Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-195
210 195. országos ülés márczins 5-én, kedden. 1889. Hát nem abnormis, hát nem visszás helyzet ez, t. ház? (Ugy van! balfelöl.) A t. minister ur nem érthette meg az én módosítványomat, mert ha értette volna, annak minden körülmények között helyet kellett volna adnia. Én azt mondtam, hogy azon szakaszhoz, melyben arról van szó, hogy a tanítók tartalékba soroltatnak, tétessék még ez: a mennyiben az önkéntesi évet nem élvezik. Mert hiszen ma is lehet önkéntes az olyan tanító, a ki érettségi vizsgát tett, nincs kizárva tehát a lehetőség, hogy a tanító tiszt lehessen. Ez volt módosítványom értelme s czélja. De a t. minister ur — nem tudom miért —• kitért indítványom elől és a t. kormánypárt szintén ő vele szavazott, jóllehet az ellenzék magáévá tette indítványomat. Ne kicsinyelje a t. minister ur azokat a képezdéket. Tessék meggondolni, hogy ezek manap már nem állanak oly alacsony színvonalon, mint egykor, hanem körülbelül egy rangba helyezhetők a középiskolákkal. Ismételten hangsúlyozom, hogy manap a képezdékbe csak az vétetik fel, a ki négy középiskolai osztályt végzett s a képezdei cursus négy évre terjed; gondolja ezt meg és tegyen eleget a tanítók kívánságának és érintkezésbe lépve a közoktatási minister úrral, adjon ki rendeletet hogy a tanítók is egyéves önkéntesek lehessenek. A mi a nyelvkérdést illeti, tegnap a t. minister ur azt mondta beszédében, hogy 1526 óta törvényeinkben sehol egy árva szó sem fordul elő arról, hogy a hadseregben a nyelv milyen legyen s annak pedig már 350 éve. Itt a törvénykönyv a kezemben, az van rá írva, hogy Corpus Juris Hungarici, ebben az 1808-iki II. t.-cz. 20. pontja azt mondja -. „In insurrectionali hac militiainimperiisrelationibns, et imperantibus sic dictis Commando verbis, idioma hungaricum observabitur. Báró Fejérváry Géza, honvédelmi minister: Ez a nemesi insurrectióról szól! Komlóssy Ferencz: Meg vagyok győződve, hogy mindenki megértette, hogy ez a magyar nyelvre vonatkozik. De tovább megyek s azt kérdezem a t. honvédelmi minister úrtól, a ki a hadi történelemben mindenesetre jártasabb, mint én, hogy vájjon az a bizonyos Petneházy Budavár visszavételénél milyen nyelven commandirozott? Hát azok a Pálffyak, Esztert)ázyak a huszárokat milyen .nyelven commandirozták akkor, mikor a német tábornokok, de maga Lothringeni Károly is kénytelen volt azt irni róluk, hogy „jobb nélkülük csatát se kezdeni a törökök ellen". A?thiszem, a t. minister ur meg tudja majd adni a választ, hogy milyen nyelven commandirostak. Olyan egyszerű ezen vita tárgya és oly világos, hogy csak az nem érti meg, a ki megérteni nem akarja. Én igen egyszerűen összefoglalom, mit czélozunk mi ezen törvényjavaslatnál; világosan beszélek, nem fényes szavakban, értsék hát meg, ha meg akarják érteni. Mi a nyelv iránti követelést nem ugy köve• teljük, mint a monarchiának valamely nemzetisége, I hanem mint külön ország és igy nem természeti vagy észjogok alapján, hanem csakugyan régi jogok alapján kívánjuk. (Ugy van! a szélső balo dalon.) Továbbá nagyon tévednek azok, kik azt hiszik, hogy mi a német nyelvét a hadseregből egészen ki akarjak irtani; ez nem áll. Magunk is azt akarjuk, hogy tudjanak a tisztek németül, de csak annyit, a mennyit a hadvezénylet és a kezelés megkíván. De önök tovább mennek, a tudományt fel akarják áldozni a nyelvnek. Ezt mi nem akarjuk. Önök azt akarják, hogy nyelvünk elnyomassák az alkotmányosság daczára, ezt mi nem akarjuk és végezetül a harmadik az, hogy az a törekvés, a melyet önök annyira védelmeznek, hogy magyar ifjaink egy rangúak legyenek a német nyelv dolgában s annyira bírják azt, mint az osztrák ifjak, ez szerintem olyan, a mit kívánni lehetetlen és ha mégis kívánni fogják, annál inkább fog feltűnni az alárendeltség a magyar és a német közt, minek jó következménye aligha lehet. Ezeket kívántam előadni annak igazolására, hogy helyes alapon állok akkor, midőn ezen szakaszt semmi körülmények között meg nem szavazom. De még egy kérésem van a t. honvédelmi minister úrhoz. Sok mindenről beszéltek már e házban e javaslatnál, de mindenki megfeledkezett arról, a mi a hadseregnek erejét emeli, tudniillik az erkölcsösségről és vallásosságról és ezeknek semmi nyoma nincs e törvényjavaslatban. Én ugy tudom, t. ház, hogy a magyar hadsereg mindenkor hazafias, de egyúttal vallásos is volt; úgy tudom, hogy isten és haza együttes fogalom, Azért ajánlom a t, honvédelmi minister urnak, hogy a vallásos, az erkölcsös tekintetekre is figyeljen és azoknak, amennyire csak lehetséges, a kaszárnyákban érvényt szerezzen. Ezek után kijelentem, hogy a szakasztelnem fogadom hanem csatlakozom a Bolgár Ferencz t. képviselő ur által benyújtott kisebbségi különvéleményhez. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Gróf Tisza Lajos képviselő ur személyes toegtámadtätás ezíménkíván szólani. (Halljuk! Halljuk!) Gróf Tisza Lajos: T. ház! Személyes kérdésben kérek szót, mert hiszen, gondolom, méltóztatnak föltenni, hogy még ha jogom volna is hozzá, a mihez nincs, miután ezen szakasznál bátor voltam már felszólalni, még akkor sem érezném magamat hivatva az előttem szólott t. képviselő úrral polémiába bocsátkozni. Hanem a t. képviselő ur, a múlt napokban elmondott beszédemből két dolgot olvasott ki, a mi abban nincs benne és erre