Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-204

204. országos ülés márezins 16-án, szombaton 1889. 3Í szaporítása? Én elismerem, hogy igenis nemzeti érdek fekszik abban, hogy ezen elem szaporittassék, hogy ez által magára a hadsereg szellemére is befolyás gyakoroltassák, még magáu szempontból is, mert valóban nem helyes dolog, hogy azon jó állásokat, melyeket a tiszti szolgálat nyújt, ne adjuk oda egészen másoknak. Hanem, t. képviselőház, azt hinni, hogy ezen második szolgálati év által legkevésbé is elő fogjuk mozdítani a kívánt eredményt, nézetein szerint a legnagyobb mistificatio (TJgy van! balfelöl) s ezen mistificatio folytonosan fentartotta magát a vitának egész folyama alatt. (Halljuk! Halljuk!) Hiszen Hannibál t. képviselő ur odáig ment, hogy azt állította, hogy majd ezen az utón fogjuk megteremteni az önálló magyar hadsereget. (Derültség lalfelöl.) Én pedig azt állítom, hogy az által, a mi most e törvényjavaslat 25. §-a által czélba van véve, egyetlen egy activ tiszttel sem fog szaporodni a magyar elem a közös hadseregben. A t. honvédelmi minister ur egyenesen kimondta, hogy több activ tiszt nem kell, van elég; csupán csak a tartaléktisztek szaporítása szükséges. Most már azt kérdezem, t. ház, hogy mi haszna lesz a nemzetnek abból, ha a tartalékos tisztek száma szaporittatik ? Micsoda állást foglalnak el a tartalékos tisztek a közös hadseregben? A tartalékos tiszteknek a hadseregben egyáltalán semmiféle szerepök, semmiféle jelentőségök nincs. (Ellenmondás jobb felől.) A tartalékos tiszt nem avanciroz, hanem folytonosan csak az alacsonyabb állásokban marad s azért a hadsereg ügyeinek kormányzására, a hadsereg szellemének képzésére egyáltalán semmi befolyással nincs. Ezért nem ellenzik, hogy a magyar tartalékos tisztek száma szaporittassék, mert ezzel nem vélnek egyebet tenni, mint azt, hogy a magyar ember-anyagot még jobban kihasználhassák. Ezt az emberanyagot szeretik és nem gyűlölik ugy, mint a magyar intelligentiát, mert tudják, hogy ez igen jó arra ; mert tudják, hogy a tartalékos tiszt nem csinál semmiféle coneiuTentiát azoknak, a kik jelenleg a tiszti állásokat kizárólag elfoglalják ; mert tudják, hogy bármennyire szaporittassék is a tartalékos tisztek száma, a hadi szolgálat minden előnyeit, a tejfelt mégis csak ők fogják leszedni ezentúl is, épen ugy, mint eddig. (Ugy van! a szélső bálfelöl.) Épen ebből látszik az a perfid eljárás, mely ezen egész conceptióban nyilvánul. Állandóan a legnagyobb következetességgel, távol akarják tartani a magyar elemet a hadsereg activ részétől és tőle csak áldozatokat, még pedig igen súlyos áldozatokat követelnek csupán olyas valamiért, a miből a nemzetnek magának absolute semmi haszna sincsen. (Ugy van! a szélső halmi.) Lehet, hogy erre azt mondják hyperloyálisan: ne keressük mi a speciális magyar előnyöket, hanem mivel a hadsereg harczképességének növelésére van szükség; mivel a tartalék-tiszteket szaporítani kell: hozzuk meg tehát ezt az áldozatot is. Hát erre bátor vagyok azt mondani, hogy azok, kik erre hajlandók, nem hiszik-e azt, hogy a közös hadsereg harczképességének gyarapítására előnyös volna az is, ha a magyar activ tisztek száma szaporittatnék ? És ha ez igy van, kérdem: nem volna tökéletesen indokolt — a közös hadsereg álláspontjáról szólok — hogy akkor, mikor ezen közös hadsereg érdekében a nemzettől súlyos áldozatokat követelnek, adjanak érte a nemzetnek viszontszolgálatokat is, még pedig olyanokat, melyek a közös hadsereg érdekének egyáltalában nincsenek ártalmára. (Ugy van! a szélső balon.) És mit felelnek, valahányszor ilyen dolog történt? Említtetett már, hogy méltányos volna, miszerint legalább a most fennálló katonai intézetekbe vétessenek fel a magyar növendékek abban az arányban, a melyben a magyarországi és osztrák ujonezok száma áll. És a t. honvédelmi minister ur erre azt felelte: nem lehet. És miért nem ? Erre a minister ur azzal a naivitással állott elő, hogy azért nem, mert ez a fennálló szabályokba ütközik. Hát méltóztassanak megváltoztatni ezen szabályokat; (Ugy van! a szélső baloldalon) mert hol van az megírva, hogy a közös hadsereg egyedül az osztrák katonai tisztek és államhivatalnokok gyermekei számára fentartott tápintézet legyen? Felhozatott az is, hogy itt az országban is kellene katonai apród-iskolát, hogy itt is kellene egy magyar katonai academiát felállítani. A t. honvédelmi minister ur erre azt mondotta, hogy nem lehet, mert a német nyelvre a közös hadseregnél szükség van. Hát, t, képviselőház, ez is egy valóságos mistificatio, mert én egyenesen tagadom azt, hogy a-kezdő activ tiszteknek mulhatlanui szükségük volna az exact németnyelv tudására. Nincs rá szükségök, mert a szolgálat alatt és a tisztekkel való társalgásban elsajátíthatják a német nyelvet. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezen az utón, a gyakorlati utón oda qualificálhatják magukat, hogy nyelv tekintetében a kívánalmaknak teljesen megfelelhetnek. Tehát egyedül az akaraton múlik. De az ily akarattal, az ily csökönyösséggel izemben mégis minden viszontszolgálat nélkül, minden kért áldozatot megadni — nem akarok inparlamentáris kifejezéssel élni — annyi, mint az áldozatkészség minden mértékét túlhaladni, a mely egy nemzettől követelhető. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De mondott a t. honvédelmi minister ur egyebet is, a mi itt nem méltattatott kellő figyelemre. (Halljuk! Halljuk! a szélső balon.) Ismételve hangsúlyozta ugyanis a t. honvédelmi minister ur, hogy a német nyelv tudása a hadseregI ben mellőzhetlen. Ezzel nem állított újat; sőt