Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-192

140 192. országos ülés márcíins 1-én, pénteken. 1589. maga kényelmi szempontjának megóvása végett j rögtön felségjogokra hivatkozik. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hiszen, t. ház, nekünk jogunkban állana az egyéves önkéntesi intézményt eltörölni; jogunkban állana az intelligens ifjúságnak privilégiumokat adni, kimondani azt, hogy az például csak a népfölkelésnél tartozik szolgálni; hát ha ezt megtehetjük, akkor nincs-e annyi jogunk, hogy az egyéves önkéntesek vizsgájára nézve bizonyos intézkedéseket tegyünk, törvényeket hozzunk. (Zajos helyeslés a bál- és szélső baloldalon.) Nem térek én ki azon, a gyakorlati életben felmerülő nehézségek elől, melyekkel a hadsereg kérdése és anyelv kérdése összefüggenek; teljes mértékben elismerem, hogy számolnunk kell ezen nehézségekkel, de ha ezekkel számolnunk kell, az nem annyit tesz, mint azok megoldását elodázni, hanem a kellő momentumban keresni azok megoldását. (Igaz ! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Engedjék meg, t. ház, hogy még egy megjegyzést tehessek (Halljuk! Halljuk!) és ez az, hogy a hadseregben a nyelv kérdése és a nyelvegység kérdése nem terjed ki az oktatási nyelvre. A vezénynyelv és az oktatási nyelv nem azonos, mert ez absurdum. A vezénylet nyelve a közös hadseregben a német nyelv, az oktatásnak azonban mindenütt és mindenkor azon nyelven kell történni, melyet az oktatandó, kiképzendő ujonczok megértenek. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha ezt a commandót: Ergreift den Säbel, azzal a magyar emberrel meg akarjuk értetni, ezt ugy tehetjük, hogy megmutatjuk és általa értett nyelven megmagyarázzuk neki, mit csináljon azzal a karddal, akkor ha nem érti is kellőképen a vezénylet nyelvét, arra a commandóra kirántja a kardot. Már most, ha áll az, hogy a hadseregnél az oktatás nyelve nem azonos a vezénylet nyelvével; ha áll az, hogy az oktatás nyelvének különfélesége a vezénylet egységét nem alterálja; ha áll az, hogy föltétlenül érvényesülni kell annak, hogy valamely vizsgának a nyelvét helyesen csak akkor állapíthatjuk meg, ha azt azonossá teszük az oktatás nyelvével és hogy ha áll ez és hogy a legénységre nézve szükséges, hogy az magyarul oktattassék: viszont az egyéves önkénteseket magyarul kellene oktatni; mert ha nem érti eléggé a német nyelvet, ma is tényleg igy van és erre példákat hozhatok fel, ebből meg az következik, hogy a vizsga nyelve Magyarországon, a magyar honpolgároknál magyarnak kell lenni, eltekintve attól, hogy méltányossági tekintetből, a magyar korona országaihoz tartozó HorváTörszágban is a honos horvát honpolgárokra nézve talán bizonyos kivételt lehetne tenni. T. ház! Mondottam, hogy az egyéves önkéntesek oktatási nyelve ma is magyar. Én ugy tudom, hogy például ma itt Budapesten, aKárolykaszárnyában elszállásolt ezredhez beosztott egyéves önkéntesek két csoportba vannak osztva. Az egyik esuportban vannak azok, a kik igen keveset vagy majdnem semmit sem tudnak németül, tudniillik oly keveset, hogy a német előadásokat nem kisérhetnék kellő figyelemmel és nem hallgathatnák kellő eredménynyel, a másik csoportban vannak azok, a kik tudnak jól németül. Azokat, a kik tudnak jól németül, németül oktatják, a kik nem tudnak, azokat magyarul oktatják. Ez magában véve helyes és méltánylást érdemlő intézkedés azon ifjak érdekeivel szemben, de helytelen intézkedés a magyar államnyelv elismerése szempontjából, a mely azt követelné, hogy minden magyar honpolgár a hadseregben magyar nyelven oktattassék. (Ugy van! a szélső báloldalon.) Ha én egyéves önkéntes volnék és birnám a német nyelvet tökéletesen és megkérdeznének, hogy melyik csoportba kívánok beosztatni, azt mondanám, hogy azon csoportba, a hol a németül nem tudók vannak, nem azért, mintha ebből rám nézve kellemetlenségek nem származnának, hanem mert ezt nemzeti önérzetem parancsolja. (Élénk helyeslés, tetszés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Szomorú állapotba jut az a nemzet, a mely, midőn a nemzeti önérzetre hivatkoznak, a mely nemzet fiai erre nevetnek. (Zaj. Mozgás a szélső báloldalon.) Hogy mi a nemzeti önérzet és a nagy nemzetek fiai e tekintetben miként gondolkodnak, engedjék meg, mert jó kedve van a t. ház egy részének, ba egy anecdotát hozok fel. (Halljuk! Halljuk!) Egy angol követ, aki sokáig volt Görögországban, midőn egy társaságban görögül beszélt, hát egy görög, hogy udvariasságot tanúsítson vele szemben, azt mondta neki, hogy olyan kitűnően beszéli a görög nyelvet, hogy alig venni észre kiejtésén egy kis angol accentust; az angol azt monda erre : ugy igyekezni fogok, hogy ezen accentust még inkább megőrizzem. Ez a nemzeti önérzet. Az angol, ha idegen nyelven beszél, még akkor is büszke, hogy angolosan beszél. Megengedem, hogy ez egy túlzás, hanem, ha ezen önérzetnek csirája nem lett volna meg abban a maga idején nagyon csekély számú angol nemzetben, ma nem volna az a legszámosabb, a leghatalmasabb nemzetek egyike. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső balon.) És ha egy nagy nemzetnél egy bizonyos cosmopolita szellem nem veszélyes, csekélyebb számú nemzeteknél annál inkább veszélyes az. (Helyeslés a bal- és szélső balon.) A nagy nemzeteket ott a tömeg tartja össze. Abban áll erejük. Csekélyebb számú nemzeteknél azt, a mi a számban hiányzik, az erő iutensivitásának kell jiótolnia. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső balon.) De, t. ház, nagyon is eltérek tárgyamtól. Engedjék meg tehát, hogy visszatérjek beszédem fonalához, (Halljuk! Halljuk!) tudniillik azon kér-