Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-145

115. országos ülés deczember 3-án, hétfőn, 18SS. gj_ lyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Sőt arról is meg vagyok győződve, hogy mind az igazságügy minis ter ur, mind az államtitkár ur maguk sem fektetnek nagy súlyt ezen érvekre. Megmutatom pontonkint, hogy ez nem lehet másként. (Halljuk! Híäljwk!)^ Az igazságitgyminister ur ép ugy, mint az államtitkár ur, de maga a ministerelnök ur is nagy súlyt fektettek arra, hogy az ellenzék által proponált módozatok mellett egy roppant hosszadalmas procedúra idéztetnék elő, mert hiszen a birói eljárás valami nagyon hosszú dolog. Kérem, az ellenindítvány nem mondja, hogy valamely törvényszéknél legyen megindítandó a kártalanítási eljárás, nem mondja, hogy a perrendtartás szabályai szerint 1-ső, 2-ik, 3-ik instantiában letárgyaltassék, hanem az ellenindítvány azt mondja, hogy az 1-ső és 2dk itt conteinplált forumok eljárását nem érintve, csak azon esetben, ha az a fél, a ki kártalanítást követel, azzal, a mit neki az 1-ső és 2-ik közigazgatási fórum megállapít, megelégedve nincs; ha azt tartja, hogy oly kevés az, a mit a kincstár kinál, vagy a közigazgatási forumok odaítéltek, hogy ő azzal meg nem elégedhetik és inkább vár még, megvár egy igazságosabb elbírálást egy felsőbb forumtói, csak ily esetben van helye ezen eljárásnak. Minden egyes esetben, minden egyes félre nézve áll az, hogy tőle függ, vájjon beleegyezik-e a 2-ik instantiának határozatába, mikor is további procedúra nincs. Ha pedig azt találja, hogy ez rá nézve lehetetlenség és megy tovább, keresi jogát, a különbség itt az, hogy az ellenzék, Unger Alajos indítványa azt kívánja, hogy ily esetben a felebbezés engedélyeztessék a legfőbb pénzügyi bírósághoz ; a kormány által proponált indítvány szerint pedig engedélyeztessék az itt legcompetensebben érdekelt pénzügyministerhez. (Iga;! Ugy van ! halfelől. Derültség.) Én azt hiszem, hogy minden egyes fél sokkal nagyobb megnyugvással fog ez esetben a pénzügyi közigazgatási bíróságokhoz fordulni, mint a pénzügyministerhez, a ki ellenfele és hogy az az időhaladék, a mely ebből rá nézve szármáz hátik, sem valami igen nagy nem lehet, sem pedig számba nem jöhet ott, ahol maga a fél is azt kívánja, hogy még egy felsőbb fórum is revideálja az ügyet. (Helyeslés balfelől.) Ezt az alkalmat fel kell használnom arra is, hogy kitérjek azon igazán sajnos jelenségre, melyet mi tapasztaltam. (Halljuk!) Több oldalról ugy állíttatott oda a kérdés, mintha az ellenindítvány valami percsinálási czéllal vagy perfaragók érdekében kieszelt dolog lenne. Ez, t. képviselőház, csakugyan nem érdemes arra, hogy vele bővebben foglalkozzam s nem méltó a mi parlamentünkhöz sem. (Helyeslés balés szélső haloldalon.) Hiszen itt nincs is perről szó, itt arról van szó, hogy az a felfolyamodás, mely minden körülmények között megengedtetik, a pénzügyminister ur elé terjesztessék-e, vagy pedig a pénzügyi közigazgatási bíróság elé. Ily gyanúsításokkal lehet szintén elhomályosítani a kérdést, de azt felderíteni és a parlamentet azon helyzetbe hozni, hogy tisztán látva dönthessen, nem lehet; pedig ez utóbbi volna a feladat. Ép oly kevéssé vezet a kérdés tisztázásához az, a mit az igen t. igazságügyminister ur tegnapelőtt mondott, a birói függetlenségről beszélve. En nem tudom, hogy miként jutott ahhoz a t, igazságügyminister ur, mert azzal kezdte beszédét, hogy nagyon nagyra becsüli a birói függetlenséget, ele azért az ellenindítványhoz nem járul, hanem elfogadja a kormány javaslatát. Ez a két dolog itt egymással összefüggésben nem áll s én ereszben azokhoz teljes mértékben hozzájárulok, a miket a t. ministerelnök ur kifejtett, de annak az ellenkezőjét erről az oldalról nem is állította senki. Az államtitkár ur praecedensekre hivatkozott és azt mondta, hogy a mi törvényhozásunk már ismételve hasonló szellemben járt el és hasonló kérdéseknek elbírálását bizta rá a közigazgatási hatóságokra. Nevezeteden a maradvány ésirtványföldekkérdéseiben, a vízi és halászati jogról szóló törvényekben és így csak consequens marad, hogy ha tovább is ezen utón haladva, itt is egy közigazgatási fórumra bízza a kérdések eldöntését. Bocsánatot kérek, ma már rá lett mutatva, hogy igenis történt ilyen infractió oly kérdésekben, melyek folytán a jogvédelem kiválóan szükséges s máshova utaltatott, mint a hova kelletett volna. De én azt hiszem, hogy azon praecedensek, melyekre a t. államtitkár ur hivatkozott, nincsenek szerencsésen választva. Mert épen ezen praecedens esetekben ez nem történt a legislatio részéről és véletlenül-e vagy nem, de itt eltaláltatott a helyes arány. Mert a maradvány- és irtványföldeknél mindkettőre nézve a kártalanítási eljárás egészen a bíróságokhoz van utalva és ezen bíróságok előtt a kormány magát az ő orgánuma, a biztos által képviselteti. Csak a liquidatio történik pénzügyi hatóságoknál, a mint ezt az 1871 : LIII. törvényczikk 90., 95. §-ai, továbbá az LIV. törvényezikk 12. §-ai bizonyítják, sőt az 1874-ben kibocsátott ministeri rendelet is ugyancsak a bíróságoknak tartja fenn ezen eljárást, utasítást adván a biztosoknak, hogy ott, mint a kormány kiküldöttjei miként járjanak el. Ép ugy van az a halászati és vizjogra nézve is, a hol, ha a közigazgatási hatóságnak intézkedésében nem nyugszik meg a fél, nyitva áll előtte a birói út. (Úgy van! balfelől.) Méltóztassék e részben a vizijog 174. §-a negyedik alineáját és a halászati jog 58. §-a 3. alineáját megtekinteni. (Helyeslés balfelől.) Ezek a praecedensek tehát nem alkalmasak arra a következtetésre. De ha így volna is, ha