Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-204

30 204, orszAgos ülés márezius 16-án, szombaton. 1889. T. képviselő ur azt mondja, hogy sokan azok között, kik a ház ez oldalán ülnek, ellenezték a kormánynak a magyarság erősbödésére tett törekvését. Vannak itt többen igenis, a kik elleneztek egyetmást a protestáns autonómia szempontjából. Helytelennek tartották, hogy a közoktatás előmozdításának örve alatt a protestáns autonómia megcsonkittassék. Mert azt mondták, hogy a protestánsok kezében biztos kezekben van a nemzeti cultura ügye s hogy nincs semmi szükség eulturés közoktatásügyi kérdésekben a kormány egyedáruságára. Azt hiszem, t. ház, hogy azután, a miket ma látunk, teljesen igazolva vagyunk, mert ime most látjuk, hogy mily kezekbe jutott a közoktatásügyi egyedárúság. Elleneztek némelyek, elleneztem én is nem egy dolgot, a mely a közoktatásügy terén történt. Hogy mit és miért elleneztem, arra ez alkalommal kitérni nem kívánok, mert ez a nemzetiségi kérdés körébe vág, melyet ugyan több oldalról megkísértettek e vitába belevonni, holott nézetem szerint a szőnyegen levő kérdéssel semmi organicus összefüggésben nincs, arra alig van némely vonatkozása. Egyet azonban mégis kijelentek és pedig azon felszólalás incidenséből, melyet a 14. szakasz tárgyalása alkalmával két szászföldi képviselőtársunktól hallottunk, mely nyilatkozatot itt a házban elismeréssel fogadtak s a melynek hatását nem voltak képesek elmosni Meltzl t. képviselő ur kifakadásai sem. (Helyeslés balfelöl.) Hivatkozva azon nyilatkozatokra, kérdem, vájjon azok hallatára, nem villant-e meg legalább egy perezre a t. ház minden tagjának lelkében az a gondolat, hogy milyen dicső volna, ha 16 millió ember egy szívvel-lélekkel követelné a nemzet igazait, a helyett, hogy most a nemzetiségi viszály következtében egymással farkasszemet nézve, egymás ellen a hatalom kegyére licitál ? Nem merült e föl annak sejtelme, hogy valóban ideje volna már egyszer ezzelakérdéssel komolyan és higgadtan foglalkozni. Én részemről ezt ez alkalommal tovább fűzni nem akarom, hanem a?on nemzetiségi politikára, melyet a t. képviselő ur is magáénak látszik vallani, legyen szabad egy rövid megjegyzést tennem. (Bálijuk! Halljuk!) A t. képviselő ur, midőn felsorolja a kormánynak nemzetiségi tekintetben való érdemeit, különösen hangsúlyozza azt, a mit a népnevelésre, a magyarosodásnak a nép alsóbb rétegeiben való terjesztésére tett. Ennek sem vitatom sem elvi, sem gyakorlati helyességét; de azt kérdem, helyes politika-e egyedül a külterjes gyarapodásra fektetni a súlyt, felülről pedig a germanisatióval megmételyezni a magyarság miVeltebb osztályait, a magyar nyelvet, a magyar nemzeti jellemet oly hatásoknak tenni ki, melyekből, ha alólok a nemzet ébersége által ki nem vonják magukat, nem következik egyéb, mint a magyarságnak valóságos megromlása. (Igaz! Ugy van! jőbbfelől.) Áttérve már most magára a törvényjavaslatra, legyen szabad a t. ház becses figyelmét egy oly momentumra, a kérdés oly részletére felhívnom, mely nézetem szerint ebben a házban az egész hosszú vita alatt kellő figyelemre nem méltattatott. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a vitában is megtörtént, hogy el hanyagoltatott a kérdés egyik fontos momentuma s a fáktól nem láttuk az erdőt. Ezen fontos momentum pedig azon különbség, mely az activ és a tartalékos tiszti állás közt létezik. Ezen különbséget, melyből igen fontos következések folynak, különösen a t. kormánynak és pártjának lett volna feladata figyelemre méltatni. Ezt György Endre t. képviselő ur fel is említette. A t. honvédelmi minister ur figyelmeztetett rá és én ezen őszinteségért, melyet e részben tanúsított, neki köszönetet szavazok; de arra kérem, méltóztassék azt is megengedni, hogy levonhassam ezen különbségből a kellő consequentiát. (Halljuk! Halljuk!) Mivel indokoltatik a t. túloldal részéről a 25. szakasz elfogadása? Két rendbeli érvet, vagyis inkább érvelési kísérletet hallottunk. Az egyik azon ismeretes egyenlőségi elv; a másik pedig az, hogy a nemzetnek érdekében fekszik, hogy a magyar elem a közös hadseregben gyarapittassék. A mi az egyenlőségi elvet illeti, arra bővebben kiterjeszkedni nem szándékozom; csak annyit legyen szabad kérdeznem, hogy lehet-e szó az egyenlőség mellőzéséről akkor, midőn abban, a mi a katonai szolgálat leglényegesebb részét képezi, az egyenlőség meg van, meg van a halálnak az ellenség és a golyók előtt tökéletes egyenlősége; mert az az úgynevezett kiváltságos osztály, a mint a háborút megizenik, azonnal behivatik szolgálatra s ép ugy koczkáztatja életét, mint az, ki activ hadseregben szolgál ? A mi pedig a béke idején való szolgálatot illeti, elmondatott már, hogy ezen intézkedéssel a miveltebb osztályokat pályájukban tönkre lehet tenni; mig a szegényebb osztályok ezt jóformán meg sem érzik. Az-e, t. ház, az egyenlőségnek igazi realisálása, hogy ha csupán csak a betűszerinti egyenlőség kedvéért tönkre teszünk egyes fontos osztályokat? A kik azon oldalról hangoztatták az egyenlőség elvét, azok, ugy látszik, egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent az egyenlőség, mert előttük nem az lebeg, hogy „Gleichbereehtigung", hanem Gleiehbekneehtigung. (Igás! TJgy van! a szélső baloldalon.) Az ily egyenlőség, igy felfogva, nem testvére a szabadságnak; szerintük azt nem a tricolorokon kell keresni, hanem feltalálható az a legtökéletesebben a keleti despotismusban. (Ellenmondás jobbfelöl. Igaz! TJgy van! a szélső balfelől.) De nézzük azt a másik érvet, hogy t. i. szükséges-e a magyar elemnek a közös hadseregben való