Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-196

244 19<i. országos ülés márczius 6-án, szrűán. 1888. egy kijelentésére, a melyben, midőn a két határozati javaslatot, melj^ akkor szőnyegen forgott, indokolta, világosan hangsúlyozta a magyar nyelvnek érdekeit a hadseregben, sőt harezolt alapos érvekkel oly feltevések ellen is, melyek támadhatnának oly irányban, mintha egy ily akadémia felállítása talán a 67-iki kiegyezésnek megbontására vezetne, vagy vezethetne. S most, t. ház, azt látjuk, hogy ezzel a kérdéssel szemben ismét hiányzik az a komolyság és őszinteség, melyet e kérdésben feltételeztünk. E kérdéssel tisztában kell lennünk. A t. honvédelmi minister ur legyen szives egész határozottsággal nyilatkozni, vájjon a 67-iki XII. t.-cz.-nek épségben való fennállása mellett van-e a nemzetnek joga egy magyar tisztképző akadémia felállításához, igen vagy nem? (Helyeslés bal- és szélső balfelől.) A kérdésnek tisztázása módot és alkalmat nyújt arra, hogy e háznak minden tagja állást foglalhasson; de játszani ily kérdésekkel, melyek a nemzetnek legvitálisabb életérdekeit érdeklik, nem lehet (Élénk helyeslés a a bal- és szélső baloldalon) s ezt meg nem engedhetjük. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha most már áll az, a mi szerintem áll, hogy e nemzetnek ahhoz joga van: akkor jogának kell lenni azon kevesebbhez is, mely kevesebb az egyéves önkéntesi elméleti tiszti vizsga letételénél jelentkezik; mert ha joggal birunk a közös hadseregnek hivatásszerű tiszteket adni és képezni a magyar tiszti akadémiában, annál inkább jogunknak kell lenni ahhoz, hogy az önkéntesek a tiszti vizsgát magyar nyelven tehessék le. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És itt különböztessünk, mert beszédem további folyamán e megkülönböztetésnek szüksége forog fenn. Én a magam részéről azon véleményben vagyok, hogy a nyelvkérdés a hadseregben, tehát még a gyakorlati képzést sem véve ki, szükségesetén a törvényhozásnak elhatározási körébe vonható és vonandó. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hogy helyes és opportunus-e ez mai viszonyaink között, erről nem szólok, de hogy a törvényhozásnak e joga megvan, azt állítom és erősítem, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A törvényhozásnak e jogát feladni nem lehet és nem szabad, mert ez súlyos hiba lenne s nem felelne meg sem alkotmányunknak, sem közjogunknak. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De itt, t. ház, csak az elméleti tiszti vizsga nyelvéről van szó és igy további érveléseim folyamán ez álláspontot kérem figyelembe venni, midőn ezekre hivatkozni fogok. A t. igazságügyminister ur, kivel elsősorban kell foglalkoznom, a tegnapi napon tartott mélyen elszomorító beszédében (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) e kérdéssel tüzetesen foglalkozott. Elszomorító emlékűnek nevezem beszédét azért, mert ínég akkor is, ha ebben a kérdésben kétely forogna fenn, abból a székből a nemzet jogait igy magyarázni, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon) nem szabad. De elszomorító emlékűnek tartom beszédét azért is, mert ez azt mutatja, hogy Magyarországigazságügyének kormányzata a törvények ismeretének gyenge mértékével bir. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azt mondja ugyanis az igazságügyminister ur: „Nekem az 1867 : XII. t.-cz.-ről az a felfogásom és az a meggyőződésem, hogy ennek épen az volt a ezélja, hogy véget vessen minden kétségnek közjogi téren; hogy ennek épen az volt feladata, hogy egy üszköt se Nagyjon fenn, a mely esetleg tűzvészt okozhatna és hogy ennél fogva az 1867-iki törvény nem egy status quot akart registrálni, hanem egy határozott szabályt a jövőre megállapítani." A hány szó, t. ház, annyi súlyos tévedés. Az 1867: XII. t.-ez. praeeisirozta azon viszonyt, a melyben Austriával szemben vagyunk, megállapította a közösség határait és megállapította a közös kérdéseknek elintézési módját, azon kérdésekben, melyek a pragmatica sanctióból folynak. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ennél t. ház, egy hajszállal sem ment tovább. Nem érintette az országnak semmiféle más közjogát ; nem érintette tehát azon kérdéseket sem, melyeket a t. minister ur az ezt megelőző törvényekre való hivatkozással felhozott. (Ugy van! a baloldalon.) Az 1867: XII. t.-ez. kimondta azt, amitakart, tisztán és világosan. Abba többet belemagyarázni nem lehet és nem szabad; annak határait bármely irányban is kitágítani súlyos hiba a nemzet érdekei ellen. (Ugy van! a baloldalon.) Majd rátérek t. ház az 1867: XII. t.-cz.-re is, de mielőtt ezt tenném, foglalkozni kívánókat, igazságügyminister urnak azon citátumaival, melyeket a t. niinister úrtól a Corpus Jnrisból hallottunk, (Halljuk! Halljuk!) Az igazságügyminister ur felolvasván az 1715 : XLII. t.-ez.-et, különös siílyt helyezett annak e két szavára: „demisse supplicarunt." Ehhez azután a következő érvelést fűzi: „Azt talán méltóztatnak tudni, hogy a törvényhozás ott, a hol intézkedik azt mondja, hogy status et ordines decernunt vagy statuunt, ott pedig, a hol a felségjogról van szó, azt mondja, hogy „admisse supplicant". Ha a t. minister ur azt alkalmazza, mint mértéket a Corpus Jurisra mindenütt, a hol az fordul elő, hogy demisse supplicant, vagy humillime supplicant, akkor törölje ki a Corpus jurisnak, a közigazgatás különböző ágaira vonatkozó törvényeknek nagy részét is. (Igaz! Ugy van! a> baloldalon.) Ez, t. ház, csak szövegezési formula volt s ezen szövegezési formulával intézték el az oly kérdéseket is, melyeknek a törvényhozás jogkörébe való