Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-171

171- orsstógos lilés jaHiiár 26-án, szumbatoa, 1S89. 147 tarthatom jónak és minden apának, a ki igy okoskodik, okoskodását helyesnek tartom, mert magam is ugy cselekedtem. Már most, t. ház, itt kezdődik az, a mire hivatkoztam, hogy az atyai jogot, melyet még eddig minden nemesebb emberi fogalom, minden törvény tiszteletben tartott, mint fölöslegest ejavaslat elsöpör útjából, mert az apai akaratot nem lehet érvényesíteni. Ki meri azt mondani, hogy jogunk van azon fiatal embert, a ki 18 éves korában önként, de az atya akaratából is, a törvény engedelmével, apja beleegyezésével jut a katonaság körébe, a hol úgyis kellett volna szolgálnia; ki meri azt állítani, hogy azt — mert nem egészen fejlett — törvény által jogunk van összemorzsolni, megsemmisíteni és jövő életpályáját teljesen tönkre tenni? Kinek van joga erre, annál is inkább, mikor ebből a véderőnek legkisebb haszna sem lesz! Tudom azt, hogy a t. honvédelmi minister ur még egy ellenvetést tehet és mondhatja, hogy hisz a tapasztalás azt mutatja, hogy akárhány fiatal tiszt 20-dik éve előtt kitűnő tisztté vált, sőt hivatkozhatik nagy Napóleonra, a ki 20 éves korában csodákat tett; de én erre azt válaszolom s megengedem, hogy a katonai intézetekből, szakértő nevelés mellett onnan kikerültekkel lehet tán csodákat művelni, hogy bizonyos megfelelő irányú, czélszeríí nevelés mellett katonai szempontból a képzettséget hamarább elsajátíthatják. De a közéletben más nevelésben részesülnek a fiatal emberek, kik az iskola poros padjai között a középiskolákban neveltettek, mert azoknak, tudjuk, a mai tanrendszer értelmében kel] egy olyan általános alapot adni, melyet ugy lehetne jellemezni, hogy mindenből tud valamit, az egészből semmit. Az ilyen fiatal emberben azután nincs semminemű önállóság, semmi érettség. Már most, ha nem hagyjuk kifejlődni, önállóvá lenni a fiatal embert az iskoláztatás rendszerénél fogva s nem engedünk neki időt a természetes fejlődésre, de azt e helyett ily kegyetlen törvényes intézkedéssel összemorzsoljuk s életpályáját meg rontjuk, ezt igazságosnak, elfogadhatónak nem tartom. Xem tudom, t, ház —végre is nem akarok dicsekedni, de követelem magamnak azt, hogy komolyan tudok gondolkodni és a mit teszek, meg szoktam gondolni — de ha tekintem a dolog másik oldalát, felfogásom szerint ép a véderő érdekében ki kell mondanom, hogy bűnt követünk el a vederő-törvény ellen ezen szakasz által. És kog;y bűnt követünk el, azt lehető rövidséggel ki fogom mutatni. (Halljuk! Halljuk! a szélső balon.) A honvédelmi minister ur azt mondhatná, hogy hiszen nekünk most van szükségünk tisztekre, mert hisz az igen t. honvédelmi minister úrtól magától hallottuk, hogy a póttartalékban nincsenek tisztjeink, ezerekre megy a hiányzó tisztek száma; tehát kénytelenek vagyunk a hiányt igy pótolni. Elhiszem; de mit érünk el ezen szerencsétlen szakaszszal? Azt, hogy épen ezzel vágjuk eí ifjaink előtt az utat, mert a mikor az egyéves önkéntességet leszolgálták, de a vizsgát le nem tették — visszaható ereje nem lévén a törvénynek — ha ez a 25. §. életbe lép, azon ifjak, kik még 24-dik évöket el nem érték s igy arra hivatva volnának, jövőre a tiszti vizsgát semmi körülmények között sem tehetik le. Épen azon java fiatal emberek, a kik leginkább hivatvák arra, hogy ezen hiányt pótolják, teljesen el lesznek nyomva ezen törvényjavaslat által. (Igaz! Ugy van! a szélső halon.) Hiszen azt mondják, hogy csak az lehet tiszt, aki a tiszti vizsgát akkor, ugyanaz évben teszi le, mikor az egyéves önkéntességet leszolgálja, de a ki már ezen túl van és a 24. évét el nem érte, annak a törvényjavaslat nem adja meg a jogot, hogy a tiszti vizsgát még letehesse. Hol van ebben az észszerűség? Mi jogunk van nekünk arra a kegyetlenségre, hogy ifjainkat kizavar/uk a tisztségből? s épen azokat, kikre most a hiánypótlása végett a legnagyobb szükségünk van. Én, t. ház, ebben sem észszerűséget, sem tapintatosságot, sem kegyeletet ifjaink iránt egyáltalában nem látok. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Tudom én, t. ház, hogy a honvédelmi minister ur erre is azt mondhatja, hogy hiszen a DienstReglement megengedi azon fiatal embernek, hogy ha magában képességet érez, folyamodhatik — természetesen, német nyelven könyörögjön; ha azután kimutatja, indokolja, hogy miért maradt el a tiszti vizsgáról és bebizonyítja, hogy képes azt letenni, akkor ezt megengedik neki. Azt nem tagadhatja senki, hogy fiatalságunk bizalmatlan s nem tagadhatják azt sem, hogy talán van is okuk a „Dienst-Reglements" ellen bizalmatlansággal viseltetni; az is tény, hogy a közös hadsereg tisztjei a magyar fiatal embert nem valami nagy rokonszenvvel fogadják és ha csak magyarságát otthon nem hagyja, a tiszti vizsgánál eredményre nem igen számíthat. Ezeket ismerve, a hivatkozást a DienstReglement-reelnem fogadhatom, mert nekünk törvény kell, mely jogainkat biztosítja. — Ezek azok, a melyeket nem találtam feleslegesnek a 25. §-ra vonatkozólag elmondani. Miután czélom azt volt, hogy ez által a közvélemény tisztuljon s kimutattam, hogy mi vezet arra, hogy e törvényjavaslatot soha meg nem szavazom, kinyilvánítom, hogy e törvényjavaslatot, a mely az emberiség, az apa, a gyermek jogait megtámadja, soha még általánosságban sem fogadom el, hanem csatlakozom Ugron Gábor t. képviselőtársam határozati javaslatához. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Majthényi Ödön: T. ház! Csak igen rövid időre kérem a t. ház figyelmét. (Halljuk! Halljuk !) A szőnyegen levő törvényjavaslatba foglalt, alkotmánysértést az ellenzék szónokai már oly 19*