Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-200
340 200. országos ülés mArezius 11-én, hétfőn. 1589. Bálijuk!) A napi sajtó egy része és a házban is sokan szerfelett hosszadalmasnak tartották már az általános vitát is. De mint a következés megmutatta, nem volt felesleges szószaporítás, mert e nélkül még a 14. szakasz is eredeti, senkit ki nem elégítő alakjában lett volna elfogadva. A részletes vita immár tiz napon át foly, talán még hosszúra fog húzódni, mert a túloldal és a kormány közegei részéről oly elvek lettek felállítva, melyek egyenes ellentétben állanak közjogunkkal s a nemzet közérzületével ilyeneket szó nélkül elhallgatni nem lehet, (ügy van! a balés szélső baloldalon.) Nem habozom kijelenteni, hogy én sem gyönyörködöm az itt előforduló zajos jelenetekben. De nem is szörnyűködöm rajtok annyira, mint a háznak némely nagyképűségei. (Derültség és tetszés •a bal- és szélső baloldalon.) Igazolni, helyeselni nem lehet; de jó lesz felette gondolkozni, jó lesz megérteni, hogy az csak visszhangja azon izgatottságnak, mondhatni általános felháborodásnak, melyet avéderőtör?ényj avaslat ezúttal országszerte felkeltett. Ilyenkor tehát kötelesség, hogy a dolgokat a maguk nevén nevezzük meg, hogy a helyzetet és annak okait egész valóságukban a nemzet bírálata elé állítsuk, (ügy van! TJgy van! a bal- és szélső haloldalon.) T. ház! Az általam is kifogásolt szakaszok már magokban is igen nagy jelentőséggel birnak, de ezek, sőt még az is. hogy a véderőjavaslat ily alakban nyújtatott be, csak tünetek, melyeknek okát igen mélyen kelletik keresnünk, (ügy van! balfelől.) Bizonyára még egészben rendes állapotok közepette is kötelességünk lett volna ellenszegülni minden olyan törekvésnek, mely fennálló védrendszerünkben amúgy is elég gyéren fentartott alkotmányos biztosítékokat csorbítja. Százszoros kötelesség ez ma, midőn egy csak részben meghiúsult kísérletben ismét felüti fejét az a Nagyományos politikai áramlat, mely az egységes Austria eszméjét r csak szegre akasztotta, de soha fel nem adta. Es most, miután minden talajt elvesztett lába alól, görcsösen ragaszkodik a hadsereg egységéhez, annak osztrákosításához; mert jelszava még mindig „In deinen Reihenist Oesterreich". (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső balon.) Ez, t. ház, valódi oka, hogy a nemzetnek az 1867: XII. t.-czikk által is biztosított jogai a védrendszer keretében nem valósulhatnak. Ez az oka, hogy még a legszerényebb módosítások is visszautasittatnak, sőt újabb oly megszorítások kisértetnek meg, melyek ha törvénynyé válnak, annyira megizmosítják a fennálló — bizony nem kedvelt — védrendszert, hogy azt alkotmányos eszközökkel tán soha többé nem leszünk képesek | oda módosíttatni,hogy az 1867: XII. t.-cz. szellemének, sőt betűjének megfeleljen. Lehetetlen tehát fel nem háborodni, midőn látjuk, hogy találkozik kormány, mely még ilyen politikai irányzatnak is eszközéül adja oda magát ép akkor, midőn a nemzet amúgy is csömörlésig eltelt a fegyveres béke áldásaival, midőn tapasztalhatja, mennyire irtózik a nemzet a militarismustól, mely még akkor is fenyegeti a közszabadságot, mikor nemzeti, mikor pedig idegen, sőt nemzetellenes, mint nálunk, állandó veszedelem. (Helyeslés balfelől.) És mégis a ministere]nök ur felhányja, hogy az ellenzéknek egyedüli czélja, hogy „Tisza menjen". De csak annyiban van igaza, hogy azok, a kik politikáját rosszalják, nem fognánakkönyekre fakadni, ha Tisza menne. Mert habár egy egész atlanti oczeán választja el a mai 25-szakaszos Tiszát a határozat-párti Tiszától, még most is azt tartják, hogy épen Tisza Kálmánnak nem illett ily törvényjavaslat keresztülvitelére vállalkozni. És mert tudják, hogy bírja a fejedelem egész bizalmát, lehetetlennek tartják, hogy oly alkotmányos fejedelem, mint a miénk, meg nem hallgatta volna jobb tanácsát. Most már nem is mondják országszerte, amit ő: „kommt selten was besseres nach"; hanem azt: „kann nicht schlechter werden". (Helyeslés balfelől.) A ministerelnök ur polemisált azokkal, akik ministeri tekintélyét megingottnak állítják. Lehet e felett elmés vágásokat osztogatni. De azt csak meg fogja engedni a ministerelnök ur, hogy az a mérték, melyet önmagára szabott, talán még sem elégséges ahhoz a tekintélyhez, melylyel egy rainisterelnöknek minden körülmények között bírnia kell; van azonban, t. ház, az általános felindulásnak egy más, szintén nagy oka és ez az, hogy mikor a nemzet vállaira újabb és igen súlyos terheket rak a törvény, egyetlen intézkedést sem tartalmaz, mely e terhek elviselését könnyítené, sőt súlyosbítja azokat ott U, a hol azt sem katonai, sem politikai okok nem követelik. (Helyeslés a balés szélső balfelől.) Ilyen szükségtelen megterheltetés a 25. §. azon intézkedése, mely az egyévi önkénteseket a tiszti vizsga letételére kötelezi és azokat, kik ezen követelményeknek meg nem felelnek, egy második évi szolgálatra szorítja. (Helyeslés a bal- és szélső balfelől.) Nem akarok a kérdésnek katonai oldalával foglalkozni, teljesen kifejtette ezt Bolgár Ferencz t. képviselőtársam. De eltekintve ezektől, ezen intézkedést már magában is képtelenségnek és az adott viszonyok között igaztalannak tartom. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A honvédelmi minister ur azt állítja, hogy az újabban kiadandó utasítások oly könnyűvé fogják tenni a tiszti vizsgát, hogy azt még a középszerű tehetségű ifjak is képesek lesznek letenni.