Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-171

171. nrszásros ülés január 26-án, szombaton. 1889'. 149 hatott tovább, hanem a Sanitäts-kocsira kellett felülnie. No, t. ház, ez történt 1878-ban, hogy hogy állunk most, arra a légécclatanaabb példa azon fiatal ember öngyilkossága, mely Budán három nap előtt történt. De ezen szellem, t. h Jegécclatausabban, lehet mondani a legkirívóbban nyilvánul épen a t. minister ur személyében. (Halljuk!) Mert hiszen a t. minister ur Fenyvessy t. barátom által fel­kéretett arra, mondja meg, hogy ő császári­királyi tábornok-e vagy császári és királyi tábor­nok. Ennek pedig van egy hete. Es a t. honvédelmi minister ur hallgatással mellőzi e dolgot, tehát vagy nem akar rá felelni, vagy pedig nem tud. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Kérdem most, t. ház, épen a t. honvédelmi minister urat, ha ő ezt tudja és megczáfolhatatlan az az adat, mely ott van abban a Militär-Schema­tismusban és melyet neki már régen kellett olvasni, hazafiúi kötelességével hogyan tudja megegyez­tetni, hogy ezt megtűrte, (Ugy van! a szélső hal­oldalon) vagy, ha tűrte, tudva, minő jogsérelem követtetett el Magyarországon, egyúttal bűnöse is annak, a mi ott történt. (Ugy van! a szélső bal­oldalon.) Felszólalásom legfőbb tárgya, t. ház, azon alkotmánysérelem, mely a 14. §-ban foglaltatik. Meggyőződésem, t. ház, hogy ha a ministerelnök ur kötelességéhez hiven megmondotta volna a koronának, hogy a nemzetnek e pont ellen aggályai vannak ; ha megmondta volna a minister ur, hogy a nemzet föl van háborodva e paragrafus miatt, mert ebben alkotmányának egy oly sérelmét látja, melyet eltűrni nem fog: én hiszem, hogy ő Felsége, a kiről tudom, hogy esküjét meg akarja tartani, hajlott volna arra, hogy ez a 14. §. megváltoztas­sék. Lehetetlen ugyanis, t. ház, e helyen fel nem említeni azt, a mi a t. ministerelnök ur működésé­vel egybefügg, mikor az úgynevezett löllei eon­ferentiát (Halljuk!) — mert hiszen ezt annyiszor felhasználta az ellenzék ellen — abban a színben akarták feltüntetni, hogy ott talán valami forra­dalmi törekvéssel állottunk elő, vagy pedig talán, horrendum dictu, köztársaságiak is vagyunk. Én azt hiszem, t. ház, ha ő Felségével nyíltan beszélhetnék, ugy a mint a t. ministerelnök ur beszélhet és én az eszmei részét kérdezném ő Fel­ségétől, azt hiszem, ő maga is azt mondaná, hogy a legigazságosabb kormányforma a köztársaság. De a körülmények határoznak. Méltóztassék el­gondolni, mi lenne az országból, ha Tisza Kálmán — és ő megcsinálhatná az ő hadával — lenne a respublica feje. (Tetszés a szélső baloldalon.) A eor­ruptio minden irányban kidugja fejét, az újságok­ban mindig olvassa az ember, hogy itt egy bank­igazgató, ott egy ministeri tanácsos sikkasztott, azután a harmadik, negyedik, ugy hogy az ember már el sem olvassa, mert rendes dologgá vált. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hogy micsoda szerepe volt a ministerelnök urnak a löllei conferentiában, azt röviden elmon­dom. (Halljuk! a szélső baloldalon.) A löllei con­ferentiát a szélső baloldalnak néhány embere azért tervezte, hogy egy országos szervezkedésnek vesse meg az alapját. Mi történt ott? Semmi egyéb, mint összejöttek a meghivottak a különböző megyékből és tanácskoztunk a felett, miként szervezendő az országos pórt és ott egy beszéd közben egyik kép­viselőtársam előhozza azt, hogy mig franczia­országban az adót leszállítják, addig nálunk az adókat emelik; erre a franczia köztársaságot néhány ember éltette. Több se kellett a minister­elnök urnak, a mint ezt meghallotta hívei által, rögtön el lett mondva magának a koronának is, hogy Magyarországban féktelen köztársasági párt van, mely mindent rombolni akar. És hogy ezt nem a légből kapva mondom, bizonyítja az, hogy ő Fel­sége rövid idő múlva a pécsi hadgyakorlatokra lemenvén, midőn tiszteletére Somogy megye fő­ispánja elébe ment, azt mondta: neveljék önök a népet a trón iránti hűségben. Természetes, hogy ennek sugalmazója nem volt más, mint maga a ministerelnök ur. Hogy pedig jogtalan volt asugal­mazása, mutatja az, hogy a legközelebbi megye­gyűlésen az ellenzék élén szerény magam támad­tam meg a főispánt, hogy ő Felsége elé miért nem küldött küldöttséget, hogy tiszteletét, hódolatát tehesse ő Felségének. (Ugy van! a szélső balolda­lon.) Ugy eljárni, minte kérdésben a ministerelnök ur eljárt, nem hozzá méltó volt, hanem agent provo­cateurhöz. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Áttérek, t. ház, a német nyelv kérdésére és kijelentem, hogy itt valamennyiünknek, kik ezen az oldalon vagyunk, eszünk ágában sem volt azt mondani, hogy a német nyelvet megtanulni nem helyes, nem hasznos; hanem azt mondjuk, hogy mindenkinek szabadságára bizzuk, mert ezt erő­szakolni nem lehet. (Hdlyeslés a szélső baloldalon.) Legecclatansabb példa erre az 1850-es és 1860-as évek, a midőn elrendelték, hogy ezeket, meg eze­ket a tárgyakat, ép ugy mint most Csáky minis­ter ur elrendeli, németül kell tanulni és a követ­kezés az lett, hogy a fiatalság közül senki sem tanulta. Majd várok, még Ivánka képviselő ur elvé­gezte beszélgetését. (Hadijuk! Halljuk! Mozgás a jobboldalon.) Elnök: Hiszen az mások beszédje közben is megtörténik, hogy a képviselő urak közül egyik­másik beszélget és bizonyosan megesik magán a képviselő úron is, hogy egyszer-másszor beszélget. (Helyeslés, a jobboldalon.) Szalay Imre: És mi történt ott ? Nem akar­ták a gymnasisták megtanulni a német nyelvet és arra, hogy ezt nem tették, a hazafiság vezette őket.

Next

/
Thumbnails
Contents