Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-145

«•' 145. orszAgos ülés deczember 3-án, hétfőn. 1888. levő ügy hová utaltassák utolsó instantiában, a ministerhez, vagy a közigazgatási pénzügyi bírósághoz. Miről van szó ? Égy törvényt alkot a törvényhozás, mely azt mondja, hogy eltöröltetik a magánosoknak s községeknek italmérési joga s azt az állam saját jövedelmi forrásává teszi az italmérési jövedék intézményének behozatala által, de elrendeli ugyanaz a törvény, hogy azok, a kik ily jogot vesztenek, az állam részéről kárpótoltassanak. Megállapítja ugyanezen törvény általánosságban a szabályokat, melyek megszabják, hogy mely esetben van ily kárpótlásnak helye s melyek megszabják ennek mértékét még pedig a körülmények különfélesége szerint különféle mértékét is és megszabják azt, hogy azután a kárpótlási összeg ezen mértékhez képest kiutalványoztassék. A feladat tehát most az lesz, hogy a törvényben megszabott kárpótlásnak törvényben megszabott általános szabályai concrét esetben az i egyes egyénekkel szemben alkalmaztassanak. Arról van mo^t szó, t. ház, hogy a kormány azt indítványozza ós azt kívánja, hogy ezen mértéknek az egyes esetekben való alkalmazása utolsó fórumban a pénzügyminister kezébe adassék. Ezzel szemben áll az ellenindítvány, mely azt kívánja, hogy legalább az utolsó fórum a pénzügyi közigazgatási bíróság legyen és ne a pénzügyminister. Az ellenindítvány, röviden összefoglalva, azzal motiváltatott, hogy lehetetlen, hogy a pénzügyminister erre a functióra alkalmas roganum legyen, mert ő nála az forog fenn, amit ugy szoktunk nevezni, ho<ry collisio officiorum. A pénzügyminister egyrészt a kincstárnak képviselője, personificálója, a kinek mint ilyennek kötelessége a kincstár előnyeit, a kincstár hasznát, a kincstár érdekét képviselni, (Igaz! Ugy van! balfelöl) másrészt oda. állíttatnék ezen intézkedés szerint, mint az a biró, a ki ugyancsak közte, a kincstár képviselője közt és azon egyesek vagy községek közt döntsön, ha controversia támad. Valóban már igy magában véve is sajátszerű gondolat, hogy valaki egy személyben legyen biró és fél, mert hogy az, én azt hiszem, minden elfogulatlan ember elismerni kénytelen ; ha azt mondjuk is, hogy a kincstár az igazi fél, a kincstárnak mégis valakiben személyesítve kell lennie, személyesítve pedig a pénzügyministerben van és ő neki feladata a kincstárt a maga érdekében képviselni és védelmezni. De különben ha el is tekintünk ettől, ha egyáltalában bírói intézményre szükségünk van, nem-e ez egyike a legpraegnansabb eseteknek, hol az egyén valóban birói védelemre szorul. (Helyeslés balfelöl.) Hiszen itt az esetek egész sorozata fog felmerülni, melyek mind azt fogják involválni, hogy döntessék el, vájjon az általános szabályok, melyek itt felállíttattak, arra az egyénre miként alkalmazandók, hogy jog és igazság szerint részesüljön abban a kárpótlásban, melyet részére ez a törvény maga megállapít. Itt azután közönyös, hogy neveztetik-e az magánjogi kárpótlási igénynek vagy valami más természetű" kárpótlási igénynek ; de itt arról van szó, hogy a jogosított abban a törvény által neki egy bizonyos szabály szerint biztosított kárpótlásban, még pedig milyen mértékben részesül. Természetes, hogyha valahol, itt van helye annak, hogy biró lépjen közbe, hogy biró és ne más döntsön a felett, hogy az egyénnek milyen itt a joga és miként alkalmazandó rá az általános szabály. Hiszen a kérdések, melyek itt felmerülnek, nem egyszerűen olyanok, hogy azt lehetne mondani, hogy a ki 5 forint adót fizet, kap 20 forint kárpótlást ; nem ily egyszerűen van ez itt kimondva, hanem itt a kérdések egész sora lesz eldöntendő, míg tisztába hozatik az, hogy az egyes esetben az egyén jogosan mikép részesítendő ezen kárpótlásban. Eldöntendő minden egyes esetben, van-e egyáltalán a jog kárpótlásának helye ; ez a kérdés is el lesz döntendő, a hol controversia lesz. Hol a kincstár és az illető közt kiegyezés történik, ott nem; de a hol ez nem történik, ott ezen kérdést is el kell dönteni. A második ilyen kérdés az, hogy a jogért adandó kárpótlás összege mily alapon állapítandó meg. A ki ismeri azokat a szabályokat, melyek e részben megállapittattak, tudja, hogy minden esetben mily fontossággal bir az a körülmény, hogy az egyik, vagy a másik alapon szabassék-e meg a kárpótlás. Harmadszor eldöntendő, mekkora legyen a kártalanítás összege és végre még azon kérdés eldöntése is, hogy kiadható-e és igény támasztatván, mily arányban, a kérdéses összeg ? Mindezen kérdések, életbevágó kérdések minden egyes esetben, a hol az egyes szemben fog állani az állammal. Ezen kérdések három elsejének mindegyikében azon egyénnek érdeke a kincstár érdekével homlokegyenest ellenkezni fog és ezért mégis a pénzügyminister kezébe tegyük a végeldöntést? (Élénk helyeslés a hal- és szélső haloldalon.) Arra valók a közigazgatási bíróságok, hogy — a mint már kiemelni bátor voltam — az állam orgánumainak túlkapásai, önkénye ellen mindenütt ott védjék az egyént, a hol valami praestatióról, vagy a mint itt áll a kérdés, akármilyen előnyről van szó, melyben ő részesül. S ezért mondom, ha valahol, itt forog fenn azon eset, hol az egyén birói védelemre szorul. (Élénk helyeslés a bal- és szélső haloldalon.) És mégis, bármilyen világosnak és egyszerűnek látszik ez a dolog, mégis ugy az igazságügyi minister ur, mint az államtitkár ur az érveknek egész sorát hozták föl az ellenindítvány ellen. De, megvallom, hogy ezen érvek, melyek az ellenindítvány ellen felhozattak, bármiként vizsgáljam is azokat, a dolog lényegét, érdemét alig érintik és mind csak egyenesen arra szolgálnak, hogy a figyelmet a dolog lényegétől eltereljék. (Élénk he-