Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-215

215. országos ülés márpzius 30-án, szombaton. 1889. 319 tetszik; meghallgatja a tanukat és ez a jegyzőkönyv az egyedüli for bíróság ítéletének. Mert hihetetlen, de ugy van, hogy a főtárgyalásra nem idéztetik meg sem tanú, sem a vádlott. Igaz ugyan, hogy a vádlottat bevezetik a végtárgyalásnál a terembe. De itt mi történik vele, tán kihallgatják, tán szembesítik vele a tanukat, megengedik-e neki, hogy a vádlónak feleljen, hogy védje magát ? Nem. A hadbíró felolvassa a jegyzőkönyvet, melyet vele vallomásáról felvett, vagy tán nem is olvassa fel, hanem rövid kivonatban ismerteti és kérdi a szerencsétlen embert, a ki ott két szurony közt áll, hogy tetszik-e? A vádlott erre a függelem és fegyelem békója alatt azt mondja, hogy nagyon is tetszik. Ezután kivezetik a tanácsteremből és csak akkor kerül ismét a bíróság elé, a mikor az ítéletet kimondják. Tehát az itélő birák nincsenek abban a helyzetben, hogy — a mint a közvetlenség nagy elve parancsolja— saját szemeikkel, saját füleikkel lássák és hallják a vádlottat, hogy az egész bizonyító eljárás előttük folyjon le. ők csak a hadbíró felolvasásából vagy rezüméjéből értesülnek és esetleg csak kivonatban, hogy a hadbíró szobájában a vádlott és tanuk mit mondanak. De haditörvényszék elé a vádlott soha sem állíttatik, tanú soha sem idéztetik. És most tessék elképzelni a további lefolyását annak a nagy katonai komédiának, a mit katonai bíróságnak neveznek. Miután a hadbíró felolvasta azt a jegyzőkönyvi kivonatot, melyet ő — in usum Delphini — ugy, a mint neki tetszik, csinál anélkül, hogy egy szóbeli vagy legalább egy írásbeli védelem engedtetett volna meg, összegezi az eddigi eljárás eredményét; kijelenti, hogy „az én jogi véleményem szerint ezt a tettet követte el vádlott s e szerint ezzel és ezzel a büntetéssel sújtandó". Tehát a katonai rangot viselő hadbíró erre oktatja az ott levő alantas katonáit, azon közegeket, kik hivatva lesznek birói szerepet viselni. Én nem képzelhetem el magamnak, hogy azon káplár, sőt az a közvitéz, ki abban a hadi törvényben ül, képes volna magát felszabadítani azon oktatás hatása alól, melyet az őrnagy- vagy kapitány-hadbirótól kap. Ezek rendszerint ugy szavaznak, a mint azt a hadbíró javaslatba hozza. És azután, t. ház, ha ily előzmények után ezen eljárás mellett ítélet hozatott, minő jelentőséggel, minő érvénynyel bir ezen ítélet? Ámbár egy nagy apparátus, egy egész haditörvényszék ült össze és nagy formalitással, de — fájdalom — közvetlenség, nyilvánosság és minden jogi garantia, de különösen védelem nélkül hoz ítéletet, kérdem, vájjon ítélet-e ez, a mit igy hoznak? Ez csak ítélet-tervezet, mely eléje terjesztetik a G-erichtsherrnek; ha az helybenNagyja, akkor ítélet, ha pedig nem, akkor semmi. És ha a Geriehtsherr helybenNagyja a resolutiót, a mit a hadi törvényszék hozott, vájjon léteznek-e még jogorvoslatok és van-e garantia, hogy az ilyen eljárás mellett létrehozott ítélet felebbezhető legyen? Itt ismét találkozunk egy hihetetlenséggel, hogy a legfontosabb esetekben nem létezik felebbezési jog. Ha az ítélet élet vagy szabadság fölött rendelkezik, nincs ellene felebbezés; felebbezni csak akkor szabad, ha lényegtelen mellékbüntetésről vau szó. (Hallóik ! Halljuk !) Mi polgári és jogászi szerény eszünkkel nem birjuk e képtelenségeket felfogni s nekünk a t. katona urak talán azt mondhatják, hogy ennek ugy kell lenni, e nélkül nem állhat fenn katonai fegyelem, ez mindenütt ugy van a civilisált világon. Fájdalom — s ezt az ő szempontjukból kell mondanom — hogy ezt nem mondhatják. Mert jelenleg mindenütt fennáll egy katonai bűnvádi eljárás, amely a jelenlegi kor és modern jogtudomány és jogtudatnak színvonalán áll. A franczia absolutismus mégis birt elég érzékkel a jogi garantiák iránt és III. Napóleon 1857-ben absolutisticus utón ugyan, de mindenesetre a jog iránti teljes tisztelettel és érzékkel alkotott egy katonai büntető-törvénykönyvet és eljárási szabályzatot, a melynél fogva nyilvánosság és közvetlenség a bűnvádi eljárásnak az alapja s melynél fogva ott van a commissair imperial mint közvádló, s ott van a rapporteur, mint külön vizsgálóbíró s ott van e mellett és ezen felül az egész birói apparátus ugy, a mint azt egy modern bűnvádi eljárásban követeljük; ott van azonkívül a teljesen szabad védelem és az egész jogorvoslati rendszer. Itália, azon állam, a mely igen sok más európai államot szabadelvűség és törvénytisztelet tekintetében megszégyenít, 1869-ben parlamenti utón teremtett egy katonai büntető törvénykönyvet és bűnvádi eljárást, a mely ritkítja párját s a melyben megvan mindaz, a mit a jelenlegi jogtudomány és jogtudat szempontjából követelnünk kell. Itáliában a katonai bűnvádi eljárásra nézve fennáll a közvetlenség, a szóbeliség s ki van benne teljesen fejtve a vádelv, ott van a teljesen szabad védelem, a jogorvoslati rendszer s mindaz, a mit művelt és szabad emberek számára követelnünk kell. Sőt még azon állam is, melyet eddig reaetionarius és hátramaradott államnak szoktunk tekinteni, Oroszország is behozott 1867-ben egy oly katonai bűnvádi eljárást, a melyben megvan a közvetlenség, nyilvánosság s megvan a védelem is. Ennélfogva tehát Austria-Magyarország az egyedüli állam egész Európában, a mely eddig makacsul utasította el magától a kor követelményeit s mely eddig makacsul ragaszkodott azon, teljesen elavult, képtelen, veszedelmes és botrányos formákhoz, melyeket a múlt sötét század teremtett. Ennélfogva, t. ház, a mi állami reputatiónk elutasíthatatlan, cathegoricuspostulátumaaz, hogy mi ne maradjunk az utolsók és egyedüliek (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) e reform terén ;