Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-172

188 17'.». országos Ölés január :28-ÍÍII, hétfőn. 1881). óriási eredményeket tudtak felmutatni. (Igás! Ugy van! balfelöl.) Ennek a bizalomnak gyümölcse volt példának okáért az, hogy a koronás királynak beleegye­zésével a véderőnek egyik ágául egy hatalmas honvédsereg létesíttetett. És, t. ház, ennek a biza­lomnak, mely Magyarország iránt az első időben gyorsan fejlődött, megfelelt a mindenkor növekvő bizalom Magyarországon is (Tetszés balfelóí) s ez tette lehetővé az akkori időben azoknak a nagy áldozatoknak igénybe vételét, a melyek a had­sereg ezen fejlődési korszakában az ország ré­széről átvétettek (Igás! Ugy van! balfelöl) s ez tette sokkal ritkábbakká azokat az eseteket, melyek a harmóniát megzavarták, mint a minőkjelenleg. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Sajnos, azt kell tapasztalnunk, hogy a fej­lődésnek ezen legüdvösebb ága, tudniillik, a nemzet és velünk a kiegyezés által összekötött tényezők közti kölcsönös bizalomnak tovább fejlesztésére a jelenlegi kormány alatt haladás kevés történt, sőt, hogy e fejlődés a jelenlegi kormányzat alatt megakadt. (Igás '. Ugy van! a szélső baloldalon.) Több terhet, több követelményt a nemzettel szemben igenis vettek igénybe s az meg is adatott; de egyetlen egy vívmányt nem tudnak felmutatni nemzeti irányban, egyetlen egy lépést sem, mely a közös intézményeket a nemzet lel­kületéhez, a nemzet szivéhez közelebb vitte volna. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Ezen államférfiúi feladat elhanyago­lásába belevegyül egy káros párttacticának el­járása is, mely persze nem bevallottan történik, de a melynek szolgál a félhivatalos sajtó száz meg száz orgánuma és ez az, hogy minden politikai ellenfelüket befeketítik és gyanúsítják különösen a koronával szemben. (Élénk helyeslés, zajos tetssés és taps a bal- és szélső baloldalon.) T. képviselőház! Ez az eljárás szolgálhat hatalmi érdekeknek és pártérdekeknek, de nem szolgálhat arra, hogy Magyarország iránt, az egész Magyarország iránt, melynek mi is szegény pol­gárai vagyunk, a bizalom fokoztassék. (Élénk helyeslés a bal- és ssélső baloldalon.) És, t. kép­viselőház, látjuk ennek gyümölcseit is. Azok az esetek, melyek a harmóniát megzavarják, foly­tonosan növekednek, szaporodnak, (Igaz! Ugy van! balfelöl) a melyekről én is elfogadom azt, a mit a t. honvédelmi minister mondott, hogy azokat az egyes botlásokat nem kell az egész testületnek tulajdonítani, feltéve azonban, hogy az a tes­tület ezeket a maga körében meg is fenyítette. (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tapasztaljuk azt is, hogy oly férfiak, a kik a kiegyezésnek hívei voltak éveken át, ma a ki­egyezés ellenfelei közt szerepelnek, hogy a kiegye­zésben lefektetett bizalom meglazult. (Igaz! Ugy van! balfelóí.) Találkozunk oly éles támadásokkal a közös intézmények és különösen a közös had­sereg ellen, mint a minőket már rég nem hallot­tunk. Es én egészen nyíltan megmondom erre nézve nézetemet, ne vegyék rossz néven, t. szom­szédaim, őszintén szólok hozzájuk is. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a vitában gyérebben, mint bármikor, éltek ezzel a fegyverrel; de valahányszor vele éltek, én mindenkor sajnáltam, mert bár teljes jogosultságát elismerem az önálló hadsereg köve­telményeinek és annak, hogy ezt a követelménye­ket a lehető legeréíyesebben érvényesítsék, min­dig sajnálom, ha azon hadsereg ellen, a mely a veszély pillanatában hivatva lesz az országot meg­védelmezni, rossz hangulat keltessék a nemzetben. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. képviselőház! Ha ezt oly nagyon mél­tóztatnak helyeselni, az olyan támadásokat, olyan kifakadásokat önökkel együtt sajnálom; de ha azután keresem, hogy ki a bűnös, hát nem itt ta­lálom, hanem találom a kormány padjain, (Zajo* helyeslés a bal- és szélső baloldalon) találom ott, hol a hadseregnek semminemű' érdekét nem tudják előmozdítani a nélkül, hogy azt össze ne vegyítsék alkotmányos jogaink csonkításával, (Ugy van! Ugy van! balfelöl) hol a hadsereg körében érvényesí­| tendő és érvényesíthető legszerényebb nemzeti óhajok is folyton merev visszautasítással fogad­tatnak, (Ugy van! balfelöl) hol, szóval, a kiegyezési intézménynek épületét legfőbb alakzataiban fen­tartogatják. de annak erkölcsi alapjait nem hogy megerősítenék, hanem megingatják, mert a kiegye­zési politikának szellemével szakítanak. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Önök azt mondják, hogy ezek a jelenségek, a melyekre rámutattam, hogy a közös intézmé­nyek iránti bizalom hanyatlása : ez a mi agitatiónk következménye. A t. honvédelmi minister ur — ugy látszik — ezt állítja, holott a t. ministerelnök ur talán azt fogja mondani, hogy ő ezeknek az agitatióknak még ennyi súlyt sem tulajdonít; ha­nem sokan annak tulajdonítják; és olvashattuk nyomtatásban számtalanszor, hogy különösen mi, a közjogi alapon álló ellenzék, túlléptük azon korlátokat, melyek között felelősségünk tudatában mozognunk kell, midőn ezt a törvényjavaslatot is a párt agitationalis eszközéül akarjuk felhasználni és ebből a szempontból tárgyalni. (Ugy van! jobb ­felöl.) Hát, t. ház, nem ugy van! S hogy mennyire nem ugy van, leszek bátor elmondani eljárá­sunkat. (Halljuk! Halljuk!) A mint ez a javaslat megjelent novemberben, szemembe ötlött a 14. §-ban foglalt alkotmány­jogi sérelem, szemembe ötlött az a helyzet, melybe a magyar ifjúság jut, ha teljes biztosítékot nem adunk neki a tiszti vizsga nyelve tekintetében. Nem akartam ütközetet ezen kérdés fölött a közjogi alapon álló elemek között; hanem akartam és

Next

/
Thumbnails
Contents