Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-159

260 159. országos ülés január 12-én, szombaton. 1889. alig voltak érintve, vagy másokra, melyek bár érintve voltak de melyekre némi további világot vethetek. (Halljuk! Sálijuk! a szélső baloldalon.) Igen t. képviselőtársam, gróf Apponyi Albert, tegnap közfigyelemmel, sőt szónoki ragyogó szépsége folytán méltán bámulattal hallgatott felszólalásában rámutatott felfogásom szerint azon valóban helyes szempontra, a melyből nemzeti politikánknak egyáltalában ki kell indulni, tehát a melyből a jelen törvényjavaslatnak is ki kell indulni és ez a valóban nemzeti eulturpolitika. Ez az, a melynek szempontjából szerintem a javaslatot mindenekelőtt megítélni kell és azt belőle, a mi azzal ellenkezik, eltávolítani és idomítani azon részeit, ha idomíthatok, a melyek megegyeztethetők a magyar nemzeti culturpolitikával. Azonban abban alig van ilyen. A törvényjavaslat merőben a rideg concentrált militarismus szempontját fejezi ki. Hiába tagadta a t. minister ur bevezető szónoklatában, beszélnek a tények, beszél maga a javaslat. Alkalmam volt ezt a javaslatot ugyancsak behatóan tanulmányozni, miután kötelességem is volt azt tenni, kétszeresen: úgy is, mint a vederőbizottság egyik szerény tagjának, a hol alaposan, pontról pontra vitattuk meg ezt a javaslatot, úgy is mint képviselőnek. De épen azért, mert mondhatom, hogy úgyszólván utolsó betűig ismerem a törvényjavaslatot, bizonyíthatom azt, hogy alig van egyéb szempont az államéletben, mint a katonai szempont, a mely abban kifejezésre jut, sőt a cultur, nemzeti, közjogi, családi, pénzügyi és minden érdek határozottan és ridegen alá van rendelve a törvényjavaslatban az egyetlenegy uralkodó eszmének, a katonai szempontnak, a militarismusnak; és ez oly cardinalis hiba, a mely akármiféle faragás és farigcsálás mellett is aligha képesítené ezt a javaslatot arra — legalább a hogy most jelentkezik — hogy ezen szempontnak, a nemzeti culturszempontnak megfelelővé alakíttathassák át. Egyedüli czélja ennek a fenforgó törvényjavaslatnak a szuronyerdő, kaszárnya állam, az egységes hadsereg létesítése. A katonai reaetió fokozatos fejlődésére volt szerencsém a véderőbizottságban tartott egyik felszólalásomban reáutalni ; de reáutalt arra most Ugron Gábor t. barátom felszólalásában is. Constatáltam már ott — a mint az akkori hírlapok közléseivel igazolhatom — hogy ezen törvényjavaslat tanulmányozása arra a határozott meggyőződésre vezeti a szemlélődőt, hogy öntudatosan, czélzatosan vonatnak el a nemzettől a jogok a katonai téren, minél tovább tart a Tisza-kormány. Senki még olyan nagy engedményeket nem tanúsított a hadügyi kívánalmakkal szemben, mint épen a jelenlegi kormänyelnök ur. Az 1867. évi XII. törvényczikkben még ismerjük a magyar hadsereget, az még abban törvényesen ki van fejezve, tehát azon a jogalapon is, melyen t. ellenzéki szomszédaink állanak, megvalósítható volna, legalább bizonyos és pedig lényeges mértékben, az önálló magyar hadsereg. Az 1868: XL. és az 1879: LI. t. ez. már csak magyar sorhadi csapatokat ismer, jelen törvényczikkben pedig, úgy a mint az eredetileg a ház elé terjesztetett, még a „közös hadsereg" kifejezés sem létezett, hanem csak „egységes" hadsereg, at.véderő bizottságnak egyik tagja indítványozta bele a „közös" kifejezést. (Halljuk!) Majd lesz szerencsém szólani egy másik, ott eszközölt lényeges módosításról is, a mely a jelzett reaetió miatt nem egészen sikerülhetett. A t. kormány tagjait legutóbb egy igen előkelő olvasóközönséggel bíró képes lap, a „Magyar Sálon" naptárszerííleg rajzolta le. Az igen t. horvát minister urat a „szűz" jelképében ábrázolta; a t. honvédelmi minister urat pedig, nem tudom miféle czélzatból, a „rák" jegyébe tette. (Derültség a hal- és szélső baloldalon ) Én azt gondolom, t. ház, hogy az a hírlapíró alkalmasint a jelen törvényjavaslatban s a minister ur által időnként előterjesztett hasonló reactionarius természetű törvényjavaslatokban kereste a minister urnak eme jellegét, mert különben a mi az ő személyét, a Terézialovagot illeti, nem a rák, hanem inkább az oroszlán jegyébe tette volna. Tehát a minister urnak politikáját akarta ezen jegy gyei jelképezni s talán nem egészen helytelenül. (Tetszés a szélső baloldalon.) A törvényhozásnak tudvalevőleg két factorát különbözteti meg a közjog. Egyik a korona, mely a törvényeket szentesíti, másik a nemzet képviselete, mely a törvényeket alkotja. Mi azt várhattuk volna, t. ház, és jogosan, hogy ezen alkalommal, midőn ily nevezetes állami intézményről van szó, a törvényhozás e másik factorának jogai is, a húsz éve szakadatlanul tapasztalt áldozatok után, ki fognak terjesztetni. És mi történt, t. ház? A helyett, hogy példának okáért, a mit méltán vártunk volna, kimondassák e törvényjavaslatban, hogy ezentúl a sorhadi csapatok is, melyeknek újonczanyagát részben mi szavazzuk meg, ugy mint a honvédség, szintén letegyék az esküt a magyar alkotmányra is, erről szó sincs. Pedig én azt gondolom, hogy azon csapatoknak nemcsak a trónt és koronát, hanem a hazát is kell védeni. S valamint a honvéd csapatoknak a koronához való törhetetlen hűségét nem gyengíti az, hogy az alkotmányra is esküt tesznek, ez a sorhadbeli katona hűségét is csak erősítheti. (Helyeslés a szélső baloldalon.) E helyett, a mit vártunk volna, az történik, t. ház, hogy a parlament jogai csonkittatnak, mondhatni eljátszatnak, a mint erről a már is hirhedt 14. §. bőségesen tanúskodik; és a parlament joga, mint már előttem kifejtették, a mainál sokkal világo-