Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-192

150 192. országos ülés márczins 1-én, pénteken. 1889. Hadik, Baranyay, Batthyány, Beleznay, Halász Péter stb. huszárezredek, a melyek a poroszok ellen nagy vitézséggel küzdöttek, a melyek magát Berlint is bevették, magyar vezényszóval vezéreltettek, valamint a báró Trenk pandúrjai horvát nyelven vezényeltettek. Tehát daczára, hogy az 1715-iki törvény akkor már megvolt, mégis meg volt a magyar, illetőleg a horvát vezénynyelv. Már pedig akkor dicsőségesebb volt az osztrák hadsereg, mint Solferinónál, akár Königgrätznél. (Derültség és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hogyan jött be tehát usualiter — mert törvényileg sohasem jött be — a német szolgálati nyelv, vezénynyelv és hogyan lett a tiszti vizsgálat nyelve német a hadseregben? Egyszerűen becsempésztetett, midőn tudniillik az az uralkodó uralkodott, a. kinek egyéni fényes tulajdonai mellett hosszú uralkodása felfogásom szerint hazánkra és különösen nemzetiségünkre nagyon káros, a ministerelnök ur felfogása szerint — a ki erről többször nyilatkozott — nagyon dicső volt, tudniillik Mária Terézia, a kit dicsérhetnek sok oldalról, de azt nem mondhatják, hogy nagyon alkotmányos volt, a mennyiben hosszú uralkodása alatt összesen csak háromszor tartott országgyűlést, rendesen akkor, a mikor meg volt szorulva s a mikor őseinknek „vitám et sanguinem"-jére volt szüksége, — „sed avenam non", tették hozzá óvatos eleink; — Mária Terézia — mondom — a ki csak 1741—42-ben, 1751-ben és 1764—65d;»en tartott országgyűlést és uralkodásának második szakában, 1764-től 1780-ig-, tehát teljes 16 evén keresztül nem tartott országgyűlést, sőt fia József császár, a ki soha meg sem koronáztatott, tehát nem is volt király, sohasem tartatott országgyűlést, csak II. Lipót 1790—1ben és igy 26 évig nem nyilatkozott a nemzet képviselete törvényesen. Ezen időszakot, a mely tudniillik Mária Terézia uralkodása alatt lefolyt, használta fel az osztrák soldatesca, hogy a hadsereg magyar ezredeit germanisálja. Mikor tudniillik József trónörökös volt, a királyné, kivéve a daliás magyar gárdisták fölött, nem tartott szemlét, hanem a szemléket uralkodótársára, fiára bízta és így az ezredek nyelvével asszony-ember létére nem törődött. (Derültség jobhfelöl.) Bocsánatot kérek, asszony-ember a legszebb s legmagyarabb kifejezés, a biblia asszonyi állatot is mond ugyan, de azt én tiszteletből nem akartam használni. (Helyeslés.) Mondom, az asszony-ember e jogot férfiemberre bízta, tudniillik nagyszerű tervekkel biró és pezsgő vérű fiára, II. József trónörökösre. Ennek idejében történt azután, hogy az ezredekre bizonyos szelid nyomást gyakorolva — mint a honvédelmi minister ur mondta — egyenkint és lassankint németre fordíttatott az ezredek nyelve magyarból és horvátból, a nélkül, hogy ez iránt az országot megkérdezték volna és anélkül, hogy Magyarország, a hol 26 éven keresztül nem volt országgyűlés, nyilatkozhatott volna, felségjog-e a szolgálati nyelv vagy sem. Mikor 1791-ben nyilatkozhatott a nemzet a II. Lipót által összehivott országgyűlésen, akkor ott volt a Frimont és a többi huszárezredek kérvénye a magyar vezény-nyelv behozatala iránt. Tudjuk, hogy a derék huszártiszteket haditörvényszéki vizsgálat alá fogták ; és tudjuk, hogy Ferencz császár idejében vérükkel lakoltak. A kérvény egyik aláírójának, Laczkovics kapitánynak vére a budai vérmezőn hóhér pallosa alatt omlott ki, hasonló társainak vérével együtt, kik a magyar nemzeti eszmékért küzdöttek. Más hasonló küzdőkkel, a nemzet legjobb fiaival, Kazinczyval, Bacsányival, Őzentjóbyval stb. a kufsteini, spielbergi stb. börtönök teltek meg. így fojtatott vérbe és a börtönök dohába az a törekvés, hogy a magyar ezredek vezénynyelve magyar legyen és igy fojtották el az ezzel együtt járó egyéb magyar nemzeti törekvéseket. Ezután a napóleoni harczok következtek, a mikor a nemzet ama nagy európai rázkódtatások közepette nem ért rá foglalkozni ezekkel a saját ügyeivel; a fejedelem iránti loyaitás felülmúlta a a nemzeti nyelv iránti szeretetet, ugy tett anemzet, mint 1741-ben, mikor Mária Terézia ingó trónját megmentette, daczára, annak, hogy legszentebb érdekeiben sértetett meg. Lovagias volt, azt elismerem; de hogy nagyon politikus lett volna és a szorult helyzetet kizsákmányolta volna törvényekben gyökerező jogainak visszaszerzésére megerősítésére, ezt, hogy helyesen cselekedte-e ? vitatni lehetne. Elég az, hogy a magyar ezredek magyar szolgálati nyelvének visszavívására irányzott törekvések vérbe fojtattak. Ha tehát önöknek ilyen vérből és börtönök dohából támadt felségjog- tetszik, nem irigylem gustusukat. En vitatom, hogy az nem felségjog, hanem parlamenti jog, legfeljebb megosztott jog. Beőthy Ákos t. képviselőtársam, mikor itt a felségjogról beszélt, igen ékesen és világosan distinguálta az osztrák császár és a niagy^ar király felségjogai közti különbséget, hogy mennyire két birodalom ez, van osztrák birodalom és van niagjav birodalom, vannak osztrák alattvalók, kik a magyar királynak nem alattvalói és vannak magyar alattvalók, kik az osztrák császárnak nem alattvalói, természetesen, mint olyanok. Ez igy áll jogilag, igy áll a papiroson; fájdalom, hogy nem áll igy mindenben, a valóságban is. A t. minister ur azt mondta, hogy a „császári és királyi", a dualismust jelző kifejezést a törvényhozások és a diplomatia elfogadták, de a katonaság még nem fogadta el. A minister urnak tehát a