Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-202

380 202. országos ülés márczius 13-án, szerdán. 1889. mával láttam, hogy egy jámbor útitársam Jupiter szobra előtt és Jézus keresztje előtt egyformán levette kalapját. Ezt a jámbor zarándok megtehette, de a ki a szabadságot akarja és a ki a szabad eszmékért melegen érdeklődik és azt magáért a szabadságért szereti, az a militarismust nem akarhatja. A kettő együtt lehetetlen, mivel a militarismus összetartó kapcsa minden a még meglevő szolgaságnak. (Igaz ! Ugy van ! a szélső balon.) Én tehát soha nem fogok hozzájárulni oly törvény alkotásához, mely elősegíti, erősbíti hazánkban a katonai államot, a katonai uralomnak s a militarismusnak nagyobb-nagyobb tért enged. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) Már pedig kétségbevonhatatlan, hogy-a most tárgyalás alatt levő törvényi avaslat, ha törvényerőre emelkedik, tágabb tért enged a militarismusnak és azon reactionarius katonai szellemnek, mely ellen több mint 350 év óta a nemzet szabadsága s hazánk függetlensége érdekében folyton harczolnunk, küzdenünk kellett. (Igaz ! Ugy van! a szélső baloldalon.) Annálfogva, t. ház, én a törvényjavaslathoz és ezen 25. §-hoz nem járulok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem járulhatok már csak azért sem, mert ha naponta és fokról-fokra, nyomról-nyomra tágabb tért fogunk engedni a katonai uralomnak, nemsokára odáig jutunk, hogy hazánkban lesz

f 16 millió munkás kéz és lesz egy has. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) A munkáskézzel fog dolgozni a militarismus és a munkás nép az osztrák cs. k. közös hadsereg hasával fog emészteni. Annálfogva, t. képviselőház, részint ezen elmondott indokokból, részint azon indokból,mert hazánkban egyedül magyar nemzeti hadsereget tartok jogosultnak, valamint a törvényjavaslatot, a részletes tárgyalás alapjául nem fogadtam el, ugy nem fogadom el ezen szóban levő 24—25-ik szakaszt sem. De nem fogadom el, t. ház, Gajári Ödön t. képviselőtársunk határozati javaslatát sem, mert azon határozati javaslatnak még annyi súlyt, annyi értéket, annyi hatást sem tulajdonítok — hogy katonás szavakkal és hasonlattal éljek — mint egy vak fojtássali kilövés ér. Én azt hiszem, hogy sem a t'Jbbség, a mely ezen határozati javaslatot támogatja, sem maga a honvédelmi minister ur — komolyan nem veszi. Sőt meg vagyok arról győződve, hogy az ismert traditiókért lelkesülő öreg generális urak valóságos mókának tekintik Gajári ur nagyképüsködését. Hogy is lehetne azt feltenni, t. ház, hogy a törvényhozásnak ily határozati alakba öntött kívánsága, kegyeletes óhajtása a német katonai kormányzat által komolyan számbavétessék, komolyan figyelem tárgyává tétessék, a mikor tapasztaljuk, hogy ugy a többség, mint a kormány azon hazafias kötelesség terhe alól, hogy a közös hadseregben a magyar nyelv érvényesíttessék, igyekszik kibújni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hogy lehetne azt elhinni, hogy az a német szellemű katonai kormányzat figyelembe fogja venni el latározati javaslatot akkor, midőn látja és tapasztalja, hogy a magyar kormány 15 év óta nyugodtan tűri, hogy a magyarok németesítése katonai nevelő intézetekben s a közös hadsereg iskoláiban egyre foly. A mikor azt tapasztalja és látja az a német katonai kormányzat, hogy a cultusminister ur segítségére megy a germanisáló német katonáknak és a középiskolai törvények világos intézkedése ellenére elrendeli, hogy a német nyelv ne csak tantárgy, de tannyelv is legyen, hogy a tudomány érdekét katonai érdekké aljasítsa s a műveltséget a németesítés eszközévé, (ügy van! a szélső baloldalon.) KépzelhetŐ-e, hogy ezen német katonai kormányzat figyelembe vegye a határozati javaslatot, mikor látja és tapasztalja, hogy a cultusministerium az ő rendeleteivel az elnemzetlenülés vétkét akarja beoltani s német magyarokat, kétfajú korcsokat kivan a magyar ifjakból nevelni. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha, mondom, mindezt látja és tapasztalja a német katonai kormányzat, egész joggal kiálthat fel az itteni kvártélycsinálója a közös hadseregnek, pardon, honvédelmi minister ur (Derültség a szélső baloldalon) a mi hazafias aggodalmainkkal szemben: „magyar, szolgálj !" Én magam is meg vagyok győződve arról, hogy addig, mig a t. kormány és fegyverhordozói tartják kezükben a hatalom gyeplőjét: szolgálni fogjuk a németet, az pedig nekünk parancsol. Ezek napnál világosabb tények, t. ház. Ezek után valóban csodálom, hogy a t. túloldalnak csaknem minden szónoka, mint legközelebb Tarnóczy t. képviselőtársam is feljajdul a felett, hogy a nemzet öntudatra ébredt; hogy a nemzet aggodalommal tekinti azt, a mi itt a képviselőházban történik. Igen, a nemzet feljajdul és megdobban hazafias szive annak daczára, hogy a Tisza-cultus coiTumpáló hatása miatt az erkölcsi rugó országszerte hihetetlenül meglazult (Ugy van! a szélső baloldalon) s morális pusztaság, gyengeség, közömbösség volt tapasztalható mindenfelé. De hála a magyarok igaz istenének, a nemzet öntudatra ébredt s a nemzetnek ezen nemes fellélegzése reményt önt a mi szivünkbe és kik itt e padokon ülünk, gondolatunknak, küzdelmünknek báTörságot s szavunknak erőt kölcsönöz. Én tehát nem értem, t. ház, hogy a túloldal a nemzet minden rétegében nyilvánuló ezen nyilatkozatnak nem enged s azt mellőzi, a választópolgárok által hozzájuk intézett felszólalásokat egyszerűen a papírkosárba dobja. Igen, mert megfeledkeztek azon forrásról, melyből mandátumukat nyerték. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Bizva, hogy a legközelebbi választásig hátralévő több esztendőn át a választók hazafias érzü-