Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-184

184. országos ülés február 30-ín, szerdán. 1889. 367 mód mellett és ellen opportunitási vagy közjogi szempontokból kifogást emelni, de az bizonyos, hogy mindkét modalitás ugyanazon eredményre vezet, feltéve, hogy a kiszámítás helyes. Már most akár egyik, akár másik módon állapítjuk meg a hadi létszámot, mindig ugyanazon kérdés áll előttünk, vájjon e megállapításakár örök időkre szól-e, vagy csak bizonyos meghatározott időre. És ha a képviselő ur a tiz évi korlátozást szükségesnek találja az első esetben, akkor nincs az a tudományos elmélet, az a körmönfont logica, mely képes volna bennünket meggyőzni arról, hogy e záradék a második esetben fölösleges. (Élénk helyeslés bal- és szélső balfelöl.) Azzal akart a t. képviselő ur bennünket megvigasztalni, hogy itt van a jelen törvényjavaslatban a törvényhozásnak azon joga, hogy az évi ujonezjutalék tényleges kiállítását megtagadhatja; ott van továbbá a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvény azon intézkedése, a mely szerint a municipiumok csak azon éviujonczjutalékot állíthatják ki, a melyet a törvényhozás azon évre már megszavazott; s itt van végre — mondja a t. képviselő ur — a törvényhozásnak budgetjoga, a melynél fogva a fedezetet még azon kiadásokra nézve is megtagadhatja, a melyet a delegatio már megszavazott. Ez mind igaz, t. ház és én csak azt csudálom, hogy a képviselő ur merész logicájának röptét itt egyszerre megállította (Derültség balfelSl) és mivel a budget-megtagadási jogban oly mindent kimerítő s mindent magába foglaló alkotmányos garantiát lát, azon csodálkozom, hogy azt nem indítványozta, hogy alkotmányunknak minden egyéb garantiái, még azok is, melyeket kiemelt és melyeknek további fenmaradásával bennünket megvigasztalni akart, törvénykönyvünkből egyszerre kitöröltessenek. Ez a bizonyításnak azon neme, melyről azt szokták mondani, hogy a ki sokat bizonyít, nem bizonyít semmit s a ki sokat markol, nem fog semmit. (Helyeslés balfelöl.) A t. képviselő ur sokat búvárkodott könyvtárában és elismerem, nem csekély sikerrel, de annál kevesebbet foglalkozott a természet tanulmányozásával. Nézze meg a képviselő ur azt a hatalmas tölgyet, a melynek árnyékos lombjai alatt enyhet és oltalmat találunk az időjárás szeszélyeiellen; azt a tölgyet a természet a gyökerek egész ágazatával látta el, hogy minél több oldaliul szívhasson nedvet és táperőt, mely fejlődésére szükséges s hogy minél több erővel kapaszkodhassék az anyaföldbe és annál képesebb legyen daczolni a viharral, (Élénk tetszés a bal- és a szélső baloldalon) mig ha ezen tölgynek mellékgyökereit lenyesi, az csakhamar elsatnyul és az első szélrohamnak esik áldozatul. (Zajos helyeslés és tetszés a bal- és a ssélsö baloldalon.) Meg fogja tehát nekünk engedni a t. képviselő ur, ha mi alkotmányunk biztosítékainak kérdésében inkább követjük a természet bölcsességét, mint némely jogtudósok theoriáit. (Helyeslés és zajos tetszés a baloldalon.) Azon t. képviselő urakhoz, a kik hivatkozással a monarchia érdekeire és a monarchia másik államának alkotmányosságára, capacitálni akartak bennünket ezen alapelv feladásának szükségességéről, beszédem további folyamában leszek bátor néhány szót intézni. Itt elég annyit constatálnom, hogy a túloldal tisztelt szónokai egy téren állottak velünk azon alapfelfogásra nézve, hogy ajelen szövegből kimaradt a korábbi törvénynek egyik alapelve. A vita csak a körül forgott, vájjon sérti-e vagy nem ezen alapelv feladása alkotmányunk garantiáit, továbbá, ha van-e, vagy nincs kényszerítő ok arra, hogy ezen alapelvet a jövőre feladjuk. Felállott ezután a t. niinisterelnök ur és desavouálta saját pártját. Azt állította, hogy ezen szakasznak értelme ugyan az, a mi régi törvényé; azt vitatta, hogy a mit régi törvényeink alkotmányos garantiák tekintetében tartalmaznak, az mind benn van a jelen szakaszban is, kívülről vagy belülről, alatta, vagy felette, (Derültség balfelöl) vagy legalább belőle kimagyarázható, (ügy van! balfelöl.) A t. ministerelnök ur tehát saját pártjával szemben, a mi pártunkra állott, azon kérdésre nézve, hogy a mi alkotmányos garantiák tekintetében a régi törvényekben, de különösen az 1868 : XL. törvényezikk 11. §-ában bent van, az szükséges és a jelen szakaszba is átveendő; az eltérés közöttünk csak arra nézve forgott fenn, hogy mi e szakaszt csonkának tartottuk, mig a ministerelnök ur folytonosan azt vitatta, hogy ezen szakasz értelme és tartalma teljesen megegyez a régi törvényekkel. Minthogy pedig a ministerelnök ur ezen felfogásához még ma is ragaszkodik, engedje meg a t. ház, hogy ennek tarthatatlanságát egy, a magán életből vett példával iílustráljam. (Halljuk! Halljuk!) Tegyük fel, hogy a ministerelnök ur évenkint 40,000 frt fizetésére kötelezi magát egy valaki irányában, xlzon feltevésből és szándékból indul ugyan ki, hogy ezen 40,000 frtot egyelőre csak 10 éven át fogja fizetni és hogy időközben új egyezséget fog kötni, a melyben esetleg ezen 40,000 frtot felére, vagy harmadára szállítja le a körülményekhez képest. A helyett azonban, hogy az okiratba felvette volna azon záradékot, hogy e kötelezettség csak 10 évre terjed ki s azontúl megszűnik, kivéve ha új egyezség jön létre, azon hibás záradékot engedte ellenfele által becsúsztatni, hogy az a ÍO év lejárta előtt új propositióval tartozik fellépni ezen egyezség további fentartása vagy megváltoztatása iránt. Szakasztott azon eset ez, mint a mely a jelen szakasznál fenforog. (ügy