Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-172

178 172. országos iliés január 28-án, hétfőn. 1889. bői sem tudok semminemű megnyugvást szerezni. Mert annak, hogy a kormány 10 év múlva [a létszámra vonatkozólag újabb javaslatot adjon be, annak lehetnek még számos okai, azonkívül, hogy a létszámra vonatkozó mostani intézkedés hatályát veszti. Teszem azt, 10 év múlva megyszünik a koro- « nának azon praerogativája, hogy kizárólag élhet az j initiativa jogával a létszámkérdésében; 10 évi múlva — a 14. §. intézkedése szerint is — indít- » vány tehető az egyik és másik törvényhozásban is 1 a létszám megváltoztatása iránt. Hát, t. ház, fog-e a kormánynak érdekében állhatni, nem fog-e a katonai kormányzat óhajtásai közé tartozni az, hogy 10 év múlva ismét biztosítsa a koronának az initiativa kizárólagos jogát? És ebből a czélból nem kell-e a létszámra vonatkozó új törvényjavaslatot benyújtani? Nem elég ok tehát ez is? Ezt csak annak illustrálásául mondom el, hogy oly intézkedésnek, mely e kormánynak kötelességévé teszi,hogy 10 év múlva új törvényjavaslatot adjon be, lehet még számos oka más, azon azegy okonkivül, hogy a mostani intézkedés hatályát veszti. Tehát nem helyes a visszakövetkeztetésazonclausulából. mely a törvényjavaslatba bevétetett, erre az állításra, hogy 10 év múlva ugy, mint eddig, ipso jure megszűnik a mostani létszám-megállapítás. Annyira gyönge lábon áll tehát ez az érv, hogy erre alkotmányos biztosítékot építeni akarni, az al kotmány iránt igazán féltékeny parlament sohsem fog. (Élénk helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Az elvi álláspont különben nagyon egyszerű. Minden törvény és a törvénynek minden intézkedése, mely világosan s határozottan bizonyos időtartamhoz kötve nincs, érvénybenmarad mindaddig, mig azt új törvény meg nem változtat) a. (Helyeslés hal- és szélső balfelöl.) Ez, gondolom, oly elv, a mely iránt semmi kétség nem lehet. Pedig a 14. §. szerint a létszám megállapítása bizonyos időtartamhoz kötve nincs, tehát érvényben marad mindaddig, mig azt líj törvény meg nem változtatja. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.)^'/:, t. ház, kétszer kettő négy. És végre is, akármint iparkodjanak mindenféle ügyességgel megmagyarázni azt, hogy valahogy ki lehet okoskodni a 14. §-ból ugyanazt az elvet, mely a mai törvény 11. §-ában világos szavakkal ki van fejezve, akárhogy sikerüljön ennek a felfogásnak igy bizonyos valószinüségi látszatot adni, sőt minél jobban sikerül: annál nagyobb s annál elementárisabb erővel nyomul előtérbe az a kérdés, hogy ha érdemileg ugyanazt tartalmazza e 14. §. és ha számos komoly factornak a mostani szerkezet aggodalmat okoz, akkor miért nem állíttatik vissza a régi ? (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) Ezen kérdés elől kitérni absolute nem lehet. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A t. ministerelnök ur azt érezte (Halljuk! Halljuk!) s azért utolsó beszédében felvetette magának a kérdést. Elkezdte igy (olvassa): „De t. ház, miért nem járulok ahhoz — tudniillik a 14. §, módosításához — azon értelemben, hogy az a kihagyott pont,melynek kihagyása minden aggodalom kútfeje, a szakaszba megint belevétessék." Megvallom, a ministerelnök ur beszédje ezen részénél lépett kiváncsiságom a tetőpontra, (Halljuk.' Halljuk!) mert ha erre tudott volna a ministerelnök ur kielégítő választ adni, akkor nyert csatája lenne. De minő választ adott; (Halljuk! Halljuk! olvassa.) „Én a magam részéről, ha legkisebb kételyem volna az iránt, hogy ezen 14. §. a legtávolabbról is csonkítja a magyar törvényhozás azon jogát, a mely az 1868. törvényczikk 11. §-ában foglaltatátik, félretéve mindent, meg nem is gondolva, ki lesz felelős a dolgokért, bizonynyal egész határozottsággal magam követelném megváltoztatását. De engedelmet kérek, midőn ellenkező meggyőződésbenmegvagyok nyugodva aziránt, hogy ez igy értelmeztetik, nem mondom, a Bécsben, tudom most is levő, centralisták által, de azok által, kiknek az ügy intézése kötelessége, mikor tudom, hogy a magyar király valamely értelmezéshez más beleegyezést nem adhat, mint az osztrák császár: én a magam részéről e szakasz hiányos voltát a legtávolabbról sem tudom belátni." És evvel punctum! Ttt a ministerelnök ur megint csak azon subjectiv meggyőződésére hivatkozik, hogy ő szerinte ez a szakasz nem tartalmaz semmi újat. Arra a kérdésre nézve, arra az evidens és önkénytelenül előtérbe nyomuló kérdésre, hogy ha ugyanaz, mért nem teszik be a régi mondatot, nem tud semmi mással válaszolni, mint azzal, hogy ő nem látja be,hogy ebbensérelem vans annak folytán fog indítványt tenni s nem fog ahhoz hozzájárulni, hogy a régi szakasz szövege visszaállíttassék. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Csodálatos t. ház, hogy a ministerelnök ur ugyanezen beszédben azt mondja, hogy csalhatatlan meggyőződést nem követel magának. (Élénk derültség a baloldalon.) Ha a ministerelnök ur csalhatatlan meggyőződést nem követel magának, akkor az ily kérdésben, hol a szaktudománynak összes képviselői egyetértőleg és az ország közéletének pártkülönbség nélkül legkomolyabb elemei aggodalmat fejeznek ki, ezzel szemben ne szegezze az ő egyéni meggyőződését, mikor nem is érdemleges változtatásról van szó, hanem a mint ő monda, csak arról, hogy bizonyos kifejezések, a melyeknek értelme úgy is benfoglatik a törvényben, abba világosan felvétessenek. De én a t. ministerelnök úrhoz r

viszont egy kérdést intézek. (Halljuk! Halljuk!) 0 azt mondja, hogy nem fogja indítványozni, nem fogja elfogadni a 14. §. visszamódosítását a régi szakasz szavai szerint, mert nem lát arra okot és ok nélkül semmit sem cselekszik. Ha a t. ministerelnök ur való-