Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-189

54 1S9* országos ülés február 26-án, kedden 1989, zeti jellegét a nélkül, hogy ez által magának az intézménynek közösségét ne befolyásolná. Az, a mit a közösség mellett követelnünk lehet és kell, nem több és nem kevesebb, minthogy mindkét állam jogai és eulturája, mindkét állam polgárainak jogai és culturalis képességei a hadseregben egyenlő módon respectálva legyenek, érvényesítésükben gátló akadályokra ne találjanak. (Zajos ellenmondás a bal- és szélső baloldalon.) Az intézmény közösségének ép ugy árt az, ki azzal szemben ily tekintetből több követeléssel, mint az, a ki kevesebbel lép föl. A helyes középút sehol sem oly fontos, mint ép ez intézménynél. És ezért nem osztozhatom azok nézetében, kik a mellett — hogy a hadsereg elkülönítését ma még nem tartják időszerűnek — a közös hadsereget — habár, mint a túloldalról kifejtve lett, az intézmények lassú fejlesztése útján — oly attribútumok birtokában kívánják látni, mikkel az, mindaddig, mig közös hadsereg marad, nem birhat. De továbbá tiltakoznom kell még egy felfogás ellen. Hogy tudniillik ez a hadsereg, mert közös és nem külön álló magyar hadsereg, egyszerűen folytatása csak a régi császári hadseregeknek, (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Csak azért állíttatik talán ez, hogy ennek kapcsán felhozhatók legyenek a múltnak oly reminiscentiái és a corpus jurisból vett oly idézések, melyek minden magyar embernek a vért arczába kergetik. Énnek a közös hadseregnek, melyről a javaslatban szó van, csakis 20 éves múltja van. Traditiója nem lehet más, mint a mi e 20 év történetével összefügg. (Zaj és mozgás a bal- és szélső balfelől. Halljuk l Halljuk! a jobbfelöl.) Minden más felfogás, nyilvánuljon az akár itt e házban egyesek részéről, akár pedig magában a hadseregben, annak egyes tagjai részéről, egyszerű tagadása azon alaptörvénynek, melyen e hadsereg létele nyugszik. Meg kell szűnni ez alap megingatására irányzott törekvéseknek minden részről. (Helyeslés jobbfélől.) Mivel ép oly kevéssé tesznek szolgálatot azon nagy érdeknek, mely a hadsereghez fűzve van, a kik azt, akarva nem akarva, régi traditiókkal azonosítani törekszenek és ez által az intézmény őszintesége iránti bizalmat ingatják meg, mint a mennyire ártanak magának ezen intézménynek egyes, a hadsereg körébe tartozó egyének oly tényei, melyekből hazánk közjogi állásának nem teljes, alkotmányának nem föltétlen respectálására és a törvényeink iránti köteles tisztelet hiányára következtetni lehet. (Ugy van! jobbfelöl.) Meg kell — mondom — szűnni és meg is fog szűnni, a bizalmatlanság fölkeltésére irányuló törekvés minden részről. És ha minket, a nemzet képviselőit és az egész nemzetet megnyugtat, másrészt pedig a közös hadsereg egész tisztikarát, a legelső tábornoktól a legifjabb tiszthelyettesig át fog hatni a hadsereg szellemére vonatkozó azon kijelentés, melyet egy kínos ügy befejezésekép a legfelsőbb hadúr azon őszinte szavakba foglalt, hogy a hadsereg szelleme nem lehet és lesz más, mint az övé, mint az alkotmány és törvények tisztelete : akkor, meg vagyok győződve, e szellemben gátló akadályt föltalálni képesek nem vagvunk. Áttérve a tisztképzés eddigi rendszerére — mert magam részére e téren semminemű szakképzettséget nem igényelhetek — erre nézve azon kijelentések után indulok, miket e házban szakértők részéről hallottunk. És ez irányban teljesen megegyezem mindazokkal, miket Ivánka Imre és nagyobbára azokkal is, miket Bolgár Ferencz t. képviselőtársaim mondottak. Hogy tudniillik a tisztképzésnek nem kell a szükség mértékén túl terjeszkednie. Czéltalan volna az egyévi önkénteseket oly dolgokkal terhelni, még az elméleti tárgyakból is, melyeknek gyakorlati hasznát sem ők nem vehetik, az pedig, hogy tudják-e egy esetleges háborúban — mikor az ő functiójuk kezdődik — teljesen közönyös. A hadjárat és harczászat ma már sok tekintetben tudomány jellegével is bir; ismeretköre pedig oly nagy, hogy annak kimerítéséhez egy emberélet tanulmánya is alig elégséges. Ha komolyan akarjuk azt, a miben nincs okom kételkedni, hogy a hadseregben ma még hiányzó tiszti elem minél rövidebb idő alatt előálljon: akkor tisztában kell lennünk az iránt, hogy erre — bármily kíméletlen kényszerrendszabályok — egymagukban nem elégségesek. Azoknak, kiknek e javaslattal a hiány pótlásának egyik előföltételét kezükbeadják és kik ennélfogva e hiányért a jövőben felelősek lesznek, a tisztképzés rendszerét kell a czélhoz vezetőén átalakítaniuk. Határozottan meg kell különböztetni azt — és a mi fődolog — ennek a megkülönböztetésnek érvényre kell jutnia nemcsak a vizsgáknál, de főleg az oktatásban — hogy a tartalékos tiszt minősítésének czélja egészen más, mint a hivatásbeli katonáé. (Helyeslés jobbfélől.) Mig a hivatásbeli katona tisztté képzése csak egy alap, a melyen azután az illető az önművelés és magasabb hadi tudományok megszerzésével magát kiképezheti és épen azért reá nézve az elméleti képzettségnek a legszélesebb alapot kell adni: addig a tartalékos tiszt képzésénél a fősűly a gyakorlati irányra fektetendő, különös tekintettel azon rendelkezésre, hogy általában véve csakis egy szakasz fölötti parancsnokságra s csak a leg-