Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-171

146 171. országos ülés január líí>-.i 11. szo;"haton- ÍSS'l. hogy egy müveit fiatal emberben több az ügyesség és fogékonyság. De a törvényjavaslat intézkedése tovább megy s azt követeli, hogy ugyanazon évben, a melyben egyévi szolgálatát teljesíti, legyen németté vagy tanulja meg a német nyelvet ; követeli azt, hogy azt a magasabb Dienstregíementet német nyelven sajátítsa el; követeli, hogy a tiszti bojtnak megfelelő kellékeket ugyanazon évben sajátítsa el. Még ezt sem tartom egész lehetetlenségnek; inert túlfeszített erővel, nagy szorgalommal keresztül lehet vinni: de természetellenes dolog azt követelni, hogy egy fejletlen ifjúnak már olyan szilárd, megállapodott jelleme legyen, hogy megfelelhessen a tiszti bojt kellékeinek. Lehetetlen, hogy a fiatal ember teljesítse mindazt, a mit a minister ur a 20 éves korra is csak a test és fegyvergyakorlatok teljesítésében terhesnek tart, de azonkívül követeli azt is, hogy a szükséges kellékeket elsajátítva — a mellett tisztté is legyen. Azt is hallottam a í. minister úrtól — s ez az egyetlen komoly érv a 25-ik §. mellett — hogy ha a törvény jogot ad a fiatal embernek, hogy egy év alatt róhassa le azt a terhet, melyet más 3 év alatt ró le, szolgálja meg e kedvezményt az által, hogy tisztté lesz. A túloldalon sok ősz fejet látok, közöttük is bizonyára sok apa van, a kik igazolhatják azt, a mit mondani fogok. En négy fiat neveltem, a negyedik tavaly esett túl az önkéntességen. Én azt tapasztaltam, hogy az úgynevezett kamaszkor minden fiatalembernél előbb-utóbb, cie okvetlen bekövetkezik és benyúlik a 20 — 21 éves korig. Ilyenkor a fiatal ember oly csodálatos átalakuláson megy keresztül, hogy még az apa is bámul rajta. Ilyen korban a fiatal ember szögletes, csaknem kellemetlen modorú, maga iránt bizalmatlan, engedetlenségre hajló, hangja is eltorzul, eláll egyidőre. A ki aztán Őt egy vagy két év múlva látja, bámul, hogy abból a torz ifjúból milyen kedves modorú deli termetű fiatal ember lett: csupa lángész, csupa ragaszkodás minden iránt, a mi jó és szép. Hogy lehet tehát attól a kamasz korban levő ifjútól követelni, hogy ő egy év alatt végezze azt, a mit más 3 év alatt s a mellett még a tiszti vizsgát és letegye? az ily fejletlen ifjúnak időt kell engedni élte 24 éves koráig, hogy kiforrhassa magát, hogy midőn arra magát képesnek érzi, megállapodott jellemmel, nyugodt öntudattal önként jelentkezhessen a tiszti vizsgára, korát megelőző túlterheltetéssel összetörni, az életpályáján megakasztani senki sincs jogosítva, ez ellenkezik a nemesebb emberi felfogással, sőt még az életrendszerével is ellenkezően egy ifjút, a ki egy-két esztendő múlva a legkitűnőbb tiszt lenne, e bánásmóddal mintegy összemorzsoljuk, összezúzzuk. Tudom jól, hogy a t. honvédelmi minister ur erre mit fog válaszolni, előbb azonban elmondom a magam eszméjét; én azt hiszem, hogy ilyen kegyetlen bánásmódban nem szabad Ujainkat részesíteni, mert nincsen joga senkinek életrendszerüket megzavarni s a fiatalságnak életpályája elé akadályokat gördíteni, mert ez nemcsak nekik szolgál hátrányukra, de mert ezáltal a véderő czéljának is útját vágjuk s mintegy a legjobb erőket a túlerőlködéssel megsemmisítjük. Mert csak nyer a véderő, t. ház, ha ez a fiatal ember 18 éves koráig, a mit magam is óhajtok s helyesnek találok, leteszi a tiszti vizsgát; s nyer a véderő az által, ha az a fiatal ember be lesz sorozva a tartalékba s ott még több évet engedünk neki, míg begyakorolja magát a katonai életbe és tudományokba s a német nyelvet is megtanulhatja s azután öntudatosan s felemelt fővel léphessen 24 éves korában a vizsgáló-bizottság elé, mivel tudja már akkor, hogy a kívánalmaknak képes lesz megfelelni. Ezzel tehát a véderő nem veszít semmit, hanem kétségtelenül csak nyert egy öntudattal bíró, képzett, életerős ifjút s tisztet; s nyert az emberiség is, mert az az ifjú életerejében megtámadva nem lesz s életrevaló polgárrá növekedik, mi pedig megtettük először mint atyák gyermekeink iránti kötelességünket s megtettük mint törvényhozók hazánk és választóink iránti kötelességünket is. (Élénk helyeslés a szélső halon.) Tudom, hogy a t. honvédelmi minister ur, mit fog erre mondani; azt, hogy a törvény nem kényszerít senkit arra, hogy valaki 24 éves kora előtt teljesítse önkéntesi szolgálatát, vagy pedig, hogy tisztivizsgát tegyen. De engem ez nem nyugtat meg, t. minister ur, mert az az atya, a ki gyermekét 18 éves korán át nevelve, érettségi bizonyítványnyal kezében beadja a katonasághoz, nemcsak katonát akar belőle nevelni, de nevelni akar a hazának egy önálló gondolkozású s életerejében rendszeresen kifejlett egészséges honpolgárt. Büszkeségét akarja nevelni benne, hogy elmondhassa, íme nem hiába fáradtam gyermekemért, embert teremtettem belőle. De ha ösmerjük a fiatal ember életrendszerét s tudjuk, hogy midőn a fiatal ember érettségi bizonyítványnyal kezében átlépi az apai küszöböt, egy egészen más, az előbbitől eltérő állapot áll be apa és fiu között. A fiatal ember érzi, hogy a férfi-korszak közeledik, az apa pedig tudja, hogy nem volt elég fiát az iskola porából kiemelni, hanem szükséges, hogy most neki, az új életpályán irányt is mutasson. Tanácskoznak tehát, hogy mitévő legyen az ifjú. Az apa hazairánti szent kötelességére figyelmezteti, melyért egy évet ki kell szakítani élete pályájából s tűnődnek, hogy mikor lesz jobb, előbb-e vagy utóbb ? az ifjú azt mondja, hogy jobb lesz nékem most szolgálni, legalább, ha jövőre egyetemi pályára megyek, vagy bárminő pályát választok, nem vesztek el egy esztendőt, de a mostani törvényjavaslat szerint pláne két évet czéloz e törvény gyermekeink életéből szakítani. Én ezt nem