Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-166

1<W>. orszrtgos ülés jauuár 21-én, hétfőn. 1881). 31 megvetni azt az alapot, a melyre azon lépcsők fektettessenek, a melyek azon ideálhoz, a természetes fejlődés utján meglévő alap megtartásával, annál biztosabban elvezetnek. Ily helyzetben nagy politikusok is voltak és ily helyzet és az az eredmény, hogy csak egy lépést is tehettek a kitűzött ideál felé, őket tökéletesen kielégíteni képes volt. Én a reális politika alapjára akarok állani és fejtegetésem alapján ez alapot el nem fogom hagyni, sőt ÍV végconsequentiák levonásával is ez alaphoz fogok ragaszkodni. Reális politika alatt azt értem, midőn a politika tekintetbe véve a fönnálló törvényeket és a felmerülhető, alkotmányon kívüli tényezők által előidézhető akadályokat, alkalmazkodik ezekhez és pillanatnyira máról-holnapra kivihető propositiókat tesz, melyek megvalósíthatók, de egyszersmind a haladás lépését foglalják magukban és itt annyiban különbözik nézetem Ivánka t. képviselőtársamétól, hogy én nem elégszem meg a puszta türelemmel, hanem határozott lépést kívánok előre a kitűzött czél felé. Még egy megjegyzést van szerencsém tenni és ez az, hogy igen sok függ azon állásponttól, melyet egy politikus bizonyos elérendő czéllal szemben elfoglal. Maga tehát ez az álláspont már előre is lehetetlenné teheti bizonyos czél elérését. Épen azért a practicus politika feladata megbírálni, hogy ha az az álláspont olyan, mely mellett az üdvösnek elismert czél el nem érhető, meglehet e ezen álláspontot változtatni, ugy hogy ez által sem alkotmányos rázkódások be nem következnek, sem pedig az a bizonyosság ne álljon az ember előtt, hogy alkotmányon kívüli tényezők ez intézkedést meg fogják akadályozhatni. Ezeket előre bocsátva, ez elvek szempontjából akarom az előttünk lévő törvényjavaslatot bírálni. Mindenek előtt meg kell állapítani a t. kormány álláspontját e javaslattal szemben. A t. kormány a közös hadsereget és abban a németet, mint hivatalos nyelvet elkerülhetetlennek tartja és ez álláspontról mozdulni nem akar. Nagyon természetes, hogy ekként az önálló magyar hadsereg megvalósítása sohasem képzelhető. De miként állhatunk a közös hadsereggel szemben? A közös hadsereg, mint azt már többször volt szerencsém kifejteni, nem felel meg a törvény szavának. Az 1867: XII. törvényczikk 11. §-a határozottan azt mondja, hogy a magyar hadsereg kiegészítő részét képezi az összes hadseregnek. E szavak, magyar hadsereg, minden kétséget kizár, ennél tisztábban és kétségbevonhatlanabbul szavak fogalmat ki nem fejezhetnek. De a törvény még tovább megy: azt mondván, hogy a magyar hadsereg kiegészítő része az összes hadseregnek, azt ez által attól külön választja s mintegy külön állást jelöl ki számára. A törvény addig életben marad, mig vagy rendes törvényhozási úton el nem törültetik, vagy meg nem változtattatik. Hogy a törvényhozás e működése mily fontos, mutatja az aranybulla 31-ik czikkelye záró határozatának példája, melyet több mint hat és fél század év múlva hatályon kivül kellett helyezni az 1867-ik évben mondott koronázási esküben. Ez ezzel a törvénynyel nem történt meg; meggyőződésem tehát az, hogy a közös hadsereg e törvénynyel ellentétben áll, törvényszegést képez és azon kormányok, melyek húsz év óta vezették az ország sorsát, kötelességmulasztást követtek el, midőn e törvényt nem hajtották végre. A mi a nyelv kérdését illeti, az a tétel, hogy a közös hadsen-g hivatalos nyelve a német, milyen hatást gyakorol Magyarország alkotmányára és a magyar állameszmére, azt hiszem, hosszasabban nem kell fejtegetnem. Ha azt elismerjük helyesnek, hogy egy hadseregben, mely hivatva van közösen megvédeni a monarchiát, tehát nem közös hadseregben — mert egyetlen véderőről szóló törvényünkben sincs említés téve közös hadseregről — szükséges a német nyelv, akkor azon következtetést is el kell ismerni, hogy kívánatos és szükséges, hogy ezen hadsereg nyelvét nemcsak a tisztikar, hanem annak minden egyes tagja ismerje, mert azt senki sem tagadhatja, hogy ha egy hadsereg erejét a jelen nagy tökélyre vitt hadászati tudomány szempontjából teljesen ki akarjuk használni, nem lehet máskép, mintha azon hadsereg minden, még legkisebb tagja is azon hadsereg hivatalos vezényleti nyelvét ismeri. Mindazok, a kik ezen álláspontot támogatják az igen t. túloldalról, esak hálával tartoznak a t. cultusminister ur iránt, ha következetesek akarnak maradni, azon rendeletért, melyet a német nyelv tanítása érdekében kibocsátott. Sőt tovább kell menni. Kívánni kell azt, hogy mindazok, a kik a középiskolát nincsenek hivatva végezni, a hadseregnek tehát túlnyomó nagy része, már az elemi iskolában szerezze meg a német nyelvet, melyre a hadseregben szükségük lesz. De követelniük kell még többet, tudniillik hogy ezen német nyelvet ne ugy tanítsák, mint most grammaticából, hanem ugy, hogy az illetők németül beszéljenek és gondolataikat kifejezni képesek legyenek. Mert igen nagy csalódás azt hinni, t. ház, hogy a grammatica megtanulása által már a nyelvet is elsajátíthatjuk, mert az nem szolgál egyébre, mint arra, hogy az, ki valamely nyelvet már beszél és azon gondolkodni képes, megtanulhassa, hogy mikép gondolkozhassak leghelyesebben és mikép beszélhet legcorrectebbül. A grammatica csakis erre való és erre tanítja az embert. Ha tehát azt akarjuk, hogy a nép- és középiskolák már grammatica szerint tanulják a helyes kifejezési módokat, akkor nincsen más mód, mint hogy a gyermekek már legelső korukban tanuljanak németül s erre a legjobb eszköz, ha Magyar-