Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-199
314 1" országos iílés márcrins 9-én, szombaton. 18S*. vei megismerkedvén, rájöttem, hogy az én öreg barátom nem igen jól tudhatott latinul, mert e szavak azt teszik: „Isten kedvező kegyelméből". Később jött 1849. és 1850. és akkor láttam, hogy az én öreg barátom mégis jobban tud latinul, mint én. (Élénk derültség és tetszés a hal- és szélső Iáioldalon) mert ez még sem azt teszi, hogy „Isten kedvező kegyelméből", hanem azt teszi: „szurony, börtön és akasztófa". (Helyeslés, tetszés a szélső baloldalon.) EÍ a gyermekkorombeli esemény, ez a latin nyelvmagyarázat jut nekem eszembe, valahányszor a t. többség soraiból ezt a „jura rcservata" kifejezést, mini a magyar alkotmányjog egyik forrását hallom emlegetni. (Tetszés a szélső haloldalon.) György Endre: Gullner! Eötvös Károly: A t. igazságügyminister ur jól tudja, hogy nemcsak hogy a magyar alkotmány ezt a kifejezést mint jogforrást nem ismeri, de a magyar alkotmány azt egyenesen tagadja. Az 1741: XI. törvénycikkben, mely az ország alkotmányos jogait szabatosan biztosította, a király ellenében — pedig akkori királyunk király is volt, nő is volt, korának egvik legkiválóbb jelensége s nemzetünk mind a nő iránt, mind a király iránt, különös hódolattal és hódoló tisztelettel volt és van ma is; a ki, mint ezt a törvényhozás törvénybe is iktatta, a saját szent személyét és fenséges gyermekeit, a magyar nemzetnek, hű magyarjainak hűségére és bölcsességére bizta és adta át — ugyanakkor a magyar nemzet királya iránti határtalan ragaszkodása mellett azt mondta az említett törvénynek második szakaszában: „sacra regia maiestas in augusta quoque aula sua, in his, que a concessa sibi suprema potestate dependeut, pro altissimo iudicio, regioque munere suo, fidelium consiliariorum suorum hungarorum opera, et consiliis utetur", — a mi magyarul azt teszi, hogy: ő szent Felsége a királyné még azokban a jogokban is, melyeket a nemzet neki saját udvarában engedélyezett, magyarok tanácsával, bölcsességével s közreműködésével éljen. így fogja fel a magyar jog és a magyar alkotmány a királyi jogokat. Jogok azok annyiban és azért, a mennyiben és mert a nemzet által engedélyeztettek. (Elénk helyeslés. Ugy van! a hal- és szélső balo Idaion.) Ezen jogok természete, köre és gyakorlásának módja, mind az állam tekintélyét, a nemzet súlyát és tekintélyét és Magyarország dicsőségét is érintik. Ezen királyi jogoknak gyakoroltatniuk kell és azért is engedélyezték, hogy azok gyakorlása ugy a mi királyunk hatalmát és dicsőségét emelje, mint a nemzetét és országét; de azért nem engedélyezték soha, hogy ezen jogokból kiindulva, a nemzet jogai megsemmisíttessenek, (Élénk helyeslés. Ugy van! a hal- és szélső baloldalon) akár egyenesen, mint azt a t. honvédelmi minister ur megkísérelte, akár téves magyarázat útján, mint a hogy az igazságügyminister ur megkísérelte. (Tetszés a hal- és szélső baloldalon.) Nevezetes ez . törvény azért is — és sokszor kellene, hogy a nemzetnek és képviseletének eszébe jusson — mert ez a törvény világosan kimondja, hogy ő Felsége még a saját udvarának rendezésére is csak a nemzet által concedált jogokkal élhet. Hol vagyunk mi most tényleg ettől a felfogástól? Micsoda ma a magyar királyi udvar akár Bécsben, akár Budapesten? De erről most nem akarok beszélni, majd jön a költségvetés, akkor a t. ministereínök úrhoz is lesz talán szerencsénk, vagy talán nem le?z szerencsénk. (Élénk derültség és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Egy másik, igen súlyos alkotmányjogi tévedés is történt itt, sőt több mint tévedés, a melyre most szintén nem terjeszkedném ki, ha azóta két minister és a többségnek igen sok tagja e tévedésbe bele nem esik vala. (Halljuk!) Ziskay Antal t. képviselőtársam inárezius 4-én tartott beszédében ezt mondja: „Oly törvény vagy országgyűlési határozat, a mely által a közös hadseregnek akár szolgálati, akár vizsgálati nyelvéül a magyar nyelv állapíttatnék meg, mindeddig nincs" ; — de a mi már most következik, arra fektetek súlyt — „ellenben több mint másfél század óta fennáll a folytonos gyakorlat az ellenkezőmellett, a szokások pedig a magyar közjognak szintén egyik forrását képezik". Ezt mondja Ziskay képviselő ur. a mester. Jött utána a honvédelmi minister ur. (Egy hang a szélső halon: A tanítvány! Derültség a szélső baloldalon.) a ki a szokás magyarázatában felmegy egészen a mohácsi csatáig, (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) mert akkor megvertek bennünket, azt következteti a négy és félszázados gyakorlatból, hogy most már mindig el kell veszteni minden csatát. (Derültség a szélső baloldalon.) Sőt az igazságügyminister ur tovább megy és hivatkozik arra, hogy a mi országunkat sok idő óta regnum consvetuclinariumnak is nevezték, a mi tán azt jelenti helyesen alkalmazva, hogy ez a szokások országa. Hát bocsánatot kérek, t. igazságügyminister ur, miután a minister ur ezt a regnum consvetudinariuüiot a nélkül állította elénk, hogy Ziskay képviselő urat rendreutasította volna azon okoskodásért, melylyel elénk állott: ez a körülmény kötelességemmé teszi nekem — másnak is, a kinek alkalma lesz felszólalni és nekem is — hogy a szokásjogról, mint az alkotmány forrásának természetéről, a mi közjogunk szerint legalább a magam meggyőződését elmondjam az igazságügyminister ur tévedésének helyreigazítására. (Halljuk ! Halljuk!) A t. igazságügyminister ur igen jól tudja, hogy kivált a század kezdetétől — korábban is, de
