Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.
Ülésnapok - 1887-215
318 215, országos ülés múrczins 3tt-au, szombaton 18S9. nélkülöznek és igy a jelenlegi alkotmányos időben, mint anachronismus állanak fenn. De kutassuk, t. ház, hogy ezen eredetiikre nézve az illegitimitás bélyegét magukon viselő szabályok talán belső tartalmuk, vagy elveiknél fogva oly helyesek és oly példásak, hogy fennállásukat tovább is, ha nem is óhajtanunk, de legalább tűrnünk kellene ? Nézzük, mik az elvei, mi a tartalma ezen szabályoknak 1 Az anyagi büntető törvényről nem akarok itt sokat beszélni, hiszen tudjuk, hogy az 1803-ból ered és azon tanokon alapszik, a melyek a múlt század végén nem Franciaországban, hanem az ősi Austriában divatoztak. Azt hiszem, elég e törvény jellemzésére, ha azt mondom, hogy eredetileg, de még 1855-ben is, sőt 1868-ig a botbüntetést, a virgácsot és a rablánezot viselte ezímerébert. De talán egész Európában hasonló természetű büntető szabályok állnak fenn? Talán az egész világon mindenütt követeli a militarismns, hogy középkori, sőt középkor előtti elvek álljanak fenn a katonai büntető ügyekben ? Hála az égnek, minden civilisált európai államnak, sőt Orosz- és Törökországnak is vannak katonai büntetőjogi szabályai, melyek messze fölülhaladják a mi szabályainkat ugy jogi tudat, mint alkotmányjogi felfogás dolgában. Belgiumban, az alkotmányosság minta-államában már e század elején, 1817-ben volt egy mintaszerű katonai büntető törvénykönyv, a többi államok később alkottak e tárgyban törvényeket. Francziaországban 1857-ben, Olaszországban 1869-ben mintaszerű törvények alkottattak ugy az anyagi büntetőjog, mint a bűnvádi eljárásra nézve. Ugyanazon évben alkotta meg a bajor tartománygyülés azon kitűnő katonai bűnvádi eljárást, mely ritkítja párját egész Európában ugy jogi tudat, mint szabadelvűségre nézve. Sőt Oroszországnak is van egy modern büntetőjoga és bűnvádi elj árasa. A német birodalom, mint kiemeltem, 1872-ben alkotott magának egy mintaszerű büntetőtörvényt, mely különösen az által tűnik ki, hogy tisztán katonai bűntényekre szorítkozik és hogy az általános elvekre és a közönséges bűntényekre nézve a polgári büntető törvénykönyv szolgál alapul. Mi pedig ott maradtunk, a hol e század elején voltunk. És hogy vagyunk a büntető eljárásra nézve? Diffjeile est satyram non seribere, ha erről akarok említést tenni. Tudjuk az időt, melyben az keletkezett ; annál fogva nem is csoda, hogy azok az eljárási elvek, melyek a katonai törvényekben meg vannak testesítve, a múlt századba valók és nem csak anachronismust, de valódi botránykövet képeznek. A ki a jelenlegi katonai büntető eljárást alkalmazza, annak sejtelme sincs arról, hogy a többi Európában a nyilvánosság és közvetlenség nagy és üdvös elve uralkodik; sejtelme sincs arról, hogy az egyes birói functiókat külön kell választani, hogy vizsgáló birót, közvádlót és itélőbirót kell oda állítani; sejtelme sincs arról, hogy egy jogorvoslati rendszerrel kell biztosítékot nyújtani az egyénnek, hogy az első bírósági Ítélet által ne esonkittassék meg az ő legfőbb érdeke. Mindezekről, az európai modern jogfelfogásnak mindezen alapelveiről sejtelme sincs annak, a ki a jelenlegi bűnvádi eljárást alkalmazza. A legjellemzőbb az egész bűnvádi eljárásban az az egy kifejezés: der G-erichtsherr ; a katonai parancsnok, a katonai bűnvádi eljárásban: dominus litis. Tőle függ a jog és igazság, o indítja meg a pert és utasítja a hadbírót a vizsgálóbírói teendőkre nézve, ő ellenőrzi annak tevékenységét, ő Nagyja helyben, vagy veti el annak vád alá helyezési indítványát, ő hívja össze az itélő bíróságot. Fenyvessy Ferencz: És ő intézi el a felebbezést is! Zay Adolf: igen: ő a íelebbezésnek egyedüli elintézője. De még sokkal kirívóbb és tűrhetetlenebb az a szerep, melyet ezen úgynevezett katonai igazságszolgáltatásban a hadbíró játszik. A hadbíró, mint már említettem, a törvény urától, a G-erichtsherrtől kapja az utasítást, hogy indítsa meg a nyomozó eljárást, e szerint ő a Justizpolizei első közegeés későbben ő a vizsgálóbíró, azutánő emeli a vádat, ő védi a vádlottat és oktatja a katonai bírákat a katonai törvényszék előtt az iránt, hogy mi az eredménye az egész végtárgyalásnak, minő törvény alkalmazandó és hogy az ő jogi véleménye szerint minő tettet követett el a vádlott éshogyan Ítélendő el. A hadbíró tehát egy személyben policiális közeg, vizsgálóbíró, közvádló, védő és Ítélőbíró. Többet egy embertől eddig csakugyan nem követelt senki a világon. Elképzelhetetlen, hogy az a hadbíró, ha a legkitűnőbb jogász és a legtökéletesebb emberi ész volna is, lelkiismeretesen megfelelni tudjon mind azon functióknak,melyek elvileg egymással teljesen ellentétben állanak, heterogének s egymást kizárják. Én azt hiszem, hogy ebben az egész bűnvádi eljárásban a legboldogtalanabb ember nem a vádlott, hanem a lelkiismeretes és művelt hadbíró, ha átérzi, hogy az ő lelkiismereti kötelessége ezeket a teljesen összeférhetlen heterogén hivatásokat összefoglalni és betölteni; ha átérzi, hogy ezen hivatásának semmiképen nem felelhet meg tisztességesen. Es csak azon bámulok, hogy az összes hadbírói kar nem tette le eddigelé birói hivatását, mondván, hogy vagy lelkiismeretünk ellen kell eljárnunk, vagy pedig tovább nem lehet működnünk. Legyen szabad még csak arra hívnom fel a t. ház figyelmét, hogy ez az eljárás tisztán scriptoristicus és inquisitorius. A hadbíró maga elé hívja a vádlottat, meghallgatja vallomását és jegyzőkönyvbe veszi azt, a mit akar és a mi neki