Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-202
202. országos nlés márezíus 13-áu, szerdán. 1889 381 létén ejtett sebek be fognak hegedni, hivatkoznak egyszerűen a parlamentarismusra; s mondják, hogy ők nem fogadnak el sem tanácsot, sem utasításokat választóiktól, pedig szent meggyőződésem, hogy parlamentáris államban is szükséges, hogy folytonosan összeköttetésben legyen a képviselő választóival. (Ugy van! a ssélső baloldalon.) A képviselőknek a választók felfogásában, a választók érzületében osztozniuk kell. (Ugy van! balfeUl.) Mert parlamentáris forma mellett, parlamentáris országban is szükséges, hogy a képviselő választóival összeköttetésben maradjon és irányukban kötelezettségét érezze, mert parlamentáris életben is csak a szabadságra nézve kívánhatjuk azt, hogy ne függjön senkitől. De hazánkban megfordított minden. Itt a szabadság Tisza önkényétől, a hatalomtól függ ; azok pedig, kik a törvényhozásra hivatva vannak, nem akarnak függni a néptől s annak közérzületétől. (Ugy van! balfélöl.) T. képviselőház! Annyi váddal illetik az ellenzék padjain ülő képviselőket azon szónokok, kik a túloldalról néha-néha felállanak, hogy azokat Ijallo-atással egészen mellőznünk nem lehet, nem szabad. Lázítóknak, izgatóknak, isten tudja, minek neveznek minket. Mondják, hogy alárendeljük szenvedélyeinket felfogásunknak, érzeteinknek, a nemzetnek jól felfogott érdekét. Azt mondják, hogy mi személyes kérdést csinálunk ezen törvényjavaslat tárgyalásából és igyekszünk a gondviselésszerű ministeriumot és annak elnökét megbuktatni; erre és egyedid erre irányul törekvésünk, minden felszólalásunk. Mi, t. képviselőház, nem csinálunk személyes kérdést, személyi politikát, a személyes kérdést ott a túloldalon csinálják. (Ugy van! balfelöl.) Ezt eléggé igazolja az a körülmény, hogy Matlekovits nem átallotta választóinak egész cynismussal megmondani, hogy ő a választók érzületét semmibe nem veszi, ő mint államtitkár, az ország érdekét nem respectálja, ő mint államtitkár, hozzá van fűzve a hatalomhoz, a kormányhoz; ő nagy erkölcstelenségnek tartaná, ha az államtitkári kenyeret hazafias indulatból magától eldobná. (Ugy van! balfelöl.) Hasonlóképen az oktatásügyi ministernek titkára is felszólalásában kalapácsütéseket emlegetett és minket ugy állított oda, mint a kik őket kényszerítjük és oda kovácsoljuk Tisza Kálmánhoz és ahhoz a cabinethez, melynek Tisza Kálmán a feje. A mikor ilyen felfogásokat, ilyen kijelentéseket hallunk, nem csoda, ha a közérzületben azon meggyőződés ver gyökeret, hogy talán a túloldalon a has az agy ellen, az erszény a lelkiismeret ellen harczol; nem csoda, ha az a felfogás gyökerezik meg, hogy a hatalom talán semmi egyéb, mint egy biztosító intézet az önös indulatok részére. Nem állítom, hogy ez igy van, de nagyon jogosult ez a felfogás. Elhiszem, t. ház, hogy a túloldal a ministerelnök urat gondviselésszerű férfiúnak tartja, erre vonatkozólag eszembe jut egy franczia püspök mondata,mely igy hangzik; „Ádám esetét a paradicsomban szerencsés bűnnek nevezte, mert e nélkül nem kellett volna a megváltás". Én azt hiszem, utána gondolta: nem kellett volna sem pápa, sem püspök. Ha ily értelemben, a püspök e felfogásából kiindulva, tartja szerencsés bűnnek Tisza Kálmán kormányzatát magára nézve a túloldal: azt megengedem; de hogy a nemzetre Tisza kormányzása fatumszerű csapás, azt az ország állapota s közérzülete bizonyítja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezek előrebocsátása után engedje meg nekem a t. ház, hogy a 25. §-hoz közelebbről és némi részletességgel hozzászólhassak. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a 25. §-nak legsérelmesebb részével, a mely szerint tudniillik kétévi szolgálat van a törvényjavaslatban contemplálva, az esetre, ha a tiszti vizsga az önkéntesek által le nem tétetik, kevéssé kívánok foglalkozni; mert annak sérelmes volta már oly bőven kifejtetett, hogy ha ezen kérdéssel részletesebben foglalkoznám, abba a gyanúba esném, hogy melegített ételekkel akarom táplálni a t. túloldalt. Van azonban ennek a 25. §-nak oly része, a melylyel részletesen az eddigi szónokok még nem foglalkoztak. (Halljuk! Halljuk!) Ezen szakasz 4-ik bekezdésében ez mondatik : „Azt, hogy mely nyilvános vagy nyilvánossági joggal felruházott bel- és külföldi tanintézetek tekintendők a belföldi főgymnasiumokkal és főreáliskolákkal egyenrangúaknak, továbbá azt, hogy mily módon igazolandó a vegyes bizottság előtt az egyévi tényleges szolgálathoz megkivántató tudományos képzettség, a honv édelmi minister, az illető szakministerrel egyetértőleg és a közös hadügyminister hozzájárulásával,határozza meg". A törvényjavaslat ezen intézkedése a közös hadügyministernek közjogi szempontból oly illetéktelen jogot ad, melynek megadására én részemről nem volnék hajlandó, mert hogy a közös hadügyminister még abba is beleszólhasson, hogy milyen tanintézetek tekintetnek Magyarországon nyilvánosaknak s hogy ily módon nevelési tanügyünkre, habár per mops, befolyást gyakoroljon, ez oly joglenné, a mely legmélyebben nyúlna be kormányzatunkba. De nincs is arra absolute semmi szükség, hogy a közösügyes minister hozzájáruljon a honvédelmi és a cultusminister urak által megállapítottfeltételekhez. Hisz ez legnagyobb mértékben sértheti épen a szakministerek önérzetét, mert ebben taciteaz van kimondva, hogy ők nem képesek teljesen megítélni azt, hogy vájjon a közös
