Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-192

146 192. országos ülés márczius 1-én, pénteken 1889. nagyobb teher, mint azt gondolnók, ugy az ifjakra, mint különösen a szülőkre ; de elismerem azt is, hogy társadalom-politikai szempontból talán hátrányt és sok más tekintetben is hátrányt tartalmaz ezen intézkedés. De ha ez intézkedés imént jelzett terhét és hátrányait el is ismerem, ugy azt hiszem, hogy ha ezekkel szembeállítjuk azon szükségességet, mely ismét katonai szempontból kívánja tőlünk ezt az áldozatot, meg vagyok róla győződve, t. ház, hogy e hazának minden fia könnyű lélekkel fogja ezen áldozatot meghozni. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) T. ház ! Ha oda adtuk a szegény ember fiát közkatonának 3 évi szolgálatra, kell, hogy oda adjuk az intelligens emberfiát is tisztnek. (Helyeslés jobbf elől. Ellenmondás balfelöl.) De hisz, t. ház, nem minden feltétel nélkül van a második évi szolgálat kötelezőnek kimondva. Hiszen csak azokra súlyosodik és nehezedik ez, kik az első évet nem használták fel arra, hogy maguknak a tiszti rangot, a tiszti bojtot megszerezzék. És, t. ház, a mennyire én nagy indolentiának tekintem azt, hogy egy intelligens fiatal ember ezen alkalmat fel nem használja arra, hogy a tiszti bojtot megszerezze : ép oly kevéssé tudom az ily fiatal embernél büntetésnek tekinteni azt, ha a második évi szolgálatra kényszeríttetik és alkalom nyujtatik neki arra, hogy az első év mubisztásait a második évben pótolhassa. És ha büntetésről beszélek, t. ház, akkor megvallom, hogy én, legalább a magam részéről, nagyobb büntetésnek tekintem azt, ha egy fiatal ember az első év végén le nem téve a tiszti vizsgát, nem adatik meg- neki a mód arra, hogy azt esetleg később letehesse, hanem behívás esetére mint közlegény vagy káplár tartozzék szolgálni a többi közkatonák között. Megvallom, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) hogy én igen nagy figyelemmel kisértem a véderő-javaslatról való tárgyalást, már mindjárt annak kezdetétől fogva ugy a bizottságban, mint a pártkörökben s ugy itt a házban, mint a sajtóban s azon meggyőződésre jutottam, hogy voltaképen ezen imént jelzett s sokszor itt hangoztatott különbség nem képezte s nem is képezhette okát azon nagy felháborodásnak, mondjuk nemzeti feljajdulásnak — s tapasztalatom az, hogy annak oka egészen más valami, a mi a javaslatban nem is foglaltatik s melyet e szakasz nem tárgyal, sőt fel sem említ. (Halljuk! Halljuk!) Felvettetett ugyanis, t. ház, ezen szakaszszal szemben a magyar nyelv kérdése mint nemzeti kérdés; (Igás! ügy van! balfelöl) én, t. ház, csak helyeselni és méltányolni tudom ezt, de nem tudom helyeselni azt, ha az nem ugy vettetik fel, mint az 1868; XL. törvényczikkel szemben kivívandó jogos követelmény, hanem mindenütt az mondatott s az íratott, hogy ezen szakasz merénylet a nemzeti nyelv ellen. (Igaz! Ugy van! balfélől.) Én ezen merényletet, t. ház, ezen szakaszban nem tudom, (Sajnáljuk! balfélől) de méltóztassék meggyőződve lenni, hogy e szakaszt lelkiismeretesen, higgadtan és figyelemmel olvastam át és azt hiszem, hogy mindazok, a kik e szakaszt elolvasásra méltatták, és a kik informatiójukat nem a t. túloldal szónoklataiból s czikkeikbol vették, azok igazat fognak nékem adni és osztani fogják meggyőződésemet. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) Sőt tovább mentem, t. képviselőház, vizsgálódásaimban és ha tekintetbe veszem a véderő-bizottság által kezdeményezett s benyújtott határozati javaslatot, valamint a Grajári Ödön t. képviselőtársam által kibővített s talán szabatosabb alakban előterjesztett s benyújtott határozati javaslatot, ugy kénytelen vagyok constatálni azt, hogy ezen határozati javaslat épen a magyar nyelv, a nemzeti érdek tekintetében határozott s elvitázhatatlan haladást és javulást mutat. (Élénk helyeslés jobbfelől. Ellenmondás a baloldalon.) Mert, t. ház, hol álltunk eddig a nyelv kérdését illetőleg a tizsti vizsgán? (Halljuk! Halljuk!) A tiszti vizsgának eddig kizárólagos nyelve a német volt s csak nagy ritkán esett meg az, hogy a bizottság egyik vagy másik tagja, tudva és ismerve a magyar nyelvet, felszólított egyes vizsgázó fiatal embert, hogy német nyelven adott feleletét esetleg magyar nyelvre fordítsa át. Ilyen eset azonban csak ritkán, szórványosan fordulr, elő és semmiféle szabályrendeleten vagy utasításon nem alapult; tehát pusztán a vizsgálóbizottságok kénye-kedvétől függött. Most pedig, t. ház, a jelen törvényjavaslat és az azzal kapcsolatban levő határozati javaslat hatása alatt, hogy állunk? (Halljuk!) Ügy, bogy ezentúl nem a német lesz többé kizárólag a tiszti vizsga nyelve, hanem, hogy túlsúlyban a magyar fog ott használtatni. (Felkiáltások a szélsőbalon: Törvény kell nekünk!) Ezt, t. ház, határozott vívmánynak tekintem reánk nézve, mert nem érzem magam feljogosítva arra, hogy a kormány részéről elfogadott határozati javaslat gyakorlati érvényesítésében, vagy a t. honvédelmi minister ur által e tekintetben is tett Ígéretek valóságában és azok teljesítésében kétkedjem. (Helyeslés jobbfelől.) Constatálnom kell tehát, t. ház, hogy a 25. §, ezen kérdésben arra nézve, a mi neki imputáltatott, teljesen ártatlan. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon. Ettenmondások a balés szélső baloldalon.) Es én, mondhatom, részvéttel viseltetem a szegény és igazságtalanul szenvedő 25. §. ellen. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Kutattam és kerestem tehát, hogy voltakép mi legyen az, a mi ezen 25. §-ban sérelmes, vagyis inkább mi legyen oka azon feljajdulásnak, melyet ezen 25.§-sal szemben tapasztalunk? És kutatásom folytán azon meggyőződésre kellett jutnom, hogy igen sokan azok közül, a kik feljajdultak — nem értem termesze-