Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-189

62 189. országos üléi február 2C-än, kedden 1889. értettünk volna — egyes részleteik igazsága által mindannyiunk hazafias érzelmeire hatottak. Ez azt jelenti, t. ház, hogy daczára ellentétes álláspontjainknak, melyekből e javaslat egészét megbíráljuk, daczára ezen ellentétek élesebb nyilvánulásainak : van nemcsak közös érintkezési pont közöttünk, de van egy egységes ezél is előttünk, melynek elérésére, pártállásra való tekintet nélkül — mindannyiunknak törekedni hazafias kötelességünk. (Ugy vem! jobbfelöl.) Ez a czél, melynél fogva semmi körülmények között és a viszonyok semminemű közrehatása közepett nem szabad felednünk, a mivel független és önálló nemzeti és állami létünknek tartozunk, az, hogy nemzeti jogos aspiratióinkat a megvalósítás alkotmányos és békés utján folytonosan előre vigyük. (Helyeslés a jobboldalon.) Midőn e szakasz tárgyalásánál rövid időre a t. ház kegyes türelmét kikérem, teszem ezt egyedül és kizárólag azon czélból, hogy ezen sok félreértésre szolgáló szakasz kapcsán — mindenkor szorosan magához a tárgyhoz szólva — nézeteimet előadjam és e szakasz rendelkezéseivel szemben elfoglalt álláspontomat kifejtsem. (Halljuk!Halljuk!) A t. ház kegyes türelmét annál inkább kell kérnem, mert előre látom, jóllehet lehetőleg kerülni óhajtom, hogy sokszor olyanokat is kell érintenem, mik e vita folyamán már tüzetes megbeszélés tárgyát képezték. Magának az egész törvényjavaslatnak bírálatába nem bocsátkozom. A rendszernek, mely abban lefektetve van. lehetnek és vannak — elvi szempontból — ellenzői. Es megengedem, hogy, mert ez közjogunk egyik lényeges rendelkezésére vonatkozik és mert a közjogi alap ellenzői a javaslatban kifejezett elvekkel határozottan szemben állanak, a javaslat általános megítélésénél a pártállás is lehet irányadó. Ezen elvi szempontok azonban a javaslatnak általánosságban lett elfogadása által és az előző szakaszok megszavazása következtében, túlhaladva lettek. A javaslat iránt felmerült alkotmányjogi kétely is teljesen el lett oszlatva. Nézetem szerint teljesen helytelen felfogás volna ennélfogva azt, a mi e szakaszban foglaltatik, a pártállás szemüvegén keresztül megítélni. (Halljuk!) A rendelkezés, mely itt bírálatunkra vár, ugy van élőnkbe adva, mint azon tapasztalatnak folyománya, a mely szerint védszervezetünkben a tiszti elem kellő számát nélkülözzük. Hogy mozgósítás esetén tisztekben nagymérvű hiány van, az be lett előttünk igazolva. Ezen hiány pótlásának egyik módja jut concrét alakban kifejezésre ezen szakasz rendelkezéseiben. Ez a mód az egy évi önkéntességre jogosult ifjúság ellen bizonyos kényszerszabályok alkalmazásából áll. Egyik előzetes kérdés ennélfogva az, hogy helyénvalók-e ezen kényszerrendszabályok? hogy akkor, mikor ezeket törvénybe iktatjuk, nem sértünk-e meg, nem eonfiscálunk-e el oly jogokat, melyeknek épségben tartása ej avaslat által eléretni kívánt czélnáí előbbre való ? Én, t. ház, nem hunyok szemet azon drasticus imperativum előtt, mely e javaslat alapjellegét képezi. Teljesen számot vetek azon nagy felelősséggel és még nagyobb teherrel, a melyet — ezen szakasz változatlan elfogadásával — épen azon középosztályra hárítunk, mely ugy a hazafias erényekből, mint főleg a hazafias áldozatokból mindenkor az oroszlánrészt vette és veszi ki és a mely középosztályt, akár a szülőket tekintjük, akár pedig a védköteleseket, e szakasznak — egyoldalulag tekintve kiméletlen — rendelkezései a legközelebbről érinteni fognak. E kíméletlenséggel szemben, mely a hivatásszerű önképzés megakasztásában és az azzal a szülőkre háruló terhek megnagyobbodásában fog jelentkezni, föltétlenül szükséges lesz teljesen egyenértékű recompensatiókról gondoskodnunk. De most — egyelőre a nemzeti védelem érdekét tartva szem előtt — miféle helyzettel állunk szemben ? Megalkottuk véderőnket az általános védkötelezettség alapján, fölállítottuk a magyar honvédséget és azt erőnkhöz és viszonyainkhoz mérten fejlesztettük és fejlesztjük. Alig néhány éve, az általános külpolitikai helyzetnek és az európai többi hatalmak hasonló intézkedéseinek megfelelően, a népfölkelési törvény által fegyver alá vontuk csaknem egész szolgálatképes nemzedékünket. Száz és száz milliókat hoztunk áldozatul külső biztonságunkra és az arra szolgáló eszközökre, míg ugyanakkor és ugyanazért a legnagyobb takarékosságra vagyunk utalva mindazokban, a miket az állam belső életében sok irányban tennünk kell és még több irányban tennünk kellene. Elértük azt, hogy az ellenség, kivel leszámolnunk kell, ezen országban nem egy hadsereget, de — mondhatni — egy fölfegyverzett népet talál magával szemben. És azt ma jó lélekkel senki sem állíthatja, hogy mind ennek a megtételére nem a parancsoló szükség által lettünk reá kényszerítve ; azt pedig senki sem tagadhatja, hogy mindazon áldozatok között, melyeket hoztunk, legterhesebb és legsúlyosabb felelősséggel jár az, midőn a hadköteles kort kiterjesztettük és ezzel a nemzeti munkaerő majdnem egészét viendvén a hareztérre, ez által a küzdelem esélyeibe az egész nemzeti erőt bevontuk. De mit ér majd mind ez a teher, mit mindezen áldozat, ha a szükség pillanatában — mely ma sincs semmivel távolabb, mint a múlt években, midőn a nemzeti védelemre szolgáló áldozatokra