Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-171

171. országos ülés január *2<í-án, szombaton. 1SS9. 145 eloszlattatott, hogy szerintem most már mindenki, a ki figyelemmel kisérte a tárgyalásokat, szivére tett kézzel kérhet lelkiismeretétől tanácsot és szavazhat lelkiismerete sugallata szerint. (TJgy van! szélső balfélöl.) Tudom, t. ház, hogy két erős és hatalmas, újjáalakult párt készül a szavazással eldöntendő kérdésnél egymással szembeállani. (Halljuk ! Bálijuk!) Ezen két újjáalakult párt egyike az lesz, a mely lelkiismeretét fogja megkérdezni és annak sugallata szerint fog szavazni, hogy gyermekeinek érdekeit megmentse ; a másik pedig az íeend, a mely tán iparkodni fog lelkiismeretét ál okoskodással elaltatni, hogy súlyba vesse erejét, a konczot el ne veszítse. (TJgy van! a szélső balold Aon.) Ilyen tárgyalás után nehéz új érveket hozni fel, ezért nem akarok hosszas lenni. (Halljuk! Halljuk!) Nem fogom tehát a t. ház türelmét ismétésekkel sokáig igénybe venni, mert tudom, hogy ugy ki van merítve a kérdés sálig lehet új eszmét fölhozni. De a mint én az ügy fontosságát ismerem, két sarkalatos pont van, a mely körül a vita forog; az egyik a 14, §., a másik a 25. §. A 14. §. szakértő jeles szónokok által annyira ki van fejtve, hogy ahhoz hozzáadni valóm nincs. Hiszen tapasztaljuk, hogy a túloldalról nem érveket hoznak fel, csak a tagadás fogásához nyúlnak és azt mondják: „si fecisti nega". Hát, t. ház, a kinek ez elég, a ki érvekkel küzdeni nem tud és csak ilyen jelenséggel akarja az igazságot kideríteni, azt én nem fogom soha pártolni. (Helyeslés szélső balfelöl.) De eltekintve a 14. §-tól, most főleg a 25. §droz kívánok hozzászólani. Ezzel a szakaszszal ugy jártunk,, mint sajgó sebével a beteg, aki mikor már sebe legégetőbb, legveszedelmesebb, akkor tűr, nem jajgat, nem nyög, de érzi fájdalmát. Ezen szakasznál képviselőtársaim nem merítették ki mind a sérelmeket. Ez a seb talán még a legfájdalmasabb, mert vele nem a nemzet alkotmányjogai vannak megtámadva, hanem az atyai jog, melyet mint láb alatt levő lim-iomot söpörtek el ezzel a szakaszszal. (TJgy van! szélső bal'felől.)Ezzel gyermekeinket egy természetellenes intézmény kedvéért, mely érdekeinkbe belenyúl, odadobjuk az önkénynek, mert e szakasz gyermekeinktől lehetetlenséget követel, mert ezzel — amint ezt később ki is fogom mutatni — gyermekeinket az üldözés tárgyává teszszük. (Ugy van! szélső balfélöl.) • Mielőtt azonban ezeu szakaszhoz kozzászólanék, nem mulaszthatom el a magam részéről kijelenteni, hogy mi a véderő erősítésére és fejlesztésére minden eszközt a legszívesebb készséggel tartjuk ugyan kötelességünknek ugy a haza, mint koronás királyunk törvényes védelmére felajánlani; (TJgy van! a szélső baloldalon) de minden eszme KÉPVH. NAPLÓ. 1887 —92. VIII. KÖTET. ellen, mely nemzetiségünket és törvényes jogainknak az alapját támadja meg, határozottan tiltakozunk. (Helyeslés balfélöl.) Kötelességem nyilvánítani azt, hogy a honvédelmi minister urnak ezen szerintem téves eljárását soha félre nem magyaráztam, mert soha fel nem tettem róla azt, hogy ezt szándékosan a nemzet ellen, mintegy üldözés czéljából teszi, hanem meg vagyok róla győződve, hogy a legjobb czél, a legjobb akarat lebegett a szemei előtt. De bocsánatot kérek, ott, a hol életkérdésről van szó, már érdekeink eltérnek. Én nemcsak kétségbe vonom, hanem határozottan tagadom, hogy a törvényjavaslat 25. §-ából akár a nemzet, akár a véderő érdekének a legkisebb haszna lesz. Sőt ha e szakasz változtatás nélkül, ugy a mint van, törvényerőre emelkedik, azzal a legkellemetlenebb csalódásokat fogjuk csak előidézni és a legkeserűbb megpróbáltatásoknak és bekövetkezendő tényeknek vetjük meg alapját. (TJgy van! a szélső' baloldalon.) A 25. §-ba betett czélzatot lehetetlen keresztülvinni, sőt bizonyos következetlenség van ebben a törvényjavaslatban. Iparkodni fogok ezeu szakasz alaptalanságát és kivihetetlenségét magával a honvédelmi minister ur által beterjesztett javaslat indokaival bebizonyítani. (Halljuk! Hall)uk!) Kezdem a 7. §-al. E szakasz azt mondja, hogy jövőre, az eddigi gyakorlattól eltérőleg, a hadköteles kor kezdete a 21. évre tétetik át. Midőn a t. honvédelmi minister ur ezt kéri, ezt azzal indokolja, hogy 20 éves ifjaink az eddigi tapasztalás szerint a 3 éves fegyvergyakoriat terheinek elviselésére még gyöngék voltak. A honvédelmi minister ur hivatkozott saját tapasztalatára és arra, hogy a halálozások és betegedések száma a rendesnél nagyobb volt. Elismerem, hogy a honvédelmi minister urnak ezen őszinte nyilatkozata férfias jószívűségre és a fiatalság iránti rokon szén vére mutat. De hogy van azután az hogy a 19. §. szerint meg már megengedtetik és határozottan kimondatik az, hogy ha valaki 17-ik életévét betöltötte és a katonai szolgálatra alkalmas, besorozható? Hogy van az, hogy egyévi önkénteseknek a törvényben világosan meg van engedve, hogy már 18 éves korukban érettségi bizonyítványnyal kezökben az egyévi szolgálatot, teljesíthetik. De a törvény itt még nem állapodik meg. Eddig nem említettem a szigort, mert ez intézkedést engedménynek tekintem, de már arra, a mi ezután következik, a szigor szót alkalmazom. A 25. §. azt követeli, hogy ezután az a fiatal ember, a ki 21 éves kora előtt az egyévi önkéntesi szolgálat teljesítésének veti alá ma^át, köteles először teljesíteni azt a katonai szolgálatot, a inetyet a 21 éves közember 3 év alatt végez. Ezt még nem tartom lehetetlennek, mert elismerem, 19