Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-204

204. országos ülés mftrezins 16-án, szombatin. 1889. §g és pedig fényesen, azt, hogy itt egyedül nekünk, egyedül a magyar törvényhozásnak van joga intézkedni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ennélfogva én ezt a módosítást semmi esetre el nem fogadhatom s azt hiszem, hogy annak elfogadása hibás lépés, sőt végzetes ballépés volna. Midőn, t. ház, az előadottakban bátor voltam nézeteimet kifejteni, legyen szabad rövid beszédem befejezéséül ez alkalommal is rámutatnom arra, hogy mennyire nehezedik mind fokozódóbb mértékben a közösügyes rendszer és különösen a közös hadsereg intézménye nemzeti önállóságunkra és nemzetiségünkre; nehezedik annyival inkább, minél nagyobbra neveljük, minél inkább fokozzuk ezen hadsereget. (Halljuk!) A hadsereg gyarapításának, a harczképesség emelésének örve alatt állott elő most is ugy a 14. §., mint ez a 25. §. És tagadhatatlan, t. ház, hogy a közös hadsereg intézménye már ez alkalommal is tetemes előnyöket ért el nemzeti önállóságunk rovására. A t. ház megnyugvással fogadta azon módosítást, mely a 14. §-nál érvényre jutott. De én nem tehetek róla, most is azt hiszem, hogy több alkotmányos garantia rejlett abban, ha a hadsereg létszáma állapíttatott meg 10 évre, mint rejlik abban, hogy az ujonczlétszámot határoztuk meg 10 évre. Nem akarom e tekintetben a vitát megújítani, de mindenesetre jelentőségteljes dolog az, hogy mig az előbbi mód szerint azt mondták: nekünk nem kell „Eine Arniee auf Kündigung'% ugyanezen ellenvetést, ugyanezen nehézségét a most megállapított eljárásra nézve nem emlegetik. Es igy lesz ez, t. képviselőház, mindig, valahányszor a közös hadsereget neveljük, erősbítjük ; ezzel mindig csak a közös birodalom számára, sőt az absolutismus számára dolgozunk. Es ez annál aggályosabb, mivel a közös hadsereg állására nézve a régi felfogás, a régi eszmék vannak döntő körökben változatlanul fentartva. Hiába beszélünk mi itt, hogy az egész világon az általános védkötelezettség miatt a hadsereg nem egyéb, mint a polgár fegyverben, oda át most is ugy tekintik a hadsereget, mint egy zsoldos hadat, melylyel egy hadúr föltétlenül rendelkezik. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Most is az a felfogásuk, hogy : in deinem Láger ist Üsterreich. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ebben a monarchiában, t. ház, nemcsak egyféle, de kétíéle dualismus van; nemcsak az a dualismus, mely Austria és Magyarország közt fennáll, hanem az is, mely a katonai és a polgári elemek között létezik, (ügy van! a szélső baloldalon,) És erre emlékeztetve lettünk egy nem rég előfordult eset által. (Halljuk!) Tudvalevő, hogy midőn a felséges uralkodóházat ért csapás alkalmával a fejedelem indíttatva érezte magát arra, hogy köszönetét kegyes szavakban kifejezze a tapasztalt részvétért, jónak tartották bizonyos elemek KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. X. KÖTET. azt tanácsolni a fejedelemnek, hogy külön fejezze ki köszönetét azoknak, a kiket a népeim elnevezése alá szoktak foglalni s külön a hadseregnek. Kérdem, helyes volt-e, tapintatos volt-e ezen alkalommal ily tanácsot adni a fejedelemnek? Nem valóságos anachronismus-e az, épen most, midőn mindenki, a ki mozogni tud, katona és a véderő kötelékébe tartozik, ekként contradistinguálni a katonai és a polgári elemet? Tapintatos volt-e, különös kegyteljes szavakkal kitüntetni azon osztályt, a melynek részvéte semmivel sem volt mélyebb és őszintébb, mint azoké, a kiket a nép elnevezése alá foglalt a régi patriarchális felfogás ? (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Az egész vita alatt majdnem chórusban hangzott a t. ház kebelében: készek vagyunk minden áldozatot meghozni a monarchia véderejének gyarapítására. Én, t. ház, ezen chórushoz nem csatlakoztam. (Helyeslés balfelöl.) Én is kész vagyok minden áldozatra, hogy ez államnak, sőt mondjuk a monarchiának harczképessége fokoztassék, de nem azon az utón, hogy a hadsereg a mostani alapon gyarapittassék, neveltessék ; nem vagyok hajlandó erre nemcsak azért, mert minél erősebb, nagyobb lesz az a hadsereg, annál nagyobb veszedelmet képez Magyarország önállóságáraésnemzetiségére nézve; de nem vagyok arra hajlandó, azért sem, mert a valódi harczképesség fokozására ennél sokkal jobb, sokkal ezélra vezetőbb eszközt ismerek és ez nem, más t. ház, mintáz önálló magyar hadsereg. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Egyedül az önálló magyar hadsereg felállítása által lehetne tökéletesen gondoskodni az országnak, a monarchiának harczképességéről; a magyarnemzet csak abban az esetben volna képes megfelelni a pragmatica sanctióban elvállalt kölcsönös védelmi kötelezettségnek is, ha a maga harczi tulajdonait a magyar hadseregben teljesen, tökéletesen kifejthetné. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalm.) Általában a hadsereg létszáma tömeges emelésének, fokozásának most divatozó rendszerét, én helyes politikának egyáltalán nem tartom. Elemi igazság az és mégis folytonosan mellőzik, hogy a túlságos nagy hadsereg olyan, mint a nehéz fegyverzet, mely alatt összerogyik az, a ki viseli. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Már az a létszám is, a melyet eddig fentartottunk, meghaladta erőnket. Azon őrületes versenyben, mely egész Európában folyik a harczképesség emelésére, valósággal mi járunk elől, Erejéhez képest nincsen egyetlen ország Európában, a mely ilyen nagy hadsereget tartana. Képtelenség ebben a tekintetben az erőlködés. Nem teszi ezt egy állam sem, mely helyes politikával vezettetik; hanem szövetségekkel pótolja a hiányt. Valósággal ugy látszik, hogy itt erre az iszonyú erőfokozásra nincs is valóságos szükség, hogy e dologba belejátszik bizonyos nagyhatalmas5