewicht gelegt wird

s ist nicht einzusehen." T. ház! Ebből megérthettük (Derültség) — én legalább megértettem — (Nagy derültség) hogy a szász atyafiak, mint a közlemény irói, örülnek annak, hogy a minister ur a középiskolákban a német oktatást, a mely eddig oly lanyhán történt, szelid nyomással — hogy németmagyarosan fejezzem ki magamat — erőszakolja. De a szász testvérek azt mondják, nekik ez nem elég, hanem ők tovább kivannak menni a műveltség terjesztésében; ők az elemi iskolákban is óhajtják a német nyelv taníttatását és lelkesülnek nagy NémeTörszágért, melegen dobog érte szivök. Hogy mily ezélt kivannak a szászok a cultusminister ur rendelete által elérni, azt e ezikk eléggé világossá teszi. Ily értelműnek tekintem Szeben vármegye általam neheztelt határozatát is Én tehát távol voltam a rágalmazástól, sőt annak még gyanú jától is, mivel meggyőződésemet azon hírlapból merítettem, a mely tudvalevőleg orgánuma a Schulvereinnak és az erdélyi szászoknak. Ennélfogva én Meltzl Oszkár t. képviselő ur azon vádját, mely szerint én argumentumok hiányában a rágalmazás eszközéhez fordultam, határozottan visszautasítom és ajánlom neki azt, hogy ne anynyira lipcsei újságokba igyekezzék elvtársaival tendentiosus czikkeket irni, mint inkább hasson oda, hogy minden idegen elem, mely Magyarországot vallja hazájának, ismerje el, hogy a magyar nemzet páratlan nagylelkűségével magához emelt minden idegen elemet s ne törekedjék ugy tüntetni fel a magyarokat, mintha a művelődés forrását akarnák bedugni az által, hogy a német nyelvet a magyar családokban meghonosítani s a népiskolákba behozni nem engedik; hanem ismerjék be, hogy a jelenleg tárgyalás alatt levő törvény és határozati javaslat a legvakmerőbb támadás a magyar nemzeti nyelv ellen a német nyelv előnyére s ismerjék be, hogy okunk van azon meggyőződésünket nyilvánítani, hogy egyedül a magyar népünk az, melynél nincs mit félteni nemzeti ügyünket, (Élénk helyeslés balfelöl.) Elnöki Következik a napirend: a véderőtörvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. Nagy István jegyző: Madarász Imre ! Madarász Imre: T. ház! (Halljuk '.) Alig hiszem, hogy volna e hazában oly szülő, kivéve talán — legalább múltkori beszéde után ítélve -— Dankó Pál képviselő urat, no meg azon szerencséseket, a kiknek fiai születésük, magas hivatali állásuk, vagyonuk vagy nagy összeköttetésüknél fogva igen könnyen, játszi módon tehetik le a tiszti vizsgát, mondom, alig hiszem, hogy volna érdeklett szüle e hazában, a kinek szive a legKÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. X. KÖTET. iiis lí)-éu, ked'd'eú. 18S0. g j mélyebben meg ne döbbent volna, midőn a véderőtörvén yjavaslatnak az önkéntességre vonatkozó részét olvasta, vagy hallotta. Azt sem hiszem

? hogy sok volna a hazának magyar érzelmű polgárai közül olyan, a ki a legméltóbb megbotránkozással nem fogadta e törvényjavaslatnak nemzeti édes magyar nyelvünket olyan közelről érdeklő és érintő részeit. A szülői sziv kétségtelenül megrezzent és megdöbbent, midőn ama törvényjavaslatra és tudományos pályára készülő fia jövőjére gondolt; szégyenpír futa el a honpolgár arczát, midőn e törvényjavaslat 25. §-ának intézkedésében az állam nyelvének egy más idegen nyelv alá való rendelését, megaláztatását, megszégyenítését s végeredményeiben pedig a magyar nemzeti cultura fejlődésének meggátlását, fokonkénti megsemmisítését látta és látja mind e mai napig. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Világosan bizonyítja ezt, t. ház, az az általános ingerültség, az a felháborodás és a tiltakozó közvélemény azon hatalmas kiáltása, a mely országszerte városokról és falvakról a magyar nyelv államiságának, méltóságának és jogainak megvédését, megóvását óhajtja, kívánja, kéri és követeli. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Sajnos azonban, hogy mégis vannak, a kik nem hallják és nem értik meg, vagy még sajnosabb, hogyha nem is akarják hallani, vagy megérteni ama kiáltást. A nemzeti önérzetében megsértett magyar, mint egy ember állott fel e nemzeti nagy érdek, a magyar nyelv ellen elkövetett merénylettel szemben. Törvényt és nem határozati javaslatot követel garantiául. És igazán beláthatlan a veszély, hogy ha a magyar nemzet ezen tiltakozó és követelő szava talán csak a pusztában elhangzó szó lenne. Pedig, t. ház, csakugyan nem más, mint a pusztában elhangzott szó marad a nemzet szava akkor, hogy ha a beterjesztett törvényjavaslat 25. §-a, illetőleg a Gajári Ödön t. képviselő ur által ahhoz benyújtott módosítvány elfogadtatik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert hiszen kérdem: ugyan micsoda garantiát nyújthat nekünk és minálunk valamely határozati javaslat, midőn tudjuk, hogy van eset rá és nem ritkán, bosry még törvény által biztosított . jogainkért is küzdeni és harczolnunk ke\í.(Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Vagy miképen respectáltatnék valamely határozati javaslat ott és azok által, a hol és a kik még a határozott, világos törvényt sem respectálják kellőleg? Nem akarok újabb és újabb példákat keresni és felhozni a mondottak igazolására, hanem teljesen elegendőnek tartom, hogy ha hivatkozom a 14. §-nál nem rég folytatott jogvédelmi harczunkra, hivatkozom az „és" kérdésre adott ministeri feleletre. Hát hogy és miként lehetne — ismételve kérdem — teljes biztosíték a magyar nyelvet illetőleg valamely határozati javaslat n