Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-159

§56 158. országos ülés január 12-én, szombaton. 1880. érdekében. Számos ragyogó példáját idézhetném a nemzet e tekíntetbeni áldozatkészségének ugy a közel, mint a távol múltból. Ismeretesek azok a történelemből; egyet azonban mégis meg kell mondanom. (Halljuk! Halljuk!) Fel kell említenem azt a mulasztást, melyet mi magunk követtünk el magunk ellen, midőn a közös hadsereg részére az alkotmány helyreállítása után nem neveltünk nagyobb számmal magunk közül hivatásszerű tiszteket. A nyugati nagy nemzetek büszkék hadseregükre, büszkék annak tiszti karára, biznak hadseregük vitézségében és önfeláldozásában. Nálunk valami megmagyarázhatatlan idegenkedés uralkodik a nemzet egy része és a hadsereg közt, a minek okait fürkészni nem akarom, de constatálom, hogy ezen idegenkedésnek a magunk érdekében, kedves hazánk érdekében véget kell vetnünk mielőbb. Ha mi idegenkedünk hadseregünkkel szemben, a hadsereg sem lelkesülhet ott, bármily hiven teljesítse kötelességét, ha magát saját honában idegennek érzi. A magyar nemzet hiven megőrizte törvényadta befolyását a dualismusban, ugy a monarchia keretén belül, mint kifelé. Most már minden törekvésünknek arra kell irányozva lenni, hogy ledöntetik azt a válaszfalat, mely a nemzet egyrésze és a hadsereg közt fennáll, hogy a hadsereg tisztikara létszámában elfoglaljuk azt a helyet, mely minket méltán megillet. (Helyeslés jobbfelöl.) És ezzel vége lesz az idegenkedésnek. Ezzel csak fokozni fogjuk a monarchia védképességét, nevelni fogjuk a hadseregnek, megvallom őszintén, a mi óhajtásunkkal egészen meg nem egyező szellemét és akkor hadd jöjjön az ellenség a világ bármely tájáról, támadása meg fog törni hadseregünk vitézségén, mint a háborgó tenger hullámai a meredező sziklapartokon. A javaslatot általánosságban elfogadom. (Helyeslés jobbfelöl.) Lits Gyula: T. ház! Azon merev magatartás után, melyet a t. honvédelmi minister ur e törvényjavaslatnak a bizottságban történt tárgyalása alkalmával tanúsított s a mely magatartásnak e vitát bevezető beszédében is előzőleg kifejezést adott, nem gondolnám, hogy ez oldalon bárki is azon illusióban emeli fel szavát e törvényjavaslat * ellenében, hogy annak ferde és veszélyes voltát kimutatva, azon lényeges változtatásokat tenni sikerülhetne. Mert a t. honvédelmi minister ur ugyanazon kötött marche-routával lépett Magyarország törvényhozása elé, a melyet a véderő-bizottság tárgyalása előtt neki Bécsben a kezébe adtak. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) És a t. minister ure felszereléssel e pillanatban inkább hasonlít előttem a bécsi közös hadügyminister helytartójához, mint Magyarország felelős honvédelmi ministeréhez. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) De én, t. minister ur, meg tudom érteni azt, hogy önnek helyzete e fontos katonai kérdésben nagyon nehéz és criticus. Mert egyrészt alkotmányos látszatát adni azon óhajnak, hogy a nemzet történelmi alapon nyugvó jogos követelményeinek elégtételt kivan adni és másrészt épen ezen követelményekkel szemben megfelelni a császári királyi tábornok szerepének és egyszersmind a hadügyi kormányzat által hozzá fűzött reményeknek, megvallom, nehéz feladat lehet. És meg tudom érteni az indokolásában elröppent sóhajt, hogy két urnak egyszerre szolgálni nem lehet. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Hanem a minister ur az ő ismert bátorságánál és vitézségénél fogva ezen Scylla és Charibdisen könnyen teszi túl magát akkor, midőn nemcsak a történeti jogalapokon nyugvó követelményeknek elégtételt nem ad, de még a méltányosság követelményeit sem veszi tekintetbe, hanem egyszerűen beterjeszti ezen törvényjavaslatot ugy, miként azt neki Bécsben rendelték. (Ugy van! Igaz! a szélső baloldalon.) És ha mi egy ilyen tapasztalás mellett szavunkat mégis felemeljük, teszszük ezt csupán azon felelősség érzetében

; melylyel törvényhozói minőségünkben választóinknak és magának a nemzetnek tartozunk. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A béke biztosításának czége alatt fejlesztett hatalmi érdekek követelményeinek a nemzetek már alig képesek ellentállani. Mert a védelem csalfa jelszava mellett egy eszeveszett hajsza támad az államok közt a véderő és a harczászat technicai tökéletesítése iránt. A suprema les elvének kétségbeesett alkalmazása alatt az egyén, a család és a társadalom természeti jogai eltörpülnek. Az államok pénzügyi romlásának, a polgár munkája, az egyén békéjének és a család boldogsága megzavarásának csak egyetlen okát halljuk e pillanatban és ez a béke fentartásának érdeke. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De a mint mi elismerjük, t. ház, hogy a béke fentartásának érdeke a nemzettől nagy és súlyos áldozatokat kivan meg, ugy nem vonhatja kétségbe egyrészt maga a korona és nem vonhatják kétségbe a katonai intéző körök sem, hogy a nemzetet ezen súlyos és nagy áldozatok előteremtésében a szűkkeblűség és az európai situatió fel nem ismerésének vádja meg nem illeti, (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) mert ha más államok nagy és súlyos áldozatokat hoztak haderejük emelésére, megtettük azt mi is. Megtettük akkor, midőn majdnem évszázadok mulasztását két évtized alatt akartuk helyrehozni; életbeléptettük az általános védkötelezettség rendszerét és ezzel nemcsak a zsoldos rendszert szüntettük meg, hanem az ország intelligentiáját is a hadsereg rendelkezésére bocsátottuk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az elavult haderőfegyverek helyett a majdnem egy millióra szaporodott hadsereget az"emberölő találmányoknak technicailag ez idő szerint legtökéle-