Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-195

224 195. országos ülés márczius 5-én, kedden. 18S9. lyét kicsinynek feltüntetni, felháborodásának ad hangot, az azt mutatja, nagy a veszély. Nemcsak a törvényhatóságok és választókerületek, nemcsak egyes egyesületek, de az egész nemzet pártkülönbség nélkül tiltakozott e szakaszok törvénybe iktatása ellen, (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Ilyen tényekkel szemben, t. ház, azt hiszem, constatálni lehet azt, hogy ha a kormány birja is a hatalmat, de nem birja azt, a mivel hatalmát önérzettel megtarthatja : a nemzet bizalmát és támogatását, (ügy van! a szélső baloldalon.) A törvény egyik sérelme a 14. §. már módosíttatott. Ha tekintetbe vesszük, t. ház, a körülményeket, melyek ezt megelőzték, az előzményeket, különösen a túloldal egyes szónokainak azon határozott nyilatkozatát, hogy e szakaszt helyesnek s üdvösnek tartja; ha tekintetbe vesszük a kormány részéről a cabinet-kérdés felvetését: akkor a megtörtént módosítások után önként előtérbe lép a kérdés, vájjon a parlamentarismus szelleme s a politikai tisztesség tekintetében van-e joga annak a kormánynak helyét még most is megtartani? (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nálunk, t. ház, a parlamenti élet még rövid. Nincs praecedens s egyáltalában nem tudunk hivatkozni arra, hogy hasonló körülmények közt más kormányok hogy jártak el. De ép azért nekünk e kérdés felett könnyen elsiklanunk nem szabad, sőt ellenkezőleg komolyan meg kell gondolnunk, hogy mily nézetet valljunk, hogy miképpen kell egyes államférfiak eljárását ily körülmények közt megbírálni. Annyit mondhatok s annyit mindnyájan tudunk, hogy más parlamentaris országokban sokkal kisebb kérdések esetében is a kormányok erkölcsi kötelességüknek tartják visszavonulni és a tért másnak átengedni. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nálunk, t. ház, 1867-től kezdve elvi alapon nem voli kormányválság. Változtak a személyek, de ezek elvet egyáltalában diadalra nem juttattak. Nálunk a ministerek független és felelős ministereknek nevezik ugyan magukat, pedig tényleg és valóban a hatalomnak egyszerű hivatalnokai. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nálunk, fájdalom, az eddigi praxisból következtetve, nem azok szoktak a kormányra jutni, a kik határozott és körvonalozott elveket vallanak s kik azon elveket diadalra akarják juttatni, hanem nálunk, legalább az eddigi tapasztalat szerint, kormányra jutnak azok, a kik megadják magukat és a kik vállalkoznak egy házonkivüli hatalom intentiónak keresztülvitelére. (Élénk helyeslés a bal- és szélső balfelöl.) Nálunk, t. ház, kormányválság még elvi alapon nem történt, nálunk megbukik egy kormány akkor, ha bizonyos helyről bizonyos hatalmi intés jön és akkor, mint már tapasztaltuk, egy intésre, egy mosolygásra, egy nyájasságra egész pártok képesek elveiket megtagadni s meggyőződéseiket megváltoztatni. Nálunk nem elvek diadalát jelenti az, ha egy párt kormányra jut, mert nálunk, fájdalom — mondjuk ki nyíltan — a kormányzat eddig sohasem képviselte a nemzet aspiratióit, hanem egynegyedfélszázados irányzatnak eszköze volt. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha a jelenlegi kormány nem ily alapon ülne helyén, legyenek meggyőződve, e törvényjavaslat nem lenne a ház asztalán. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De sokan azt mondhatják, hogy jogosulatlan e támadás és talán ellenzéki szempontból teszem azt. Pedig méltóztassék elhinni, hogy ez tisztán tárgyilagos bírálatomnak eredménye, ezt bizonyítja a múlt kormányoknak, de különösen a jelen kormánynak története. Egy parlamentáris országban (Halljuk! Halljuk!) az államférfiakat hangoztatott elveik után szokták megbírálni, ha tehát most mi a jelenlegi kormány eljárását akarnók összehasonlítani azon elvekkel, melyeket vallottak, akkor vissza kell térnünk oda, hogy egyik-másik időpontban a múltban egyik-másik tagja mikép viselkedett. Be fogom bizonyítani, hogy nem mint parlamentaris országokban, elveket képviselő férfiak állottak össze, hogy kormányt alkossanak, hanem a hatalom bizonyos czélzat végett őket ide rendelte. Itt van a t. ministerelnökur, a ki hosszú, szívós küzdelmeket vívott a 67-kí kiegyezés ellen. (Zajos felkiáltások a szélső haloldalon: Hol van? Hol van?) Ismerjük régibb nézeteit, annak idejében, mikor még parlamentafismus nem volt, tudjuk, hogy a magyar nyelv mellett lándzsát tört s emlékezünk arra, hogy a magyar közoktatás ügyében nagy szerepet játszott és ennek köszönhető, hogy a nemzetből sokan nagy bizalommal viseltettek iránta. Itt van egy másik minister, kinek közjogi és törvénykezési ismereteit tegnap volt szerencsénk megismerni, (Derültség a bal- és szélső baloldalon) ki Magyarország ministere lévén, el merte mondani a, képviselőházban, hogy a hadsereg a, törvény által szentesített dolgokat, melyekre ő Felsége megesküdött, még ma sem fogadja el. Van itt egy férfiú, a ki azt akarja, hogy a magyar ifjú egy év alatt tanuljon meg idegen nyelven, midőn ő magyar ember és magyar minister létére évek során át sem tudott megtanulni magyarul. Van itt egy harmadik minister, a közoktatási minister, ki rögtön azon kezdte szereplését, hogy lefordította a Thun Leo-féle pátenst, mely ellen oly hevesen küzdött Tisza Kálmán.* Csáky t. minister ur tegnap válaszolva Kiss Albert t. képviselőtársamnak az önképzőkörök ügyében felhozott vádjára, megint különös álláspontot foglaltéi. A minister ugyanis hivatkozott egy 1875-ki I rendeletre, mely állítólag megtiltja azt, hogy