Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-170
I7Ö. országos ülés jiiimíir áä-éii, jpcntukeu. ISS'J. 131 tenni a tiszti vizsgát, két évig szolgáljanak s ez által életpályájukon mintegy lehetetlenné tétessék a további haladás, ez, azt hiszem, sem a házassággal, sem az ifjak jövő fejlődésének törekvésévei össze nem egyeztethető s már e szempontból sem fogadhatom el a törvényjavaslatot. De a mi már most a német szónak középiskoláinkban való behozatalát illeti, ez is egy figyelembe veendő körülménye a jelen időnek, amelyben vagyunk, hogy 13 évi ministerelnöksége után Tisza Kálmán odavezeti a nemzetet, a hol a lejtő van és már a megsemmisülés örvényétől csak egy hajszálnyi ür választja el a nemzetet. Kérdem, mi szüksége van a magyar állampolgárnak, ha nem akar iró vagy tudós lenni, a német nyelv bírására. Hiszen magával a képviselőház rendjével ellenkezik ez, mert ide ugyan hiába jönne be német ember, kivéve a horvát testvéreket, a kik máskép nem beszélnek, csak magyarul, (Éljenzés a szélsőbalon) legyen hála az Istennek, oly szónokokat hallok itt, hogy valóban gondolkozóba esem sokszor, hogy én szegény ember merjek kifejezést adni legjobb meggyőződésemnek. Ebből az következik, hogy Istennek és egyesek fáradságos munkájának hála, oly niveaura emelkedett a magyar nyelv és irodalom, hogy akármelyik európai nyelvvel megüti a mértéket. De meg nem is jó ám a magyarnak az a sok nyelvtudás. (Nagy derültség.) Mondok rá egy példát. (Nagy zaj.) Ismerek egy apát, a ki jóformán azon megyéből veszi származását, a melyben én láttam a napvilágot, (Nagy derültség.) Ő idősebb, mint én s velem együtt a szegénység szalmáján született. (Derültség.) De az isteni gondviselés annyira megáldotta szorgalmát és munkáját, hogy elhagyva azt a vidéket és feljőve ide Budapestre, itt egy szép vagyonkára, 10—12,000 holdaeskára (Nagy derültség) tett szert. Ezt megáldotta a gondviselés egy kis fiucskával. (Derültség.) Én már csak azért is eljártam hozzá, hogy az én vidékemről feljött szegény ember boldog és szerencsés lehet. Egyszer, mikor a fiúcska már 8-9 éves volt, bejön az ajtón egy sovány ember, azt mondja nékem az apa: ez egy angol miss, tanítja a fiúcskát angolul. Ott vagyok másszor, hát ki jön? egy végtelen szenvedélyes arczú pap s az apa azt monda: ez egy franczia abbé, tanítja a fiúcskát francziára. Harmad ízben is oda vitt a gondviselés s ekkor egy nagy bóbitás fejkötőjű kisasszonyt mutattak be azzal, hogy ez egy Hochdeutsch dáma, (Derültség) a ki tanítja a fiúcskát németre. Hát ezt már mégis csak megsokaltam s megkérdeztem az r apát, hogy tulajdonképen hány nyelvet is tud ő? Oerre azt monda, hogy tudja a latint, de mi tűrés-tagadás benne, csak magyarul tudja magát helyesen kifejezni. No látja, mondám én, az isteni gondviselés magyar nyelven adott önnek 10—12,000 hold földet, de én attól félek, hogy ez a sok nyelvű gyerek sokféle ember lesz és könnyelműen elkölti a nehezen szerzett vagyont. A következményeket nem mondom el, de sajnos, az én profetiám valósult. (Derültség.) Legközelebb találkoztam a kávéházban egy uri emberrel. (Nagy derültség.) Ezen uri embernek volt 2,000 hold primae classis földje, de most nincs annyija, a hol a fejét lehajthatja. Hát ez elkezd velem nagy hangon beszélni, hogy nem is ember az, a ki nem tud legalább 8 nyelvet. Én meg ránézek és megmérem ezt ez embert (Elérik derültség), és azt mondom neki: uram, én azt szeretném, ha másként nem, csak magyarul tudna, de volna meg a 2000 hold földje. E két esetet azért hoztam fel, hogy megmutassam, hogy nem igen jó a soknyelvtíség.(DerüUség.)Ázo\íxiiik, kik tudományos szemponthói akarnak könyveket átfordítani, azoknak, elismerem, szükséges. De csak azért, mert a német mindenüvé be akarja magáthelyezni, hogy itt a ház asztalán még ily véderőről szóló törvény is tárgyaltassék, arra kérem a t. házat sitt már nagyon kérem a kormánypártot, hogy a kormány e részbeni törekvését hiúsítsa meg; mert feltéve, de meg nem engedve, hogy a német nyelv behozatala elfogadtatik, ez nagyon veszélyes dolog volna, olyan, mintha egy pohár vizbe egy csepp mérget teszünk ; elrontjuk az egész poharat és megmételyezzük a vizet. Tán felesleges is mondanom, a mit Petőfi mondott 1848-ban, tán még nem illik ránk, hiszen elkövetünk mindent, hogy a nemzeti culturát, áliameszmét kifejtsük, hanem azért mégis — talán némelyek nem emlékeznek e versezetre, hát bátor leszek előterjeszteni belőle egy pár strófát: Hej ne mondjátok cekem, hogy Hajnallik hazám felett; Látom én, az ő számára Sző a sors szemfedelet. Más hazában híven őrzik Mindazt, a mi nemzrti; Osi kincsét a magyar nép Megveti és elveti. Most fogja megmutatni a magyar nemzet, hogy nem érdemel halált, midőn e törvényjavaslatot leszavazza, azt fogja mondani a királynak : Akarunk oly magyar királyságot, melynek hadserege magyar legyen, szokása, mindene a magyar állameszmének megfeleljen. Most ennek a derék, jó királynak (Derültség) nem mondják meg, mi ez s hogy mennyi a kétszer-kettő. Hanem megalázkodnak a sárga porig, hogy a derék, jó magyar királyról ne Írhassa a lantos, a mit irt Mátyás királyról : Ezelőtt, jó réges-régen, Őseinknek idejében: Fénylett e hon mint a csillag, Hatalmas volt igen gazdag — Harczban, békében egyiránt A nép java adott irányt 17*
