Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-164

378 184. országos ülés jannftr 18-án, pénteken. 1889. utolsó két évtized alatt csak koronkint itt-amott mutatkoztak és most leplezetlenül kezdenek fellépni, annyira, hogy ime már e törvényjavaslatban kézzelfoghatólag nyilvánulni!k, ezen törekvések maguk világosan bizonyítják, hogy ha mi azoknak martalékául esni nem akarunk, ha hazánk államiságát és nemzeti létünket a jövőre nézve is biztosítani akarjuk, nincs más mód, mint minél előbb törvénybe iktatni és életbe léptetni az önálló magyar hadsereget. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) Hiszen, t. ház, ha azon osztrák államférfiak közül, kik három évszázadon keresztül ezen ország alkotmánya és nemzeti léte ellen törtek, valamelyik sírjából föltámadna s megjelennék ezen törvényjavaslat tárgyalása alatt itt e házban, bámulva kiáltana fel: „Welche Wendung durch Gottes Fügung" ; mert a mit ők hízelgéssel, fenyegetéssel s bitófával elérni nem tudtak, azt szépen, csendesen, de folytonos haladással, biztosan megérleli és czélhoz vezeti a magyar törvényhozás a magyar kormány vezetése alatt, (ügy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hiszen hallottuk az igen t. ministerelnök szájából, hogy ez a törvényjavaslat, ugy mint van, összes csorbításaival együtt, még az 1868-ikit sem véve ki, nem egyéb, mint compromissum. Compromissum, de először kérdem: kivel ? A másik féllel nem lehet, mert hiszen itt olyan jogról van szó, amely előttük ép oly becses, mint mi előttünk, közös jogról van szó, őket épugy megfosztja, mint minket. Csaknem tehetem fel az osztrák kormányról, hogy ugy kéz alatt conspirál a saját általa kormányzott népeknek jogai ellen. A koronával tán? Nemhiszem; ezt tulajdonképen kiejteni sem volna szabad, noha tudom, hogy sugdosva önök barátaiknak ezt is mondogatják. De hát compromissum kivel ? (Ralijuk!) De, bár kivel legyen, tény az, be van bizonyítva hivatalosan, hogy vannak tehát és pedig hatalmas tényezők vannak, a kik még ezt is sokalják, a kik még sokkal többet akarnak elvenni, mint a mennyi itt van. Ily világosan bebizonyított, csorbító, alkotmányromboló törekvésekkel szemben a válasz nem az, hogy meghátrálunk, hanem a válasz csakis ez lehet: miután ugy látom, hogy te mindenemet akarod elvenni, én mindenemet vissza akarom szerezni. (Élénk helyeslés szélső balfelöl.) A t. cultusminister ur minapi felszólalása alkalmával egy axiómát állított fel, a mely sok zajt keltett és — megvallom a magam részéről is — sokkal jobb szerettem volna azt a t. honvédelmi minister ur szájából; de kijelentem, hogy én a magam részéről, a mi viszonyaink közt azt magamévá teszem; elfogadom, hogy a védképesgég — mint ő monda — felette áll mindennek. Igenis, a mi viszonyaink között felette áll, mert csak e kérdés helyes megoldása adhat valóságot a mi alkotmányunknak, e nélkül az haszontalanná, vagy legalább tartományi statútummá degradálódik. De ha igaz az, a mit a t. cultusminister ur mondott, hogy a véderő csakugyan legfontosabb intézmény egy államban, hát vájjon az következik-e ebből,hogy hátráljunk meg, engedjünk ebből azintézményből, avagy nem ellenkezőleg az következik-e, hogy mert ez áll legmagasabb fokon: épen itt kell, hogy államiságunknak legtökéletesebb, legteljesebb kifejezését találjuk? (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Grómon Dezső t. képviselő ur megengedi, hogy ezen eszmét, egy önálló nemzeti hadsereg eszméjét a távol jövőben lehetséges lesz létesíteni. Elismerem, hogy az államtitkár ur szájából a honvédelmi minister ur oldalán ez meglehetősen bátor kijelentés volt; remélem, hogy nem siettette vele nyugdíjaztatásának időpontját. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) De engedje meg, hogy megjegyezzem, hogy nagyon tévedni méltóztatik. (Halljuk! Halljuk!) Épen azon törekvések,melyekre az imént rámutattam s az előttünk fekvő törvényjavaslat világosan bizonyítják, hogy nagyon sietni kell az eszme létesítésével, (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon) mert ha ezen az úton, ezen a lejtőn tovább haladunk, melyre önök léptek, el fogunk j titni — nem az önálló hadsereg eszméjéhez, hanem eljuthatunk oda, hogy valamelyik fiatalabb generatióból származó többség törvénybe iktatja, hogy a hadügy szent és sérthetetlen, arról beszélni nem szabad. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Még egyet mondott az igen t. képviselő ur. Reflectálva Horvát Boldizsár t. képviselő ur idézetére, azt monda, hogy annak idején, 20 évvel ezelőtt, Deák Ferencz és a kik vele működtek, igen helyesen cselekedtek, a midőn a legnagyobb óvatosságot használták és cumulálták a biztosítékokat, mert akkor az alig sziinőben levő absolutismussal állottak szemben, most pedig az alkotmány teljes fejlődöttségében ilyen biztosítékokra nincsen szükség, nincsen szükség ilyen nagy óvatosságokra. Engedje meg a t. képviselő ur, hogy én ezt a mondását erre az esetre alkalmazzam. Az önálló nemzeti hadsereg tekintetében húsz évvel ezelőtt, akkor, midőn önök pactáltak a hadügyre nézve — rosszul tették, nagyon rosszul, a történelem sohasem fog önöknek megbocsátani — de legalább egy mentséget találnak maguknak és annak némi alapja van, hogy akkor a bizalmatlanság oly nagy volt — egészen új volt e viszony — miszerint semmiképen sem lehetett volna reményleni, hogy a fejedelem erre rá fog állni. De ma már, 20 esztendő után, midőn a bizalom teljességében senkisem kételkedik, a midőn annak tanúsításában pártok és egyesek országszerte versenyeznek, azt hiszem, hogy most igenis elérkezett