Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-146

146. országos ülés deczember 4-én, kedden. 1888. 45 het a dolgot ágy felfogni, hogy az állam nem ítélhet, mert e felfogás teljesen helytelen, ha csak a magánjogot nem akarjuk az egyedüli mérvül elismerni az államfunctió keretében. (Mozgás bal felől.) Bocsánatot kérek, méltóztassék megnézni törvénykönyvünkben az újabb intézkedéseket. Ott van az erdészeti törvény. Benne a közigazgatási tisztviselők bírósági functiókteljesítésével ruháztatnak fel s igy határoznak az enyém és tied fölött. És bocsánatot kérek, hogy ha itt visszatérek arra a czáfolatra, melyet Hódossy Imre t. képviselőtársam mondott a vízjogi törvényre vonatkozólag. A vízjogi törvény szerint igen fontos dolgokban ítélnek a közigazgatási hatóságok. A t. képviselő ur valószínűleg épen úgy fogj a ismerni, mint én, a törvénynek 155. és 170. §-ait, melyek szerint a legfontosabb kérdések és „az enyém és tied" fölött a közigazgatási hivatalnokok döntenek. Azt pedig, a mit a t. képviselő ur Wekerle Sándor t. képviselőtársam mai szemben méltóztatott felhozni, én részemről nem vagyok képes e törvényben megtalálni, mert a t. képviselő ur hivatkozott a 174.§. 4. alineájára. Hódossy Imre': A 170. §-ra hivatkoztam! Láng Lajos előadó: Azért nem tudtam Lát megtalálni, a mire hivatkozni méltóztatott, A 170. §. 4. alineája szerint megengedem, hogy a birtokbiróság az illetékes; de azt meg a t. képviselő ur méltóztatik nekem megengendni, hogy a főelv e törvényben is az, hogy közigazgatási tisztviselők járnak el. (Helyeslés jobbfelöl.) Hasonlóképen van a halászati törvénynyel, a melyre helyesen méltóztatott hivatkozni. Azonban az 58. §. kivételes intézkedés; ellenben a 48. §-ban úgy a kiméleti térnek megállapítása, mint a zárt térré való nyilvánítás, egyenesen közigazgatási tisztviselőknek van fentartva. (ügy van ! jobbfelől.) Végre abban is méltóztatott tévedni, az igen tisztelt államtitkárral szemben, midőn az irtványés maradványföldekre vonatkozólag méltóztatott őt refutálni; mert a mennyire én értettem szavait, nem azt volt szándéka kimutatni, hogy az irtványés maradványföldekről szóló törvényben, az ott szabályozott ügyekre nézve a közigazgatási tisztviselők bíráskodása van megállapítva, hanem azt akarta kimutatni, hogy az irtvány- és maradványföldekről szóló törvény 6. §-a, mely azt mondja: „A mennyiben az 1848. évi XII. törvényczikk által a volt földesuraknak biztosított kármentesítés még kiszolgáltatva nem volna, a megtérítendő összeg kiszámítása az 1868. évi XXXIII. törvényczikk 5. §-ának határozatai, a kifizetés pedig az eddig fennállott szabályok szerint történik*, fentartja az örökváltságra és a volt földesuraknak biztosított azon kármentesítésre, mely akkor még kiszolgáltatva nem volt, az 1868-iki törvényben szabályozott eljárást. E szerint pedig a kártalanítás összegét, vagyis a tasatiót a földtehermentesítési alap igazgatósága, tehát tisztán közigazgatási tisztviselőkből álló testület, állapítja meg.(ügy van! jobbfelöl.) Én tehát, t. képviselőház, mindezek után igen rövidre foglalom össze szavaimat. (Halljuk! Halljuk!) Én akkor, midőn arról van szó, hogy itt nem egyszerű magánjogokkal, hanem az állam egy nagy pénzügyi műveletével állunk szemben, melynek sikere főleg attól függ, hogy az abból származó megterheltetésekne legyenek olyanok, melyek az államra elviselhetetlen terheket szabnak: átmenetileg egyáltalán nem találok más módot arra, hogy az állam a maga jogos érdekeit teljesen megvédelmezhesse, mint azt, a mely e szakaszban foglaltatik. Mert a,zon dilemma elől Unger t. képviselőtársam sem tudott menekülni, hogy az ő általa ajánlott eljárás szerint akkor, ha a felek egyezségileg megállapodnak, nem kerülne az ügy a pénzügyi bíróság elé. Ha tehát a kormányban meg van a rosszakarat, hogy egyes embereket le akar kenyerezni, az, a ki többet fog kapni, mint a mennyi őt jogosan megilleti, nem megy a pénzügyi bírósághoz ; a visszaélés tehát ez esetben lehetséges. Ellenben, azokkal szemben, a kik többet követelnek, mint a mi őket megilleti és a kormány neki kedvezni nem akar, az ő eljárása szerint az állam nem volna megvédelmezve. (Ügy van! a jobboldalon.) Azt hiszem tehát, hogy az ily kérdést a politikai czélszertíség és az állam nagy érdekei szempontjából kell megítélni. Mert ha Hodossy Imre t. képviselőtársam tegnap a liberalismust úgy definiálta, hogy az az egyén védelme az egyesek, vagy az állam önkénye ellen, engedjen meg t. képviselőtársam, én erre azt mondom, hogy, ha a liberalismust ily szűk korlátok közt méltóztatik felfogni, akkor nem méltóztatik annak szolgálatot tenni. Ha a liberalismus soha sem volna képes arra, hogy az államot a maga jogaihoz juttassa ; ha az csak arra való volna, hogy az egyest védelmeze az állam ellen, de nem egyszersmind arra is, ho<ry az állani jogait védelmezze az egyes ellen, akkor ez a liberalismusnak oly definitiója, melyet meg méltóztatik találni a legreactionariusabb tankönyvekben, példának okáért egy Stahl könyvében; mert ez oly definitiója a liberalismusnak, mely a 20-as és 30-as években keletkezett, midőnaliberalismus szemben állott az állammal. Akkor, megengedem, ez volt a liberalismns feladata. De akkor, midőn oly állammal állunk szemben, mely a modern intézmények alapján a liberalismns eszméjén alapul; (ügyvan! Ügy van! a jobboldalon. Mozgás a szäső baloldalon) melyben a szabadelvű intézmények gyökeret vertek: azt hiszem, liberalismusnak ilyen értelmezést adni nem helyes. (Helyeslés a jobboldalon.) Mert mi következnékt.képviselőtársam értelmezéséből? Az, hogy a liberalismus nem képes lépést tartani az állam növekvő feladataival. Annál pedig súlyosabb elitélése a liberalismusnak nem lehetséges,