Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-159

250 159. országos ülés január 12-én, szombaton. 188$. maga függetlensége érdekében a harczot. És ha végig tekintünk, hogy 1868. óta mi történt a hadsereggel szemben, azt találjuk, hogy a páriámén tarismus lépésről-lépésre hátrált, a hadsereg pedig lépésről-lépésre haladt elő saját függetlensége érdekében, (ügy van! ügy van! a bal- és a szélső baloldalon.) Az 1867 : XII. t.-cz. 10. §-amég magyar hadseregről szól, az 1868: XL. t.-czikk már magyar sorhadi csapatokat említ, most már csak magyar csapattestekről, truppenkörperekről van szó. 1868-ban a törvény közös hadügyministeriumot állapított meg, de már a legelső delegatióban a birodalmi hadügynrmister jelentkezett. A delegatiók gyakorolták a maguk ellenőrzési jogát, de ezt a közös hadügyministerium vagy nagyon ritkán, vagy épen sohasem vette számba és a nemzetnek fentartott jogok közt nem a legkisebbik volt az, hogy a hadsereg dislocatiója felett a törvényhozásnak volt joga rendelkezni. Az elszállásolási törvény ezt már kiveszi a nemzet kezéből. 1868-ban még a honvédség arra való institutiö, hogy a maga practicussága, nemzetiessége, olcsósága által a keretrendszer továbbfejlesztése mellett a közös hadseregre bomlasztóan hasson: most a honvédség a közös hadsereg kereteibe van beosztva; akkor a honvédséget a hazán kivitl alkalmazni nem lehetett a törvényhozás beleegyezése nélkül, most már ezen jogáról is lemondott a pariáment. (Igás ! Ugyvan! a S0élső baloldalon.) T. ház! Még két jog maradt csak fenn : hogy a hadi létszámot megállapíthassa a törvényhozás és hogy évenkint az újonczok határozott számát adhatja a közös hadsereg rendelkezésére és most ezen törvényjavaslat — mint Apponyit. képviselőt társam igen szépen kifejtette—-a parlamentet ezen két jogától is megfosztja. (Igaz! XJgy van! a szélső baloldalon.) A közös hadsereg ezután miféle függésben fog állani a nemzet törvényhozásával, micsoda parlamenti befolyásunk lesz a hadsereggel szemben; s ha sikerül a hadseregnek igy lassanként önmagát függetleníteni a parlamenti tényezők befolyása alól: sikereiben elbizakodva, nem fogja-e felvenni a keztyüt arra, hogy most már a törvényhozást maga alárendelje és nem ennek hirdetője-e az a jelenség, mikor a honvédelmi minister, ki egyszersmind cs. és kir. tábornok, azt mondja, hogy a törvényjavaslatot el kell fogadni, mert itt alkudozásnak helye nincs, (ügy van! Igaz! Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nagyon veszélyes, ha egy alkotmány constructioájában a hatalmi tényezők nincsenek jól ellensúlyozva. Alig lehet veszedelmesebb valami, mint hogy ha az alkotmányos tényezők mellé egy alkotmányon kívül álló s ma már alig valamiben az alkotmánynyal összefüggő intézmény állíttatik, a mely intézményben épen maga az uralkodónak akarata korlátlanul érvényesülhet, mig alkotmányos intézményekben az uralkodó akarata csak korlátok közt mozoghat. Ennek természetes filosöphiaikövetkezménye az,hogyazonhatalomis,melynek befolyása, népszerűsége és tisztelete oly magas, azon intézmény érdekében fog érvényesülni, a mely intézményben akarata korlátlanul érvényesülhet és nem azon intézmények érdekében is, melyben akarata nem korlátlan. (Élénlí helyeslés a ssélső balfelől.) A hadsereg ma két elemből áll. Tiszt karból, mely fentartja a régi hadsereg szellemét és legénységből, a melyet a társadalom a maga iskoláiban, a maga szellemében, a maga törekvéseivel, a maga vágyaival és a maga ösztöneivel nevel és küld a hadsereg körébe. Egy hadsereg erős csak ugy lehet, ha a tiszt és legény közt a legbensőbb erkölcsi összeköttetés van. (Helyeslés a szélső balfelöl.) És vájjon minálunk létezhetik-e ez erkölcsi összeköttetés, a hol a legénységnek mind érzülete, mind nyelve ép oly idegen s ép oly ismeretlen a tiszt előtt, mint a milyen gyűlöletes a tiszt minden felfogása azon katona előtt, a kit (Elénk helyeslés a szélső balfelöl) a társadalom a szabadság szeretetére, az alkotmányos és népjogok tiszteletére tanított meg. (Élénk helyeslés szélső balfelöl.) Nem uj jelenség ez. Austria legutóbbi hadjáratainak történetírói mind felemiitik azt, hogy a legutóbbi háborúban, midőn nagy vereség érte a sereget, hogy teljesen felbomlott a hadcsapatok közt a rend és fegyelem, mert a tiszt nem ismerte (Halljuk! Halljuk!) a legénység nyelvét és a legénység nem gondolt a tiszttel s a tiszt nem törődött a legénységgel ; s felemlítik azon történetírók, hogy a katonai kórházban az ütközetek után a sebesült tisztek és legények akként feküdtek egymás mellett, mintha két idegen államnak, két idegen uralkodónak lennének emberei és nem mint bajtársak, kik egy csatatéren és egy ügyért vérzettek. (Élénk helyeslés szélső balfelől.) E bajnak oka a bírálatnak hiánya és a hadseregnek azon jelenlegi helyzete, hogy a törvényhozások kellő befolyással nem birnak a hadsereg kifejlesztésére és kiképeztetésére. Hiszen parlamenti ellenőzésről hogy lehet szó ott, a hol a parlamentnek csak egyes bizottságai élőt adnak némi felvilágosításokat s néha egyenesen megtagadnak bizonyos nyilatkozatokat és felvilágosításokat és ha kapnak is választ a delegatiók, akkor ezt nekik legalább is oly hangon teszik, mintha csak koldulni volna joguk. Hová vezethet ez? Csak egy csattanós példát hozok fel. Nézzék meg önök, ha ítélni akarnak a hadsereg védképessége felett, hogy a tiszteknek aránytalanul nagy százaléka azon karddal, melyet egész életén át csörtet az oldalán, nem tud bánni és nem tud vívni; nézzék meg, hogy a lovas kardjá{ val tud-e bánni, hiszen meg lehet köszönni, hogy