Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.
Ülésnapok - 1887-204
32 204. országos ülés raártzins IG-án, szombaton. 1689. oly valamit mondott, a mi ellen alig lehet alapos ellenvetést tenni. S ezen mondásából mégis folynak következések, melyek nem vétettek kellő figyelembe. (Halljuk! Halljuk! a szélső balon.) Ebből egyenesen folyik legelőször is az, hogy azon határozati javaslat, mely a bizottság részérő! adatott be, valamint a Grajári-féle határozati javaslat valósággal nem egyéb, mint puszta szemfényvesztés. Ily intézkedésekkel ezen a bajon segíteni egyáltalán nem lehet. (Igás! Ugy van! a szélső halon.) De én tovább megyek, t. ház. En azt hiszem, hogy nein fogunk ezen a nyelv-kényszerben rejlő bajon segíteni az által sem, ha a magyar tiszti vizsgálati nyelv törvénybe iktattatnék. Elismerem ezen intézkedés elvi fontosságát, elismerem különösen azon viták után, melyek itt közjogi tekintetben folytak; de a bajnak lényegén segíteni a törvénybe való iktatással sem lehet. Mert a nehézség nem a vizsga nyelvében rejlik főképen, hanem rejlik abban, hogy a német nyelv tudását oly mérvben követelik, a melynek ifjaink megfelelni egyáltalában nem képesek. És ha magyar lesz is a vizsga nyelve, még e mellett mindig lehet a német nyelvből oly mérvet követelni, a mely mellett a magyar vizsga-nyelven is sorba lehet buktatni a magyar itjakat. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Azért megvallom, nem várom, hogy a törvénybe való iktatásnak valami nagy eredménye legyen és nincs különös kedvem egy oly törvényt hozni, a melynek végrehajtását nem mi intézzük; amelynek végrehajtását kellőleg nem ellenőrizhetjük, a mely törvény mindjárt keletkezése perezében homlokán hordozza az „irott malaszt" jellegét. Elismerem azonban annak elvi fontosságát, hogy szemben a mostan fennálló szabálylyaí, a most uralkodó német nyelvvel, a magyar nyelv jogosultsága törvénybe iktattassék; mint elismerem elvi fontosságát annak is, hogy a nyelvkérdésre vonatkozólag a magyar törvényhozás intézkedjék; de semmi szin alatt sem vagyok hajlandó ezt abban a formában elfogadni, melyben a bizottsági különvélemény harmadik pontja és Beőthy Ákos képviselő ur módosítványa kifejezi. Mit mond ugyanis a módosítvány? Azt, hogy a tiszti vizsga az illetők választása szerint az állam nyelvén, vagy német nyelven tétessék le. En a német nyelvnek a magyar nyelvvel való ilyen parifieatióját semmi esetre sem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Miért épen németül ? Ez nem lett megmagyarázva; nem lett indokolva sem a kisebbségi vélemény harmadik pontjában, sem pedig Beőthy Ákos t. képviselő ur módosítványában. Ennek én más okát nem tudom belátni, mint azt, hogy könnyítés szereztessék azoknak, a kik netalán a magyar vagy horvát nyelvben kellő jártassággal nem birnak. De boesánatotekerek, ez ezen czélnak, ha csakugyan a méltányossági szempont volt irányadó, egyáltalában nem felel meg, mert mintán vannak olyanok is, a kik sem a magyar, sem a német nyelvet nem birják, ebből az következnék, hogy engedtessék meg azoknak, kik német nyelvű gymnasiumban végezték tanulmányaikat, hogy segíthessenek magukon a vizsgán bármely hazai nyelv használatával. (Mozgás.) És ez, t. ház, tökéletesen összhangzásban is volna az 1868-ik évi nemzetiségi törvénynyel, (Zaj) a mely azt mondja, h >gy a mag} T ar állam nyelve a magyar. Magyar nyelvű a törvényhozás, a kormányzat, de tért enged a többi hazai nyelveknek a törvényhatóságoknál, a községekben, a közigazgatásban és törvénykezésnél. Ezeknél a tiszti vizsga magában véve fontosabb tárgynak egyáltalában nem tekinthető. Ez felelne meg nézetem szerint legjobban a méltányosságnak. Ha tehát szükséges); a mostani állapottal szemben a magyar nyelvnek törvénybe iktatása: akkor moudassék ki, hogy a tiszti vizsgán rendszerint a magyar, illetőleg a horvát nyelv használandó, azonban azoknak, a kik nem magyar tannyelvű iskolába jártak, megengedtetik azon iskolák tannyelvének használata. (Zaj. Mozgás. Felkiáltások jobbfelől: Oláh nyelven!) Nagyon sajnálom, hogy ez t. képviselőtársaimnak nem tetszik. (Egy hang jobbfelöl: Szép magyar állapot! Zaj.) De annyit méltóztassanak megengedni, hogy ez az 1868-iki törvénynyel, nevezetesen annak 17. § ával tökéletesen összhangzásban van, mert az a 17. §. nemcsak elismeri azt, hogy lehetnek különböző tannyelvű iskolák, de egyenesen kimondja, hogy araagyar államnak feladata a közművelődés érdekében az ilyen iskolákat még támogatni is. Azonban, t. ház, legyen ez csak az én magán nézetem. De bármiként legyen a dolog, kérdem, mit jelentene az, ha ugy, mint a kisebbségi vélemény harmadik pontjában s a Beőthy-féle módosítványban mondva van, kimondatnék, hogy vagy magyarul, vagy németül? (Halljuk!) Ez annyit jelentene, t. ház, hogy mi egyenrangúvá teszszük a törvényben a német nyelvet a magyarral, (Ugy van! a szélső baloldalon) annyit jelentene, hogy mi, mint ilyet, beczikkelyezzük a német nyelvet; hogy egyenrangúvá teszszük a magyar nyelvvel a közös hadsereg, a közös kormánynak, tehát azon állami tényezőknek nyelvét, a melyek velünk az állami hatalom gyakorlatában concurrálnak és melyek állami önállóságunk irányában folytonosan támadó háborút folytatnak. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez annyit jelentene, t. ház, mint a közösügyes paritásnak és duaíismusnak elvét egyenesen átplántálni, egyenesen behozni a közösügyek trójai lovát abba a körbe, melyről épen evita alkalmával mutatták ki,
