Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-166
166. országos ülés január 21-én, hétfőn. ÍS8Í), 47 alkotmányos korszak időszakában. De államiságunk erkölcsi erejével, alkotmányjogi biztosítékainkkal ezen két tényezőt egyenlőtlen mértékben ellátni nem lehet. A törvényhozásnak épugy, mint a nemzetnek egyenlő mértékben kell gondoskodnia a nemzeti lét ezen két nélkülözhetetlen factorairól, mert egyik a másikból folyik és egyik a másik nélkül fenn nem állhat, mert a nemzet közművelődési faetorai szolgáltatják a hon védelmének nemcsak azon erkölcsi erőket, melyek a hón védelmének szükségességi érzetében rejlenek és a nemzeti érzületben nyilvánulnak; nemcsak azon szellemi erőket, melyek a szükséges intelligentia által a hadsereg összes fokozatait áthatják, hanem a nemzeti cultura hozza mozgásba mindazon rugóit az összes állami tényezőknek és intézményeknek, a mely rugók hozzájárulnak a hadsereg szervezéséhez, a védképesség fokozásához és — ha a szükség ugy hozza magával — a hadviseléshez; és különösen pénzügyi szempontból elengedhetlenek. Nekünk van nemzeti culturánk, csak szorgalmasan fejleszszük azt; és épen a vágy, hogy ezen nemzeti eulturánkat fej leszszük, vezérel minket e törvényjavaslat tárgyalásánál arra, hogy ezen culturának befolyást biztosítsunk minden állami intézményünkben és igy hadseregünk intézményében is. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert ha van jogosultsága egy nemzetnek arra, hogy elvesztett jogait visszaszerezhesse, rombadöntött alkotmányát újra alkothassa, szétforgácsolt haderejét szervezhesse, ugy ezt csakis ezen culturális tényezők emelésében és tömörítésében lehet és kell is várni a nemzetnek. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Es épen ezen fordul meg a jelenlegi vita sarkalatos pontja: vájjon legyen-e védelme hazánknak és benne culturánknak ? legyen-e védelme az állam-fentartás biztosítékának, a mely védelem a cultura szolgálatában álljon"? (Helyeslés a szélső baloldalon.) És itt, t. ház, elérkeztünk egy nagyfontosságú kérdéshez. (Bálijuk! Bálijuk! a szélső balon.) Ugyanis sem Austria népei, sem pedig a magyar korona országai nem birnak hadsereggel, hanem bir a dynastia, bir a legfőbb hadúr egy közös hadsereggel, melylyel a monarchia nagyhatalmi állását representálja. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezen hadseregnek áldozzuk fel összes nemzetgazdászati érdekeinket és ezen nemzetgazdászat legmesszebb menő financiális eredményét, (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Ezen hadseregnek áldozzuk fel állami alkotmányos jogaink legsarkalatosabb tételeit, (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) a mint ezen törvényjavaslatban is involváltatik: és ezen hadseregnek áldozzuk mi fel culturális factorainknak legnélkülözhetetlenebb követelményeit, a mint azt a t. culfcusininister ur és utána a kormányelnök ur nagyon helyesnek és szükségesnek véli. így aztán államfentartásunknak biztosítékaiban s factoraiban a béke idején sokkal nagyobb pusztítást visz végbe maga a közös hadseregnek fentartása, mint esetleg egy háború idején a menynyit képes volna az ellenségnek ártani. Kérdem tehát most at. ministerelnök urat, vagy a t. cultusminister urat — fájdalom, az idő előhaladottsága folytán egyiket sincs szerencsénk itten tisztelhetni — kérdem mindazonáltal a t. íninister urakat, vájjon mit vélnek majd egykoron megvédelmezhetni, hogy r ha mi államfentartásunknak összes tényezőit egy hadsereg számára eleve feláldoztuk egy oly hadseregnek érdekében, a mely nem is a mienk, a mely velünk szövetséges bár, de mégis idegen érdekeket képvisel és védelmez, a ineby idegen szellemtől, idegen culturától van áthatva, íme, ez a t. cultusminister urnak a cultura érdekében használandó pengétlen kardja, melynek markolata nincs. (Tetszés a szélső baloldalon.) Ezen törvényjavaslatban, t. ház, a tiszti vizsgák letételénél alkalmazandó repressaliák által egy magy T ar kormány, egy magyar parlament akarja kényszeríteni a magyar nemzet reményét: az ifjúságot, hogy lazítsa meg a hazaszeretet legszentebb kötelékeit és adja meg magát az osztrák cultura fölényének és az osztrák hagyományos szellem uralmának. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Valóban, ez egyike a legszégyenteljesebb capitulatióknak, melyeket a magyar nemzet valaha átélni kénytelen volt. (Ugy van! a szélső balon.) És itt engedje meg a t. ház, hogy egy megjegyzéssel éljek Jókai Mór t. képviselő úrral szemben, (Halljuk!) a ki azt a kívánságát intézte a magyar ifjúsághoz, hogy nézzék az ő önfeláldozó hazaszeretetét és merítsenek ebből példát. Mert ő is képes volt annak idején a hazáért küzdeni és megszenvedni. Azt óhajtja a t. képviselő ur: bárcsak ezen áldozatoknak huszadrészét hozná meg a magyar ifjúság! Igazán, nagyon sajátságos jele az időknek, t. ház, hogy Jókai Mór t. képviselő ur ugyanazon áldozatok meghozatalára ösztönzi a haza ifjúságát, a melyeket ő annak idején meghozni vonakodott és inkább börtönbüntetést szenvedett, semhogy azt az áldozatot, a nemzet jogainak feladásával meghozta volna. Valóban kénytelen vagyok erre a t. képviselő úrral szemben megjegyezni, hogy nem mindig az ultima ratio fegyverével, a physicai erőkkel védelmezik meg a hazát és nem mindig ilyetén áldozatokat hoznak annak érdekében, hanem vannak, lehetnek ennél még nagyobb áldozatok is, még pedig erkölcsi áldozatok, melyeket béke idején is meg lehet hozni az alkotmányom jogok védelmében; és az ilyen áldozat annál nagyobb, minél inkább szükséges a felsőbb kegy sugaraival és a hatalom csábjaival szemben a
