Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-163

168. országos Illés január 17-éu, csütörtökön. 1889. 369 egyik állam a másikat folytonos fegyverkezésre kényszerítse, mert ez ellenkeznék az állami souverenitás fogalmával. Különben is én ugy tudom, hogy az emberek szerződéseket azért szoktak kötni, hogy terheiket könnyítsék, nem pedig, hogy súlyosbítsák. Mert hogy milyen a helyzet, mikor nem voltunk szövetségben, azt mondták, azért kell fegyverkeznünk, mert nincs szövetségesünk, mikor pedig szövetségünk van, azt mondjuk, hogy azért kell fegyverkezni, mert szövetségben vagyunk. De az is mondatott, hogy igen, tegyük azt azért, mert a monarchia súlyát és értékét a szövetségben növeli. Én azt hiszem, hogy e monarchia értékét és súlyát megállapítja azon körülmény, hogy nemzetközi szerződés által lett biztosítva a két monarchia érdekeinek solidaritása és hogy ezért a monarchia egész erejét latba veti, a mely nem jelentéktelen és megvetendő. Ez képezi a monarchia súlyát ebben a szövetségben, de nem az, hogy 50—100 ezer emberrel több katonája van és nem az, hogy mindenből, mint ezen törvényjavaslat által kívánják, tabula rasat csináljunk. (Helyeslés balfelöl.) Van, t. ház, még egy másik momentum is, melyet itt fel akarok említeni. (Halljuk!) Mióta az 1868-iki törvényt megalkottuk, előtérbejött a keleti kérdés. Ámde, t. ház, ez a keleti kérdés a határozatlanságnak, a bizonytalanságnak stádiumában leledzik, igen egyszerűen azért, mert egész Európában nincs ember, ki képes lenne positive megmondani, hogy a keleti kérdésnek substratumát, objeetumát tulajdonképen mi képezi. Ha már most, t. ház, egy helyzet ilyen bizonytalan, az igenis lehet annak indoka, hogy esetleg óvintézkedéseket foganatosítsunk, de nem lehet indoka annak, hogy erre állandó hadi rendezkedéseket és katonai szervezkedéseket alapítsunk, (Helyeslés balfelöl) mert erre csakugyan a Dárius kincse sem elég. De felhozták, t. ház, még azt is, hogy a mióta az 1868-iki törvény megalkottatott, Európának minden állama mily jelentékeny mértékben fejlesztette haderejét. De van egy momentum, a melyet itt figyelmen kivül hagyni nem lehet és ez az, t. ház, hogy azóta Európának minden nagy állama egy bizonyos nemzetközi actiót kezdett, a melynek következtében közte és más államok közt feszült viszony, nemzetközi ellentét fejlődött ki. Mi ilyen actiót nem kezdeményeztünk, vagy ha kezdeményeztünk is, annak hivatalos neve az volt, hogy az egész Európának beleegyezésével, európai mandátum alapján történt. Ha tehát, t. ház, mindennek daczára kénytelen vagyunk erőnket in infinitum fokozni, ez azt teszi, hogy a t. kormány politikája ezen a téren fiascót csinált. (Ugy van! balfelöl.) És akkor megvallom, csodálkozom azon, miképen lehet azt KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. VII. KÖTET. kívánni, hogy mondhatnám, csakis az ő szakállára ilyen messzemenő intézkedéseket megszavazzunk? Mert nem arról van szó, t. ház, hogy ha a monarchia bajban van, mi e bajból ki ne akarnók őt rántani, hanem arról van szó, hogy mindezek a követelmények egy oly kormány appretiatiójára vannak alapítva, a mely minden eddigi felfogása és appretiatiója határozottan tévesnek bizonyult; ily körülmények között pedig tisztán a bizalomra hivatkozni nem lehet. (Helyeslés balfelöl.) És ezzel, t. képviselőház, kénytelen vagyok rátérni a vita folyamán felmerült egy incidensre, jelesen azon rendeletre, melyet a eultusministerur kibocsátott, (Halljuk!) a mely az egész országban méltó felháborodást és megbotránkozást szült. (Igaz! a bal- és szélső baloldalon.) Teszem pedig ezt azért, mert itt van egy olyan momentum, mely eddigelé nem vétetett kellő módon figyelembe. A minister ur eljárását azzal védelmezte, hogy ő nem akar mást, mint a középiskolai törvényt effectuálni, hatását emelni. Ez ellen természetesen senkinek sem lehet kifogása; de a t. minister ur elfelejtett egyet és ez az, hogy az ilyen ministeri rendeletet, mely semmi más, mint egy kormányzati actio, senkisem fogja önmagában, in abstracto isoláltan tekinteni, hanem természetszerűleg összeköttetésbe fogja hozni azon helyzettel, azon viszonyokkal, melyek közt a rendelet született. S azt nem feledheti el senki sem, hogy e rendelet akkor bocsáttatott világgá, mikor e törvényjavaslat nyújtatott be, melyben a t. kormány a legkonokabbul ellenzi azt, hogy a magyar nyelvnek megadassák azon hely, a mely azt törvény szerint megilleti. (Ugy van! Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ily körülmények közt, t. ház, természetes dolog, hogy azon rendelet és e törvényjavaslat tendentiája azonosittatik és az ember egy és ugyanazon dolgot látja mind a kettőben: a német nyelv suprematiáját a magyar állam nyelve felett. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ez az, t. ház, a mit mi germanisatiónak tekintünk, ez ellen szállunk síkra, nem pedig a német cultura ellen. (Ugy van! balfelöl.) És hogy a hadsereg, t. ház, a germanisatió eszköze, azt csak nem fogja tagadni senki. Századokon keresztül ez a hadsereg a germanisatiónak, a birodalmi egységnek volt eszköze. Ez a politikai alapgondolat képezte annak szellemét, alkotta annak traditióját. Lehetséges-e, hogy egy ily testület, ily százados szellemből egyszerűen kivetkőzz.ék ? És hogy nem vetkőzött ki ma sem, azt bizonyítja, azon számtalan conflictus, melyekről nekünk is tudomásunk van itt a házban és a melyek egyszerűen onnan származnak, hogy a hadsereg h;igyományos szelleme ellentétben van a mi alkotmányos és nemzeti szellemüukkel. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) És ezen, t, képviselőház, nem lesz segítség 47