Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-179

248 *''*• országos tilés február H-m, esütörtököu. 1889. mindig Inven ki fogok tartani véges-végig, mert letettem az esküt a magyar alkotmányra, nem vagyok fia ezen országnak, de küzdök érte az utolsó csepp vérig". És küzdött becsülettel, hűséggel egyedül esküjéért, mert sem a katonaság jellegével — a honvédséget értem — sem az ügygyei nem rokonszenvezett, de katonai esküje kötötte és ő őszinte, nyilt, lovagias katonai jellem volt; küzdött az orsovai csatáig, kibujdosott, hontalanul élt s Törökországban száműzetésben végezte életét. Nem akarok hosszú példák elmondásába bocsátkozni, egyet említek illustrálásul. A legkiválóbb austriai katonai családok egyike, melynek ősei sok dicső, hősies csatában szerepeltek, a Starhemberg-család. Ennek egyik tagja, ki magyar anyától, magyar földön született, mint fiatal ember, egyik huszár-ezredbe lépett. Ezen huszár-ezreddel végig szolgálta az 1848—1849-ik évet. Mikor azután Világos után besorozták őt, valahogyan a neve feltűnt az akkori nagy urnak, Haynaunak, ki midőn a besorozott honvédség fölött szemlét tartott, kiléptette a fiatal Gráf von Starhemberget a front elé, megleezkéztette, hogy egy Starhemberg, hogy feledkezhetett meg magáról annyira és Bécs hős megvédojének, gróf Starhemberg Rüdigernek s gróf Starhemberg Guido marschalluak utóda mikép volt képes egy rebellis hadseregben szolgálni és hogyan törhette meg katonai esküjét. A szerény és fiatal gróf erre igy szólt: „Gróf Starhemberg katonai esküjét meg nem törte, mert ha megtörte volna, nem lehetne itt a besorozottak között, gróf Starhemberg szolgált a hazáért és hű maradt zászlójához, melyre felesküdött, hu maradt az egész ezred és grófStarhembergcsak ezredét követte". E válaszszal még Haynau is meg volt elégedve. Azt hiszem, hogy a katonai jellem és a katonai eskü hűséges megtartása nagyon szépen egészíti ki egymást és a mai viszonyaink között a közös hadsereg, különösen a tisztikar és a polgárság közötti közeledést nagyon előmozdítaná, ha a katonaság a magyar törvényekre is letenné az esküt. Tudjuk, t. képviselőház és ebben rejlik indoka annak, a miért a t. elnök ur nyilatkozott és a t. honvédelmi minister ur is igyekezett felelni Fenyvessy Ferencz t. képviselő ur által már másodszor, de mindig helyesen felhozottakra, hogy különbség van a mi közjogi állásunk elismerésére nézve a katonaság és a nemzet felfogása közt és különbség van a „császári és királyi" és „császári királyi" között. A míg a k. k. ArmeeVerordnungsblatt ki nem hirdet valamely törvényt, hozta légyen azt a magyar képviselő-testület mindkét háza és szentesítette bár és erősítette légyen meg azt a koronás király, mindaddig az a törvény semmiféle érvénynyel sem bir a katonaságra nézve. Ezt tapasztalásból tudom; sok előkelő állású katonával beszéltem erről s azt hiszem, erre nem szükséges példákat sem felhoznom, mert ezt kétségbe vonni nem fogja senki. Ha tehát ki akarjuk egyenlíteni azt az ellentétet, leghelyesebb volna, ha a tisztikar és legénység a magyar alkotmányra is letenné az esküt, a mi által megszűnnék az a visszásság is, mely az igen t. elnök ur szavai és a militärschematismus között fennáll, midőn az elnök ur „császári és királyiról" beszél, holott a schematismus csak „császári királyi" kifejezést ismer. Itt volna végre az ideje megszüntetni ezen visszásságot és erre nézve én czélravezetőbb eszközt nem tudnék találni, mintha a közös hadsereg a magyar alkotmányra is leteszi az esküt. (Élénk helyeslés a sgélsö balon.) A tisztek bizonyos, valljuk meg, idegenkedése az alkotmányos intézmények iránt — s itt nem egyesekről, de általában szólok — ez által jóformán megszűnnék ; lényegesen javulna a hadsereg szelleme s a tiszti karnak és legénységnek a polgári elemekkel való érintkezése sokkal szívélyesebb és bensőbb lenne — ismétlem — az által, ha a közös hadsereg, ugy mint a honvédség, a hazai törvényekre is letenné az esküt. Én azt hiszem, t. ház, hogy ezen indítvány szerint és ilyen felfogásban, mint én azt előterjesztettem, ez csak a polgárság és katonaság közötti egyetértésre vezetne és az alkotmányos szellem kiterjesztését eredményezné a hadseregre is. Ebben a kívánságban nincs semmi túlzás, semmi illoyalitás. Azért ajánlom ezen, majd később fogalmazványban is bemutatandó szakasznak elfogadását a t. ház tagjai figyelmébe. De van e kérdésnek egy másik oldala is: nevezetesen a közös hadseregben szolgáló magyar hadtestek és magyar csapatok jelvényei és zászlószínei. Hogy ez még 1868-ban is, mikor a jelenlegi és mostanig érvényben álló védtörvény tárgyaltatott, nem is praesupponáltatott másképen a hivatalos személyek részéről, minthogy a magyar csapatok azontúl magyar zászló és jelvények alatt fognak küzdeni, erre nézve bátorkodom emlékezetbe hozni gróf Apponyi Albert t. képviselő ur által már az általános vita alkalmával tartott zárbeszédben felhozott előadói beszédét az akkori katonai előadó és később honvédelmi államtitkár, Kerkapoly Károly urnak, ki — és csakeztapassust olvasom fel — erre vonatkozólag a hivatalos előadói székből ezeket mondta : „De ezen hadsereg közössége véleményem szerint nem akadály abban, hogy annak magyar része a magyar szellemet, a magyar öntudatot és a magyar jelleget abban megtartsa, nem akadály abban, hogy a csata veszélyei között a hazai jelvények szemléletéből meríthessen lelkesedést." (Tetszés assáső balon.) ' ,