Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-159

159. országos ülés j&nui Kimutattam már előbb is, hogy miként lehetne nélkülözni a német nyelvet a hadsereg védképességének gyengítése nélkül. Amaz utasítások, melyekre hivatkozott a t. minister ur a véd erőbizottságban és a melyeket ott fel is olvasott, nem jelentenek semmit. Ezekből csak az tűnik ki, hogy a hadügyminister nr nem tartja a magyar nyelvet egyébnek, mint Muttersprachenak, tudomást sem vesz arról s csak olybá veszi a, magyar állam nyelvét, mint a szlovén, ruthén, vagy más egyéb kis nyelvecskét ? Kérdem, hogy az a minister, aki a hndügyministernek ily utasításaira, mint nagy megnyugtatásra képes hivatkozni és a ki mindezt helyesli, nem germanisál-e? (Ugy van! a szélső baloldalon.) De tovább megyek. Ki léptette életbe a honvédségnél azt, hogy a tiszti karban törzstisztekké csak azok lehetnek, Ü kik megfelelően birják a német nyelvet ? Továbbá a Ludovicaacadémiában ki léptette életbe azt, hogy két tantárgy, a Heeres-Organisation és a Waffenlehre németül adassék elő ? A minister ur kezdte meg ez egyetlen magyar katonai tanintézetben a németesítést. Hogy a német nyelvet és irodalmat ott tanítják, azt nem kárhoztatom, de, hogy a minister ur ott két tantárgyat németül adat elő a törvény megsértésével: az germanisatió. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Azonban még ecclatansabbul követte s ugy látszik jövőre is követni szándékozik e példát a jelenlegi cultusminister ur, a ki, sajnálom, hogy nincsen jelen, mert szerettem volna némelyeket szemébe mondani. Majd lesz azonban alkalmam erre a költségvetési vitánál; most csak arra akarok megjegyzést tenni, a mit a t. minister ur tegnapelőtt mondott s a mit az ezeken a padokon ülőknek megjegyzés nélkül hagyni nem lehet. (Malijuk! a szélső baloldalon.) A t. minister ur ugyanis azt mondta, hogy ő és a ki jó hazafi, az elfogadja a törvényjavaslatot és ezzel azt mondta, hogy mi, a kik nem fogadjuk el, rossz hazafiak vagyunk. Én erre közbeszóltam s ezután hozzá tette, hogy az a jobb hazafi, a ki elfogadja. Nem tudom, mióta vált szokássá a ministeri padokról osztogatni a hazafiságnak fokozatait, hanem egyre figyelmeztetem a t. cultusminister urat. Mi, a kik itt ülünk, nem fogunk, nem akarunk, nem is kell tanulnunk senkitől hazafiságot; hanem a t. minister ur tanulhatna hazafiságot valakitől; nem mondom, hogy tőlünk, hanem nem fogja talán rossz néven venni, ha azt mondom, hogy egyik derék ősétől. Ott jártam pár hónappal ezelőtt a távol keleten, a hazájuk függetlenségének eszméjét szivükben hordott és martyr halált szenvedett kibujdosottak sírjánál. Rodostóban van egy sir s abban nyugszik Rákóczy fejedelem utolsó generálisa. Gróf Csáky Mihálynak hivták. a ki a független önálló Magyarország eszméjéért meg tudott halni. Gondoljon reá a 12-éu, szombaton. 1880. ü)Q% minister ur és tanuljon tőle hazafiságot és magyarságot. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De a t. minister ur azt is mondta, hogy a véderő harczképessége, az állam biztonsága magasabb fokon áll, mint a culturális érdek. T. ház! E szavakat mondhatná bárki más; de szomorúbb, barbárabb állapot egy országra alig vár, mintha a cultusminister programmját ilyen szavakkal adja. (Úgy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Es megint eszembe jut egy történeti reminiscentia. (Halljuk! Halljuk ! a szélső baloldalon.) Mikor a közoktatásügyi minister ur imént említett egyik őse, gróf Csáky Mihály tábornok idejében Magyarországon a szabadság és nemzeti hadsereg vezérei az idegen hatalom alatt levő részeket is elfoglalták, mikor Nagyszombatot, hol akkor az egyetem létezett, Rákóczy fegyveresei bevették gróf Bercsényi vezetése alatt — ez is Csáky-sógorság volt, jó magyar ember — s tőle is tanulhatna minister ur. — (Élénk derütség) a Nagyszombatban levő egyetem ifjúsága fellelkesülve a szabadság hadseregének zászlói által, tömegesen ment Bercsényi hadvezér elé, kérve, hogy külön légióba vegye be, mert ők külön csapatban akarják fegyverrel szolgálni a hazát? És mit tett a kurucz fővezér? Előzőleg szivreható leczkét adott és azt mondta : „ Tanuljatok, hogy idővel a hazának derék polgáraivá válhassatok; katonát, kardforgatót kapok én eleget, de a haza nem fog kapni tanult embereket kik a culturát míveljék, ha ti elestek. Ezért tehát maradjatok itt az egyetem falai közt!" íme, igy tekintette a cultura feladatát egy magyar kuruczvezér, ezelőtt másfél századdal és most a magyar cultusminister azt mondja, hogy a culturális érdekeknek fölötte áll a katonai érdek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tessék, t. ház, parallellát vonni a kettő közt. De hát ne menjünk olyan messze. Emlékezzék a t, minister ur a jelenkor egyik legnagyobb hadvezérére, Moltkera; mit mondott ez a franczianémet háború végeztével? Azt mondta: „Nem mi, hanem a német iskolamesterek verték meg a franczia hadsereget". Hogy ezt elmondhassa valaha a a magyar cultusminister, a kinek kezébe van a magyar cultura sorsa letéve, neki első sorban culturát és csakis nemzeti culturát kell teremtenie, mert a hadsereg csak akkor lesz győztes, ha Magyarországban a nemzeti cultura fel fog virágozni. De ilyen szellem mellett, mint a hogy a minister ur programmját adta, hogy tudniillik előbb jön a harczképesség, aztán a cultura, nemzeti cultura sohasem lesz; nem lesz kivált akkor, midőn a germanisálás olyan apostolává vált be, hogy elrendelte — a hadügyministernek kétségkívül kedveskedni akarván — a német nyelvnek, mint kötelező tannyelvnek előadását a magyar iskolákban. Remélem és bízom a magyar tanári kar hazafiságában, hogy a minister ur ezen intentióját