Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-191

116 191. országos ülés febrnár 2S-án, csütörtökön. 1889. csapatok, a lovasság- és tüzérségről szóló, 1887. évi adatokat böngészem is, akkor, ha a múlt év óta valamiképen változhatott is a számarány, mely évről adataim nincsenek, mégis Bolgár Ferencz t. barátom azon nézetét kell támogatnom, hogy itt nem egyedül a tiszti kérdés megoldásáról van a szó — mert e kérdés aggodalomra okot nem ád. hanem inkább az altiszti kérdés olyképi olcsó megoldása czéloztatik, hogy — a régi magyar közmondásként — a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) De akár a tiszti, akar az altiszti kérdés megoldását czélozza, ugy az e kérdések megoldására szolgáló rendelkezéseit egyaránt helyteleneknek, igaztalanoknak, sőt kegyetleneknek, végre — a megoldatni szánt kérdések bármelyikét tekintsem is — a gyakorlati szolgálat valódi követelményei iránti helyes érzék teljes hiányát tanúsítóknak kell mondanom; mert, nézetem szerint, flagrans sértés az a tiszti állás tekintélye és nymbusa iránt táplált katonai nézeteknek, hogy akarata, tehetsége, avagy egész individualitása ellenére kényszerítsék reá valakire a tiszti kardbojtot, az Erlköniggel együtt azt mondván: „Bist du nicht willig, so brauch' ich Gewalt!" (Tetszés balfelöl.) A kinek hiányzik a hajlama, az ambitiója ehhez a pályához, a kit temperamentuma képtelenit a csapat előtti önérzetes fellépésre, azt ott tarthatják a csapatnál akár 10 évig, jó tiszt abból azért nem lesz soha. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső balon.) Ismerem a kényszer különféle üdvös rémeit; ismerem a himlőoltási, az iskolai kényszert, de tiszti kényszerről soha még csak nem is álmodtam és higyje el a t. minister ur, hogy a tisztnyerés ezen módjára nem lesz szükséges annak feltalálójának szabadalmat kérni, mert biztosak lehetünk, hogy ebben azután Európa egyetlen hadserege sem fog bennünket utánozni. (Tetszés és helyeslés a bal- és szélső balon. Felkiáltások balfelöl: Múzeumba való!) Ha pedig valaki azt mondaná: Ám jó; ha nem válik abból az önkéntesből tiszt, hát lesz belőle jó altiszt, akkor az ilyen állítás azt bizonyítja, hogy az, ki ilyent mond, a csapatok belső életét nem ismeri. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nem a jogtudorok és tanárokból gyúrják a jó altisztet. Az csak a jó altiszt, a ki ismeri a köznép eszejárását, a ki állásáról nagy véleménynyel van, szolgálatát felette fontosnak tartja és e mellett egyszerű és edzett ember, kiből odahaza akkora ur, mint a minőnek magát az ő rangjában képzeli, sohasem válik. (Igaz! Ugy van ! a bal- és szélső baloldalon.) De azt hinni arról a második évre elitélt fiatal emberről — mert én ebben büntetést is látok — (Közbeszólások a bal- és szélső baloldalról: Az is!) ki állását képzettségének meg nem felelőnek tartja és e mellett sok évi tanulás folytán testileg is el van satnyulva, hogy ez majd rajongani fog a káplán állás nagy hatásköréért, ez csakugyan hiú ábránd; mert az érettségi bizonyítvány nyal biró művelt fiatal emberek, benső meggyőződésem szerint, soha sem fognak az altiszti alantas sphaerában a hozzájuk fűzött várakozásoknak megfelelni. (Igaz! Ugy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Áttérek most már beszédem befejező részére, vagyis azon kérdésre, hogy miért nem elégedhetem meg a nekünk kilátásba helyezett utasítással, miért nem fogadhatom el tehát séma t. véderő-bizottság, sem a Grajári Ödön t. képviselőtársam által ajánlott határozati javaslatot, melyek elvetése mellett hozzájárulok a Bolgár Ferencz t. barátom által benyújtott különvéleményhez és a Beőthy Ákos t. képviselőtársam által beadott módosítványhoz. (Halljuk ! Halljuk!) Elhatározásom indokai a következők. A t. minister urnak abban teljesen igazat adok, hogy senkinek sem jut eszébe a királyi szó erkölcsi súlyát és biztosítékát keveselni. Tökéletesen igaza van. Szerencsések vagyunk Európa legalkotmányosabb fejedelmét a miénknek nevezhetni, a magunkénak tisztelhetni, kit az Isten sokáig éltessen, (Lelkes éljenzés a bal- és szélső baloldalon) kinek királyi szava előtt alattvalói hódolattal hajolunk meg mindannyian ! Csakhogy nem az erkölcsösség, hanem a törvényesség az egyedüli helyes mértéke az országos ügyeknek. E mértékhez pedig a legdicsőbb, a leglovagiasabb uralkodó Ígérete sem elegendő; mert ha elég volna, akkor se parlamentre, se törvényekre nem volna szükség, hanem elkormányoztatnának a népek királyi ígéretekkel is. Valaha igy is volt ez nálunk, de azután eljött azon idő, midőn ugy a korona, valamint az országgyűlés is belátta, hogy a közügyek leghatályosabb oltalma mégis csak a törvényességben rejlik. Nincs is semmiféle közügy, melyben ő Felsége ígéretekkel intézkednék és ne törvények utján, közösen a parlamenttel. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső balon.) Azért tehát legkevésbé sem sérti a királyi Ígéret tekintélyét az, ki a törvény tekintélyét tartja felébbvalónak és a szentesített törvény befejező királyi záradékának nagyobb értéket tulajdonít, mint bármiként hangzó fejedelmi ígéreteknek. A törvényhozásnak feladata nem az, hogy utasításokra vonatkozó Ígéreteket vegyen tudomásul, mely utasítások az ő befolyása alól teljesen ki vannak vonva, hanem feladata az, törvényben hatályt szerezni az ország és a nemzet mindamaz érdekeinek, melyeket gondosan megőrzendőknek és állandóan biztosítandóknak tart. És minthogy teljes tisztelettel hajlom ugyan meg a koronának a kiegyezési törvényben a hadsereg körül fentartott eminens felségjogai előtt, de a leghatározottabban ragaszkodom azon álláspontomhoz is, miszerint a tartaléktiszti vizsgának nyelvkérdése, sem hadszervezeti, sem seregvezérleti kérdést nem képez, tehát az ezen kérdés feletti rendelkezés joga nem a legfőbb hadurat, hanem a törvény-