Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-196
196. országos ülés márezius Cán, szerdán. 1889. 245 tartozandóságát talán a t. minister ur sem fogja megtagadni. Hiszen ha az igazságügyminister ur megnézi például az 1723; XVII. t.-cz.-et, melyet pedig megnézhetett volna, mert az szomszédja a 23-ik t.-czikknek, mely azon másik törvényezikkre is hivatkozott, melyet a t. minister ur felolvasott : akkor azt fogja látni, hogy az szintén azt tartalmazza, hogy humillime supplicant status et ordines, pedig ezen t.-cz,-ben arról van szó, hogy az Austriából Magyarországba jött vagy itt birtokot szerzett egyének adójukat ezen államnak fizessék. Azt csak nem fogja a minister ur kétségbe vonni, hogy az adózás kérdése nem felségjog és hogy ez csakugyan a törvényhozás joga. (Ugy van! a baloldalon) Vagy méltóztassék megnézni az 1715: XIII. t.-ez.-et, mely a lengyel szónak Magyarországon való használatáról szól, a hol ad demissum statuum et ordinum instantiam kifejezés foglaltatik, vagy pedig az 1715: XXÍI. törvényt a postákról, a hol ez van „justo et aequo statuum petíto — benigne coneessit" . . tehát itt is a törvény és formula az volt, hogy a Karok és Kendek kérik ő Felségét. De ezen felül e törvények szentesittettek és ebben benn van az. hogy mind magunk megtartjuk, mind mások által megtartatjuk. Hát mind e kérdések a felségjogok közé tartoznak? Nem, t. minister ur, én sokkal nagyobb fogalommal vagyok képességei iránt, hogy sem feltenném, hogy ily dolgokat komolyan állíthat, de nagyon szomorú dolog, hogy szorult helyzetében azon székben oly argumentatióhoz folyamodik, melynek súlya kiszámíthatlan és mely az ország legvitálisabb jogai ellen részint támadást intéz, részint alkalmat szolgáltat, hogy a későbbi korban ily támadások intéztethessenek. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Itt reflektálnom kell az igen t. honvédelmi minister urnak nyilatkozatára, melyet ő törvénykönyvvel kezében tett. Szószerint idézek, nehogy azzal vádoljon, hogy hibásan értettem. És itt a t. minister ur magasan felette áll az igazságügyminister urnak, mert ő legalább a törvénynek sem értelmét, sem értékét kétségbe nem vonja és a többek közt ezt mondta: „Az 1807-ikit, de az 1808-ikit is méltóztatott említeni. Legyen szabad a t. képviselő úrral szemben csak egyet megjegyeznem. Igaz, hogy 1840ben az ezredek és a törvényhatóságok közti levelezésre törvény hozatott; igaz, hogy 1808-ban a Ludovica-aeadémiát törvényben rendszeresítették; de mikor lettek ezek a törvények végrehajtva? Az akkori kormányok tudtak-e érvényt szerezni e törvénynek Austriával szemben? Nem!" Coustatálom, hogy legalább ő nem kifogásolta a létező törvénynek sem értékét, sem hatályát, de vájjon szabad-e ilyeneket mondani arról a helyről, még pedig oly törvényről, a melynek szentesítési formulájában szintén ott van: „mindmagunk megtartjuk, mind mások által megtartatjuk" ? tapintatos-e a ministeri székről ily nyilatkozatot tenni akkor, midőn a nemzet fátyolt borít a múltra s azt fellebbentem senki sem akarja? Bizalmat gerjeszt-e ez akkor, midőn nem is az ország érdekeinek törvénybe iktatásáról van szó, a mi némileg még biztató volna, hanem annak csak a határozati javaslatban való megóvásáról. (Hosszantartó elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. minister ur, abból a székből meg kell fontolni mindent, nem szabad hivatkozni oly dolgokra, melyek szomorúsággal töltik el azt, a ki rájuk gondol s a mikre nem is akar gondolni senki. És a t. minister urnak kell felszaggatni ama sebeket, melyek már behegedtek ? (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De, t. ház, át kell térnem annak kimutatása végett, vájjon a magyar nyelv kérdése a hadseregben felségjog-e vagy nem, magára az 1867-iki törvényre és pedig annál inkább, mert a honvédelmi minister ur okoskodásának főrészét erre basirozta. És itt nem tehetem, hogy ne említsem a minister urnak, hogy a minister ur argumentatióján igen meglátszik a ministerelnök ur iskolája, mert csonkán idéz, csakhogy gyenge előmenetelt méltóztatott még tenni, (Derültség balfelől) a mihez a magam részéről gratulálok, de ismétlem, gyenge előmenetelt méltóztatott tenni és nagyon megérdemelné a második szolgálati évet. (Derültség balfelől.) Hogyan argumentál a t. minister ur? Hivatkozik a 67-ik XII. törvényczikk megalkotására és ezen alkotásával az előadó ur egy nyilatkozatára, mely azonban csak conclusio és nem argumentatio. A dolog ugyanis ugy történt, hogy a 67-ki XII. törvényczikk ll.§-a eredetileg, midőn a 15-ös bizottság megállapította, más szövegű volt. Az eredeti szöveg következőleg szólott; méltóztassék meghallg^tni és ebből az igazságügyminister ur is tanulhat, ha túl akar menni azon az eg3~szerű grammaticai magyarázaton, a mely felolvassa a törvényt és azután azt mondja: ime, igazam van. A régi szöveg következőleg szólt: „O Felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai sértetlenül feumaradnak." Én is aláhúzom ezt a szót és ismétlem azt is, hogy ott, a hol a jogok sértetlen fenmaradásáról van szó, ott sem jogtágítás, sem jogszűkülés, hanem a jogok egyszerű constatálása foglaltatik. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tovább menve, azt mondja a törvény: „Mindaz, a mi az egész hadsereg és igy a magyar hadseregnek is egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, közös intézkedés alá tartozónak ismertetik el." Így szólott az eredeti szöveg. Ebben a szövegben némi ellentmondás találtatott, mert egyfelől constatálni, — tehát sem nem tágítani, sem új jogokat nem
