Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-181

ISI. országos ülés február 16-án, szombaton. 1889. 287 ellen tulajdonképen nincs észrevétel. (Vgy van!) Ennélfogva azt hiszem, a tárgyalást folytathatjuk. (Helyeslés,) A mi a kinyomatást illeti, az elrendelhető és pedig ugy, hogy rögtön történjék meg a kinyomatás, (Helyeslés) különben is alig lesz a kérdés ma befejezhető. Ki következik szólásra? Madarász József: Hódossy Imre! Hódossylmre: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Örömmel üdvözlöm a ministerelnök ur módosítványát és a nélkül, liogy annak] kinyomatását bevárnám, magam részéről kijelentem, hogy azt elfogadom. (Helyeslés.) Fel kellett azonban szólalnom ennek daczára — mert hiszen azt, hogy elfogadom, egyszerű szavazattal is kijelenthettem volna — mert midőn a ministerelnök ur módosítványát előterjesztette, azt akképen és oly indokolás kíséretében tette, a melyben .benfoglaltatott az, hogy voltaképen a dolog lényegére nézve ezzel a módosítással az eredeti szöveg értelmén semmi változás sem történnék; hogy az, a mit a ministerelnök ur most módosítványként előterjesztett s a mit az ellenzék, mondhatom, az ország, heteken át sürgetett és követelt (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon) és a mit a a ministerelnök ur heteken át megtagadott, hogy az tulajdonképen egy lappalia, styláris módosítás volna, melyet csak azért enged meg, vagy indítványoz a ministerelnök ur, hogy egyesek kedélyét megnyugtassa, a kik nem voltak képesek felfogni azt, hogy az voltakép egy semmi, mert azzal a szakasznak eredeti értelme nem változik. (Helyeslés a bal- és szélső balfelöl.) Hát t. ház, ez nem áll. (Helyeslés balfelöl.) Azon módosítványok, melyeket a ministerelnök ur előterjesztett, egy lényegében is egészen más ég ellenkező dolgot mondanak, (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső balfelöl) mint a mi az eredeti javaslat 14. §-ában benne van s ezért kell nekem felszólalnom és a következőket a t. ház elé terjesztenem. (Halljuk! Hall/juh!) Jelenleg érvényben levő törvényeink szerint kétségtelen a magyar országgyűlésnek azon joga, hogy a magyar hadsereg létszámának és ujonczjutalékának meghatározására, időről-időre döntő befolyást gyakorolhasson. Világosan meg van ez nemcsak az 1867. évi XII. törvényczikkben. hanem meg van ez határozva különösen az 1868. évi XL. törvényczikk 11. szakaszában is, a melyben a törvényhozás a véderőről rendelkezvén, világosan meg van mondva, hogy a létszám, a mely azon szakaszban a hadseregre nézve megállapíttatik, csak 10 évre érvényes, a miből nyilvánvaló, hogy 10 éven túl az nem érvényes és hogy akkor ismét önként s magától visszatér a törvényhozásnak azon joga, hogy törvény által nem kötött szabadsággal határozzon a hadsereg létszáma felett. (Helyeslés a szélső balfelöl.) E dispositió hiányzik a törvényjavaslat 14 . §-ából és e dispositiónak hiánya tette azt,hogy ezzel az országgyűlésnek ezen jóga megtámadtató tts ezért volt azon általános felháborodás az egész országban, mert ezzel az országgyűlésnek egy eminens jogát és alkotmányunknak egy nagyfontosságú dispositióját alterálva látta. (Helyeslés abal- és szélső balfelöl.) Ezzel szemben a kormány és azok, a kik a törvényjavaslat 14. §-ának eredeti szövegét védelmezték, két egymással homlokegyenest ellenkező irányban argumentáltak a mellett, hogy ne restituáltassék a régi törvény 11. §-a és ne vétessék fel a törvényjavaslat 14. §-ába is azon rendelkezés, hogy annak intézkedése csak 10 évre érvényes, hanem hogy annak elhagyásával a kormánynak 14. §-ra szóló eredeti javaslata fogadtassék el. Az egyik argumentatio az volt, melyet a ministerelnök ur most is fentart, hogy a 14.§-nak értelme ugyanaz, mint hogy ha benne volna azon dispositiö, hogy annak hatálya csak 10 évre érvényes s hogy lényegében és horderejében az azonos volna a régi törvény 11. §-ával. A másik argumentatio pedig az volt, hogy minket meggyőzni igyekeztek, hogy részint bizonyos alkotmányjogi tekinteteknél fogva, részint a Lajthán túli tartományokra való tekintetből, részint pedig saját magunk alkotmányi tekinteteiből ezélszerű és helyes, hogy a régi szöveg roegváltoztattassék és ne vétessék bele azon clausula, a mely a 68-iki törvényhozás által a 11. §-ba vétetett. Hallottuk itt Tisza István képviselő úrtól ezen argumentumokat és hallottunk ehhez hasonlókat, a melyek a czélszerüség szompontiából hozattak fel a változtatás mellett, Pulszky Ágost képviselő ur részéről. Az argumentatio ezen kétfélesége és ellentétessége már az igazságügyi bizottság kebelében is észlelhető volt. Ott az igazságügyminister ur arról törekedett meggyőzni a bizottság tagjait, hogy a szöveg, a mely előterjesztetett, lényegére és horderejére nézve azonos az 1868: XL. törvényczikk 11. §-ának rendelkezéseivel, holott a honvédelmi minister ur — és ezt itt a házban hallott nyilatkozata daczára is kénytelen vagyok mondani — oda nyilatkozott, hogy a maga részéről azért nem akarja az eredeti szöveget és azért ragaszkodik ezen új szakasz azon rendelkezéséhez, mely a 10 évi határidőt fel nem veszi, mert nem akarja, hogy 10 év múlva a hadsereg létezése és a hadsereg sorsa bizonytalanságoknak legyen kitéve, vagy a mint magát akkor kifejezni méltóztatott, „Armee aufKündigung" legyen. Mindnyájan úgy értettük a minister ur nyilatkozatát és nem is lehetett szavainak más értelmet tulajdonítani, mint hogy eme politikai indokoknál fogva nem akarja többé fentartani ezen alkotmányjogi garantiát. (Ugy van! balfelöl.) Az igazságügyi bizottság kebelében felmerült