Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.
Ülésnapok - 1887-164
384 ***• országos ülés jannár 18-án, pénteken. 1889. Tisza László: Hát ugyanolyan jelentésű szót. Thaly Kálmán: Ha a műveltségből leczkét kapok, tessék hiven idézni szavaimat. Tisza László: Engedelmet kérek, a mi a minister nr magatartását illeti, arra nézve bátor vagyok megjegyezni ugyancsak azt, hogy Thaly Kálmán t. barátom, vagy ha nem ő, azok, a kik a véderő-bizottságban jelen voltak, épen ugy tudják, hogy a minister ur a legnagyobb készséggel és szivességgel megadott minden felvilágosítást, sőt többet mondok, ezen törvényjavaslat tárgyalásánál is az ő engedékenységének (Zajos mozgás a bal- és a szélső baloldalon) és a mi nézeteink iránt bizonyos meghajlásnak egyenes jeleit mutatta, (Közbeszólások a szélső baloldalról: Nagyon szép !) Ezt, t. ház, a múltra nézve megjegyezve, bátor vagyok igen röviden elmondani a magam véleményét is s csak röviden tenni néhány megjegyzést az ellenzéktől hallott egyik-másik állításra. (Halljuk! Halljuk!) Tökéletesen egyetértek a t. ellenzék szónokaival, hogy igenis magunk, kormányunk, kényszerhelyzetbe jutottunk és kényszerhelyzetben vagyunk. (Helyeslés.) De nem értek aztán egyet azzal, hogy ezen kényszerhelyzet csak mi ellenünk irányulna, vagy hogy csak Bécs rakta volna reánk azt a kényszer helyzetet, vagy hogy ne lenne ugyanabban a kényszerhelyzetben az egész müveit Európa. Hiszen méltóztassanak csak arra az egyetlen egy mellékkörülményre figyelmöket kiterjeszteni, hogy a köztudomásúlag nagyon szabadelvű és neutrális kis Belgium is fegyverkezik. Igenis, t, ház, kényszerhelyzetben vagyunk mindnyájan. Kénj^szerhelyzetben van a mi kormányunk, kényszerhelyzetben vagyunk mi magunk is és ha valami, a villany, a gőz és mindezen felséges dolgok korában az emberi véges elmének valóságos gyenge voltát mutatja, semmi sem bizonyítja ezt annyira, mint az, hogy ámbár minden ember, a ki gondolkodik, tudja, hogy a jelen állapot mellett nemcsak nekünk, nemcsak az osztrák-magyar monarchiának, de az összes művelt világnak oda kell jutni, hogy tönkre menjenek az államok, hogy arra, hogy tönkre menjenek, talán még háborúra és maschirozásra sem lesz szükség, mert lassankint tönkre mennek ide benn saját területükön otthon: mégis az emberi véges elme nem tud kitalálni valamit arra, hogy ezen kényszerhelyzetből a művelt világ kijusson, ezen kényszerhelyzet megvan. Meg vagyok győződve, hogy a magyar képviselőházban, de az egész országban nincs egyetlen ember, a ki ezen kényszerhelyzetnek magát ezúttal alá ne vetné, mert nincs köztünk senki, a ki nem akarná, hogy hazánk szent határai meg ne védessenek, a ki el tudná nézni, hogy hazánk szent földjét megint idegen hadak lovai tapossák. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Most is tapossák!) Megadom tehát — kénytelenül, természetesen — hazafiúi teljes öntudattal magamat. (Helyeslés a jobboldalon.) Feltűnt nekem az egész tárgyalás alatt, hogy mikor — és sok tekintetben méltán, de igen tetemes túlzással — annyira megénekelték azokat a nehézségeket, melyekkel az intelligens ifjúság e törvényjavaslat törvénynyé válása esetére terheltetni fog, megemlékeztek azon néhány száz embernek bajáról, de nem igen emlegette senki azon ezreket, sőt talán százezreket, kikuek üdve, mondjuk egyenesen: élete attól függ, hogy e pár száz ember teljesítse értelmesen hazafiúi kötelességét. (Ugy van! jobbfelöl.) A ki csak egy kissé beletekintett a csaták történetébe, vagy beleszagolt azok puskaporába, maga sem tagadhatja meg, hogy nem egyszer egyetlen helytelenül elkiáltott vezényszó egész hadcsapatokat zavar meg és tönkre teszi a legjobb utón levő diadalt egy és másik csatában. (Ügy van! jobbfelöl.) Nem közömbös tehát, hogy azon néhány százezer ember érdekében azon egy pár száz fiatal ember — nem is kétkedem benne, hogy ha ezt belátja, meg fogja tenni — meghozza hazafiúi áldozatát. (Helyeslés jobbfelöl.) A mi magát az egyéves önkéntességet illeti, méltóztassék megengedni egy nagyon szerény kérdést. (Halljuk! Halljuk!) Annyit hallottuk mint büntetést említeni a második évet. Vájjon ha a kormány megfordította volna a dolgot és azt mondta volna: azon szükségességnél fogva,meíynek lényegét tudtommal itt senki, sem jobb, sem baloldalról meg nem tagadta — hogy a hadsereget kellően kell tisztekkel ellátni, miután ennek az igénynek az eddigi intézkedések nem felelnek meg, mindazonáltal nem akarunk tökéletes egyformaságot előidézni s nem terjesztjük ki kivétel nélkül három évre a szolgálati időt, de két éves önkéntességet hozunk be; a ki azonban az első év alatt képes a tiszti vizsgát letenni, annak jutalmul a második évi szolgálatot elengedjük, vájjon, mondom, ha ezt a mostanival tökéletesen egyértelmű másik formát találta volna választani a kormány, lehetett volna-e akkor fényes dictiókat tartani a büntetésről'? (Tetszés a jobboldalon.) De legyen a második év büntetés. Szerény, igénytelen állásomból sem átallom kimondani, hogy én azt a fiatal embert, a ki az önkéntesül beléphetéshez kellő quvalificátióját már az iskolából magával kellett hogy hozza, ha ennek daczára egy év alatt, a mely évet most egészen a katonai szolgálatnak fogja szánni, nem képes a tiszti vizsgát letenni : bocsássanak meg, bármennyire tehernek tudom is e körülményt a szülőkre nézve, azt a fiatal embert e büntetés miatt