Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-192

19ä. országos ülés márczias 1-én, pénteken. 1889. 149 ur a hazai ifjúság iránt, (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha nem szánja az ifjakat, kérdem: a szülőket sem szánj a-e, a kik két éven át kénytelenek ezután költekezni fiaikra, sőt tovább, a kiknek fiaik kenyérkereső pályára annál későbben juthatnak? (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Azt a sok anyagi kiadást ebben a szegény országban az aránylag kevésbé módos családok részéről, a melyek kitéve lesznek e szakasz következményeinek, azt sem sajnálja at. képviselő ur? Azonban azt mondta — ezt is feljegyeztem magamnak — hogy ő részvéttel viseltetik a 25. §. iránt. Hát t. képviselő ur, kinek-kinek legyen az ő maga hite és a maga izlése ! Én részemről nem a 25. §., hanem a hazai ifjúság és a magyar szülők iránt viseltetem részvéttel. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és ssélső balon.) Most már, t. ház, miután csekély tehetségemhez képest, a mint egy hallásra lehetett, az előttem szólott igen t. képviselő ur felszólalását méltattam volna, áttérek beszédem tulajdönképeni tárgyára. (Halljuk!) A t. képviselő ur hivatkozott még a honvédelmi minister ur Ígéretére is; do minthogy ezzel beszédemben ugy is szándékozom foglalkozni, majd akkor fogok a t. képviselő urnak is felelni. T. ház! A szolgálati és vezénynyelv természetszerűleg szorosan összefügg a fenforgó kérdéssel, nem oly szorosan ugyan, hogy szétválasztható ne volna olyképen, a mint igen tisztelt képviselőtársam, báró Prónay Dezső mondotta, hanem mégis a dolgok természeténél fogva szoros az összefüggés. Itt sokat vitatták a felségjogokat. Az első, a ki felvetette e kérdést, ugy emlékszem, Gajári t. képviselő ur volt, azután gróf Tisza Lajos t. képviselő ur, a ministerelnök ur és többen, különösen a túloldalon felszólalt képviselő urak közül hangsúlyozták a felségjogot, nevezetesen azt mondták, hogy a vezérleti, vezényleti, szolgálati nyelv stb. meghatározása felségjog. Hogy mennyiben áll ez, azt már igen alaposan, szerintem megczáfolhatatlan érvekkel kimutatták t. képviselőtársaim Irányi Dániel, Beőthy Ákos és legutóbb báró Prónay Dezső is. Örülök annak, hogy Beőthy Ákos t. képviselőtársam a maga döntő érvekben gazdag beszédében egyik legsúlyosabb érvét, a mellett, hogy a felségjog a vezény-nyelvet illetőleg a parlamenttel legalább is nagyon megoszlik — ha egyáltalában felségjog — épen arra a törvényre alapította az újabb idők tekintetében, a mely törvényt ugyanezen szempontból és a jelvények szempontjából már ezen részletes vita alkalmából a 15. §-nál nekem volt szerencsém idézni. E szakasz tárgyalásánál ugyanig, midőn beadtam indítványomat a magyar hadtestek kifejezésére, továbbá az alkotmányra leteendő esküre a sorhadi csapatoknál és a magyar jelvények, zászlók és czímerekre vonatkozólag, bátor voltam hivatkozni az 1868 :XLI. törvényczikk 18. §-árn, a mely elrendeli, hogy a honvédségnél a vezény-nyelv, a jelvény stb. magyar legyen, szóval ap írlamentteljesen jogkörébevette a vezény-nyelyet is. Beőthy Ákos t. képviselő ur szintén joggal hivatkozott erre. A ministerelnök neki felelve, tagadja ezt, azt mondván, hogy különbséget kell tenni a hadsereg és a honvédség közt, mert ha — úgymond — az 1868-iki törvényhozás ugyanezt értette volna a honvédségre, mint a hadseregre nézve, azt beiktatta volna nyíltan az 1868-ki törvénybe is. Helyesen felelt erre báró Prónay Dezső t. képviselő ur, azt mondván, hogy ők csak a status quot akarták fentartani, ezért hallgattak, de viszont nem iktatták törvénybe, hogy a német nyelv a vezény-nyelv, tehát sem azt, a mit a ministerelnök ur állít, sem az ellenkezőjét. De mivel hibának tartom, hogy az 1868-ki törvénybe a magyar jelvény és a tiszti eskü be nem vétetett — pedig kimutattam Kerkapoly Károly akkori előadónak beszédéből, hogy ő is és mindenki azon időben a magyar jelvényeket értette a közös hadseregnél is — annál inkább szükségesnek tartom, hogy 22 év múlva ezen hibát helyrehozzuk, és valamint a jelvényekre nézve indítványoztam — fájdalom sikertelenül — ép ugy a vezény-nyelvre vonatkozólag is szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy az parlamenti jog és nem felségjog s annak törvénybe iktatását szükségesnek tartom, hogy itt a 25. §-nál a vizsga nyelvéül a magyar államnyelv jelöltessék meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én, t. ház, azok után, a mik itt előadattak, a felségjogról bővebben szólni nem szándékozom, de annak rövid historicumát még el kell mondanom (Halljuk! Halljuk!) és pedig szorosan a hadügyre vonatkozólag. Nevezetesen méltóztassanak előkeresni a régebbi magyar törvénytárakat, van-e azokban 1715-től fogva, a mikor az állandó hadsereg felállítása elhatároztatott, csak egy törvény is, a mely elrendelné a német, vagy nem tudom miféle commandót? Nincs. Igaz, hogy olyan sincs, mely a magyart rendelné el. Ennek oka abban rejlik — a mint ezt azok, kik a régi katonai dolgokban jártasak, tudni fogják, hogy az ezredtulajdonosok, kik azon időben ezredparancsnokok is voltak, igen nagy autonómiával birtak, még az életnek és halálnak is urai voltak a főbelövetés jogával is birtak. Ugy hiszem, Mária Terézia volt az, a ki először gyakorolta személyesen a kegyelmi jogot. Annál inkább illették meg tehát ezen ezredtulajdonosokat a kisebb jogok: külön reglement-et adhattak ki ezredeiknek, sőt az ezred nyelvét is a legénység többségéhez képest ők határozták meg. Történelmi adatok bizonyítják, hogy a Nádasdy,