Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-182

308 182. országos Illés február 18-án, hétfőn. 1889. hogy a ház fogalma alatt csak magát az épületet kell érteni, melyben tanácskozunk. Nem kell e házban senkinek sem magyaráznom, hogy a ház fogalma azon testületé, melynek, mint egyik alkot­mányos szervnek, teljes függetlenség van biztosítva, mely jogait csak akkor gyakorolhatja, ha senki akarata, tudta, beleegyezése nélkül körül nem zárhatja tanácskozási helyiségeit. És ebből követ­keztetve, ha nincsenek is oly törvények vagy külön határozatok, melyek szerint bizonyos exterri­torialis kör van vonva a ház körül, de a dolog természeténél fogva, ha a ház nem akar lemondani saját függetlenségéről, souverinaitásáról, méltósá­gáról : nekünk követelnünk kell e jogot. S épen azért, mert e jog nélkül a ház tekintélye megőriz­hető soha nem lesz, én azon véleményben vagyok, hogy itt oly kérdés merült fel, melyre nézve okve­tetlenül szükséges intézkedni, (ügy van! ügy van! a szélső balon.) Hogy mik legyenek ezek az intéz­kedések, azt az elnöki jelentés tárgyalásánál nem lehetek hivatva előadni, annyival kevésbbé, mert benyújtandó határozati javaslatom épen arra igyek szik módot nyújtani, hogy e kérdésre nézve meg­felelő javaslatok terjesztessenek a ház elé. Ez nemcsak a ház souverainitása szempontjából szük­séges, hanem szükséges azért is, hogy a ház tanács­kozásainak egyik íőkelléke és nem is egyedül, a háznak, hanem minden állampolgárnak joga, tudniillik a ház tanácskozásainak nyilvánossága, minden körülmény között, biztosítva legyen. (He­lyeslés a hal és szélső baloldalon.) Már pedig itt az elnök ur jelentésében az mondatik: „A képviselőházhoz vezető Sándor-utcza be­járataihoz azon esetre, ha a képviselők bejöhetését és a hallgatóság- és hirlaptudósítóknak a kép­viselőházba juthatását biztosítani szükség lenne, elég a ház egy-egy olyan alkalmazottját állítani, ki. a képviselő urakat ismeri és a jegyeket ellen­őrizheti", Én ezt nem tartom elégnek, mert méltóz­tassék meggondolni, hogy minden körülmény között, még akkor is, ha maga a ház elnöke kéri fel a végrehajtó hatalmat arra, hogy ily mérvben a ház környékén katonaságot, fegyveres erőt állítson fel, kötelesség minden irányban gondos­kodni arról, hogy a nyilvánosság teljesen meg­óvassék, mert külömben feleslegessé válik azon fegyveres erővel való körülállítás, mivel ily körül­zárolás és czernirozás mellett nem lehet a nyilvá­nosságot megóvni s igy nem is lehet ülésezni. (Igaz! Ugyvan ! szélső balfelől.) Már pedig, t. ház, méltóztassék csak azt meg­fontolni, ki állhat arról jót, ki mondhatja egész nyugodt lelkiismerettel, hogy midőn a ház kör­nyéke úgyszólván cernirozva van és azon kivül még a távolabbi utczákban is és mindenütt ka­tonai kordonok s rendőrök állanak, kik a köz­lekedést akadályozzák, meg van-e óva a nyil­vánosság ? Hiszen a háznak törvény szerint nem csak oly karzata van, melyre jegyek adatnak ki, hanem olyan is, melyre jegyek váltása nem is kell. Méltóztassanak megmondani, lehet-e meghatá­rozni, hogy a nyilvánosság meg van óva, mikor csak a jegy felmutatásától tétetik függővé a be­j juthatás? így tehát, t. ház, ezen intézkedés min­den esetre nagy fontossággal bir e házra nézve, mert általa a ház tanácskozásainak nyilvánossága is érintve van. (Helyeslés a bal- és szélső balfelől.) De, t. ház, még egy sérelmes dolog is történt azon felül s én az elnöki kijelentéssel kapcsolat­ban vagyok kénytelen ezt hangsúlyozni; egy valóságos önkény, mely az elnöki jelentéssel is constatálható. A t. elnök ur ezt mondja: „fel­szólítottam a belügyminister urat, hogy a január 30-iki ülésben biztosítsa a képviselők be- és ki­juthatási szabadságát." Már most méltóztassék gondolni arra, a mi hivatalosan constaíálva van és a lapokban is olvasható volt, hogy Budapest főváros főkapitánya a fővárosi közigazgatási bizottságban előterjesz­tette, hogy 29-én bizonyos kellemetlenségek s csoportosulások történtek a képviselőház előtt s ennélfogva ő már január 29-én szükségesnek tar­totta a katonai erő igénybevételét. Már most mél­tóztassék figyelembe venni, hogy a t. elnök ur a maga jelentésében azt mondja, hogy január 30-án kérte meg a belügyminister urat a szükséges intézkedések megtételére, Török főkapitány pedig feléje helyezve magát minden hatalomnak, már ezt megelőzőleg szorgalmazta a katonaság, a fegyveres erő kirendelését. Ez önmagában is oly dolog, mely meg nem állhat egy alkotmányos országban, vagy legalább is fejetlenségre mutat. (Igaz! ügy van! szélső balfelől.) De, t. ház, a főkapitány világosan meg is sértette a törvényt. Az államrendőrségről szóló 1881. évi XXI. törvényczikknek 31. §-a igy szól: „a főkapitány, vagy helyettese jogaihoz tartozik szükség esetében a sorkatonaság, vagy a honvédség közreműködését igénybe venni; ezek igénybe vétele csak végső esetben történhetik, midőn a rendőrség a rend és a béke fentartására merőben elégtelen." Már most méltóztassék a t. ház nyugodtan visszagondolni a történtekre. Midőn 29-én az ülés megkezdődött, nem hiszem, hogy az elnök ur beleegyezésével és tudtával és a mérvre való hozzájárultával történt volna az utczában a nagy­számú rendőrség felállítása. Lehetetlen azt el­tagadni, bármit állítsanak önök, hogy ez maga arra mutat, hogy tartottak attól, hogy az a vég­zetes szavazás az egész országban fel fogja há­borítani a kedélyeket. (Élénk helyeslés bal- és szélső balfelöl.) De ha tartottak tőle, akkor bizo­nyára helyesen lehetett intézkedni, hogy zavar­gások ne történjenek, bár nézetem szerint az

Next

/
Thumbnails
Contents