Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-183
336 li3 ' országos ülés február 19-éu, kedden. 1889. zonyos 10 évre vonatkozó pa**us s itt kétféle magyarázattal állunk szemben. A t. kormány leghatározottabban kijelenti, hogy nézete szerint az új szöveg s a régi törvény 11. §-ának szövege közt érdemleges eltérés absolute nincs, az új szöveg szerint is az ujonezjutalék nagyságának megállapítására vonatkozó pont csak 10 évre érvényes. Ezzel szemben a t. ellenzék azt vitatja, hogy itt lényeges különbség van. Az új szöveg szerint ezen ujonezjutalék nem 10 évig, de mindaddig marad érvényben, mig ujabb törvénynyel meg nem változtattatik. Nem akarok a felett vitatkozni, hogy a két felfogás közt melyik a helyes, de azon meggyőződésemet kívánom indokolni, hogy akármelyik felfogás helyes, abban magyar alkotmányos szempontból megnyugodhatunk. A t. kormány által adott értelmezés szerint természetesen megnyugodhatunk, mert ez esetben a két szöveg közt eltérés nincs; én azonban ismét a kérdés megvilágítása szempontjából a t. ellenzék álláspontjára helyezkedem," Én tehát azért, hogy bizonyos argumentatiót ezen álláspontról a kérdés megvilágítása szempontjából elmondottam, koránt sem mondtam azt, hogy én ezt az álláspontot tartom helyesnek, sőt határozottan kijelentem, hogy úgy akkor, mint ma, azon meggyőződésben vagyok, hogy a Í4. §. értelme érdemileg a régi 11. §. értelmének megfelel. (Helyeslés jobbfelöl. Ellenmondás balfelől) Az én t. barátom, Beőthy Akós szellemes közbeszólással azt mondta: hogy meghibbant a mi emlékezetünk. Azt hiszem, hogy midőn a mi nyilatkozataink igy ismételtetnek és valódi értelmükből — azt hiszem jóhiszemííleg — de kiforgattattak, akkor az emlékezet uieghibbanásáról talán inkább mi beszélhetünk. (Helyeslés. Ugy van! jobb/elől, Mozgás baloldalon.) Ezek után t. ház, átmegyek a kérdés érdemére és talán természetesnek fogja a t. ház találni, ha első sorban és főleg azon beszéddel foglalkozom, melyet e kérdésben Szilágyi Dezső t. képviselő ur tartott. Mondhatom, nagyon sajnálom, hogy a t. képviselő ur nincsen jelen; de iparkodni fogok beszédét lehetőleg : szórói-szóra és híven állítani a t. ház elé. Nem csak azért teszem azt, mert mélyen lekötelezve és megtisztelve érzem magam az által, hogy beszédemmel, az ujoneznak beszédéve] oly kimerítően foglalkozott, hanem főleg azért teszem, mert azt hiszem, hogy mindazon érveket, melyek az ellenzék részéről felhozhatók voltak, a legékesebben, legkimerítőbben, a legpraeeisirozottabban a t. képviselő ur állította a ház elé és azt hiszem, ha az ő beszédének főbb állításait megdöntenem sikerül, (Mozgás a baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobb felől,) ezzel a többi ellenzéki beszédek érvei is megdöntetnek. Szilágyi Dezső t. képviselő ur megtámadja a 14-ik §-t, a mennyiben szerinte az ujonczlétszámnak egyszersmindenkorra lekötése új közösügyet teremt. Az 1867:XII.t.-cz. 9.ésl0.szakaszahatározottan kimondj a azt, hogy a pragmatica sanctioból foly a közös védelem, a közös védelem eszköze ahadsereg és az erre való intézkedések, szóval a hadügy; és a 10. szakasz kimondja, hogy a hadügynek közösségére nézve a következő elvek állapittatnak meg. (Ugy van! jobbfelöl.) Ezzel szemben elismerem, hogy a 12. szakasz szövegéből lehetne némi kételyeket meríteni, de a 18. szakasz ismét határozottan kimondja, hogy: ezek azon tárgyak — már tudniillik az előző szakaszokban foglalt tárgyak — melyeknek a fentirt módon közössége a pragmatica sanctioból folyónak tekintetik. Én azonban nem akarom ezt a magam nevében tovább magyarázni, hanem úgy mint Szilágyi képviselő ur tette, hivatkozom én is a 67-iki törvényezikk tárgyalása alkalmával felhozottakra. Az akkori balközép a Í2. §-ra támaszkodva, azt követelte, hogy miután a hadügy nem feltétlenül közös, a magyar törvény csak a magyar hadilétszámot állapítsa meg s ne a közös hadsereg egész létszámát, továbbá kifogásolta a hadügyministernek felállítását, azzal a motivatióva], hogy a hadügy nem közös. Ezzel szemben az akkori kormánypártnak azon vezérférfiai, kikre most az ellenzék annyiszor hivatkozott, gróf Andrássy Gyula, báró Eötvös József, Somssich Pál, Kerkapoly Károly, szóval mindazok, kik első sorban s felelős állásból védelmezték a kormány álláspontját, közösnek jelentették ki az egész hadügyet. Én nem akarom hosszasabb citátumokkal fárasztani a t. ház türelmét, csupán az akkoriigazságügyministerre, akit mindnyájantisztelünk s a" kit szerencsénk van most is körünkben látni s akinekkijelentéseit épenamostani vitafolyamán az ellenzék jóformán oraculumszerűeknek tüntette fel, az akkori igazságügyministerre hivatkozom. (Halljuk! Halljuk!) Horvát Boldizsár tudniillik akkor úgy nyilatkozott: „Ezen törvény, tudniillik az 1867: XII. t.-cz.-nek 9. §-a, a monarchia védelmét, vagyis a hadügyet, világosan közösügynek jelenti ki; továbbá ugyan ezen törvénynek 26-ik szakasza azt mondja, hogy közös ministerium állíttatik fel azon ügyek elintézésére és vezetésére, melyeket ezen törvény közöseknek ismer. A mely logicával tehát felállíttatik a közös külügyminister, a mely logicával felállíttatik a közös pénzügyér, ugyanazon logica, ugyanazon következetesség követeli azt is, hogy a hadügy élére, melyet közös ügynek állapítottunk meg, közös hadügyminister állittassék". A másik vád, a mit a képviselő ur a szakasz eredeti szövege ellen felhoz, az, hogy „lényeges
