Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.
Ülésnapok - 1887-206
82 206. oszágos ülés márezins 19-én, bedden. 1889. elfogadása ? Seinuiiképen, annyival kevésbbé, mert hiszen magának a benyujlott határozati javaslatnak szavai is olyan homályosak, olyan bizonytalanok, oly semmitmondók, hogy az abban a tekintetben, hog:y mondjon is valamit és még se j mondjon semmit, valóban remek műnek nevezhető. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.)'l"öiYényt tehát, t. törvényhozó testület; tiszta, világos és határozott törvényt, t. minister urak és ne sallangokat törvény helyett. Törvényt követel most a nemzet is a nemzeti nyelvnek biztosítására. (Ugy van! szélső j baloldalon.) Ámde csudálatos és csaknem megfog hatatlan, j t. ház, hogy — a mint ezt az eddigi vitákból is j láttuk — épen a törvény őrei, végrehajtói, a haza | kormányzói, a t. minister urak azok, kik félnek, irtóznak a törvénytől. íme a példák! (Halljuk! Halljuk!) A t. ininisterelnök ur az alkotmány bástyafalán a 14. §-szal ütött rést, a mint láttuk, nem a törvény szikla-kemény kövével, hanem csak egy jegyzőkönyvvel, tehát egy haszontalan gyenge papirossal akarta betömni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) i Utána a t. honvédelmi minister ur, itt a 25. §-nál, szívesen elfogadja ugyan a magyar nyelv biztosítékául a benyújtott határozati javaslatot, elfogadna tán bármit is, csak azt az egyetlenegyet nem, hogy a garantia törvényben és törvényáltál nyujtassék. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem különben a t. cultusminister ur is ugy látta jónak, ugy látta üdvösnek, hasznosnak és tán alkotmányosnak is, hogy ministeri pályáját egy törvényellenes rendelet kibocsátásával kezdje meg. (Halljuk! Halljuk/) S magyar cultusminister létére — mintha csak most is az 50-es évek szelleme kisértene — rendeletekkel akar kormányozni, rendeletekkel akarja a német nyelvet emelni és meghonosítani Magyarországon, a magyar nyelv és cultura rovására. A t. cultusminister ur ezen első lépését csak következetesen kisérte a második, a mely azon kedvezménynek megadására vonatkozik, a melyeket az önkénteseknek tanulmányaik folytathatása érdekében helyezett kilátásba. (Halljuk! Halljuk!) No hát, t. ház, ez is nagyon különös, sajátságos és jellemző eljárása a közoktatási kormánynak; jellemző különösen a részben, hogy bizonyos érdekekkel szemben és érdekekért mit meg nem lehet tenni a kormánynak. (Ugy van! a szélső balon.) Hiszen mindnyájan tudjuk, t. ház, mert itt is gyakran fölemlítették már, hogy rég időtől fogva általános a panasz a miatt, hogy a tanulók a felsőbb és alsóbb iskolákban annyira túl vannak terhelve, hogy ezen túlterheltetés immár magát a czélt, a haladás kellő sikerét veszélyeztette. De eddig még minden panasz eredménytelen volt. A kormány egyáltalában nem volt hajlandó a tanterv megváltoztatására; nem volt hajlandó engedni sem időből, sem az óraszámból, sem a tananyag mennyiségéből. És most mit tapasztalunk egyszerre? Azt, hogy most már a középiskolákban valamely magyar tantárgy tanítására és megtanulhatására nem kell annyi óraszám, mint a mennyi szükséges volt eddig; sem a felsőbb iskolákban, az egyetemeken például a joghallgatóknak ma már nincs szükségük tanulmányi időül t-, hanem csak 7 félévre. Ép igy a tanárjelöltek, orvosnövendékek és gyógyszerészek ma már kevesebb idő alatt végezhetik pályájukat, mint végezhették még csak a múlt évben is. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És ugyan miért? Hogyan történhetik ily hirtelen e nagy változás? Azt hiszem, nem tévedek, ha egyszerűen azt mondom, hogy tisztán és egyedül a német nyelv érdekében. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Amott, t. ház, a magyar tantárgyaktól elvett óraszám magának a t. minister urnak rendelete szerint majd a német nyelv tanítására leszen fordítandó; emitt pedig az elengedett félév az önkéntesi tiszti vizsgához megkívántató németnyelv elsajátíthatása végett vált szükségessé.(Ugy van! a szélső baloldalon.) Tagadhatja-e tehát valaki, t. ház, hogy egyedül és tisztán a német nyelv érdekében történtek mindezek? Tagadhatná-e valaki, hogy ez az intézkedés — ha ugyan az eddigi törvényszabta tanulási időre csakugyan feltétlenül szükség volt, a mint ez állíttatott — a tudományos kiképzés hátrányára fog szolgálni? Azt hiszem, senki méltán ezt nem tagadhatja; sőt igazat kell adnunk annak, a mit msr régen kimondott Helíy Ignácz t. képviselőtársunk is, hogy ezek által nemzeti culturánk és szellemi s tudományos művelődésünk igen érzékeny kárt és csorbát fog szenvedni. (Ugy van ! a szélső baloldalon.) De hát az igen t. cultusministeri államtitkár ur nem hiszi ezt s ellenkező véleményben van. (Halljuk! Halljuk!) Legyen tehát szabad, t. ház, nekem az ő márczius 7-iki beszédjére néhány rövid észrevételt tenni. (Halljuk! Halljuk!) igaz ugyan, hogy az a beszéd már igen régen tartatott és én ebben a tekintetben meg is késtem egy kissé; mert hiszen, a mint méltóztatnak tudni, a t. államtitkár urnak a túloldal által oly nagy helyesléssel és éljenzéssel fogadott beszédét már mindjárt a következő napon s azóta is igen gyakran több ellenzéki képviselőtársam beszédében oly kézzel foghatókig megczáfolta és ez által valódi értékére szállította le, hogy most már az a beszéd csakugyan el van temetve s szomorú fejfáján csak e pár szó olvasható: „Volt és nincs!" (Helyeslés a szélső baloldalon.) Es én, t. képviselőház, igen sajnálom azt,
