Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.
Ülésnapok - 1887-158
158. országos ülés január 11-én, pénteken. 1889. 233 nyesítésére való hatalmát csonkítani, (Igás! Ugy van ! a hal- és szélső daloldalon) mint fegyverzetének egy részét tőle elvenni és őt avval vigasztalni, hogy marad még egy másik része, mig azt is el nem veszti. (Élénk helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Bevezetőleg mondottam, t. képviselőház, hogy a véderő kérdését a nemzeti élet mindazon ágának szempontjából kell felfogni, a melyekre az befolyást gyakorol. (Halljuk! Halljuk!) Mondottam, hogy ha már reformot csinálunk védelmi szervezetünkben, annak a reformnak nem szabad egyoldalúlag katonainak lenni, hanem ki kell terjeszkednie mind arra is, a mi védszervezetünkben más, a katonaival egyenrangú szempontoknál fogva hiányosnak, hibásnak bizonyult be. És miért kell ennél az alkalomnál érvényesítenünk azokat a szempontokat is, a melyekre ebben a törvényjavaslatban indicatiót nem találunk ? Miért kell nekünk a katonai reform kérdését közszabadsági, közjogi és nemzeti szempontból is ezen alkalommal felvetni? Egyszerűen azért, mert ez az egyetlen alkalom, midőn a képviselőház abban a helyzetben van, hogy a maga akaratát érvényesíthesse. (Helyeslés a hal- és szélső haloldalon.) Az a képviselőház, mely a hadügyi költségvetést sem tárgyalja directe, hanem csak egyik bizottsága által, az a képviselőház, ha ezt az alkalmat nem használja fel, midőn katonai reformokat kérnek tőle, hogy viszont politikai reformokat kérjen, az a képviselőház egy alkalmat sem fog erre felhasználni. (Élénk tetszés a hal- és szélső haloldalon.) Már most, t. képviselőház, van-e okunk arra, politikai reformokat kérni? (Halljuk! Halljuk!) Közszabadsági szempontból a hadsereg intézményei körül még mindig fennáll egy romja a múltnak, (Halljuk!) mely, mondhatom, falán kivétel nélkül minden hozzája értő és a dolog iránt érdeklődőnél botránykövet képez és ez a katonai büntető eljárás. (Ugy van! a bal- és szélső haloldalon.) 18 év óta igérik azt a reformot, melyet Németországban, a hol pedig a katonai követelmények iránt az érzék talán meglehetősen magas fokon áll, ha nem csalódom, egy vagy két év alatt létesíttettek. Ennyi idő után, t. ház, azt hiszem, a legnagyobb türelemnek is megszakadhat a fonala és a t. képviselőház teljesen fel van jogosítva arra, hogy azt mondja: most már követelem, mielőtt katonai reformokba belemegyek, hogy ez a közszabadsági reform is létesíttessék. (Élénk helyeslés a bal- és szélső haloldalon.) Ezt a kérdést azonban, t. ház, tüzetesen a részletes vitánál akarjuk kifejteni; itt csak rámutatok, mert a kép teljességéhez ez is tartozik. De, t. képviselőház, van nekünk mit kívánnunk közjogi és nemzeti szempontból, még pedig részint olyat, a mi e törvényjavaslat keretén belül, részint olyat, a mi azon kivül ugyan, de ezzel KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. VII. KÖTET. egyidejűleg megoldható, egyidejűleg abból az általam előbb említett szempontból, mert most van itt hatalmunk órája, egy pár hét múlva tekintetbe sem fog az jönni. (Ugy van! a hal- és szélső baloldalon.) T. ház ! Nem akarok kisebb jelentőségű dolgokról beszélni és nem akarom érinteni azokat a kérdéseket, melyeket, mint a hadsereg belszervezetéhez és vezényletéhez tartozókat az 1867-ik évi XH. törvényczikk egyenesen ő Felsége intézkedési körében hagy. Csak a leglényegesebb dolgot akarom megemlíteni és ez az, hogy a hadsereg eulturális követelései és intézményei nincsenek összhangban a magyar állam eulturális intézményeivel, nemzeti culturánk követelményeivel. (Ugy van! a hal- és szélsőbalon.) Az összhang ezen hiánya két momentumnál nyilvánul, melyek egyike e javaslat keretébe tartozik és szerintem itt megoldandó : a tiszti vizsga nyelvének kérdése ; másika meg a katonai szakoktatás egyoldalúsága. T. képviselőház ! Méltóztassanak okoskodásomat követni, melyben kimutatom, hogy ezen követelmény nem izlés dolga, hanem közjogi állásunkból és nemzeti culturánkból organicus szükségességgel kinőtt követelmény. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A magyar nemzetnek, mint minden életrevaló nemzetnek, egész politikai fejlődésében kisebb-nagyobb öntudatossággal egy politikai ideálja volt: e hazában egy önálló nemzeti államot alakítani. Önálló nemzeti élet és ezen önálló nemzeti életnek egyik leglényegesebb ága egy önálló, szorosan és kizárólagosan nemzeti cultura. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A nemzeti culturanak, t. ház, az állam összes intézményeivel azok minden fokán találkoznia kell; az állam minden intézményében bizonyos fokozatok elérése, bizonyos eulturális fok elérésétől van feltételezve és ezen eulturális fok meghatározását helyesen azon intézmények érdeke szabja meg. De azon cultura nak, mely bármely fokon követeltetik, mint feltétele annak, hogy az állam intézményeiben bizonyos fokozat eléressék, másnak, mint nemzeti culturának, nem szabad lenni, (Elénk helyeslés a baloldalon) mert ha más cultura követeltetik, mint nemzeti, akkor azon intézmény, mely ily feltételekhez köti egy fokozat elérését, ellentétben áll az állam nemzeti culturájával, az állam egyik leglényegesebb éltető erejével, (Élénk helyeslés és tetszés bal- és szélső haloldalon.) T. ház! A hadseregben a tiszti fokozat elnyerésének a magasabb műveltség útján két módja van: az egyik az egyéves önkéntességet követő tiszti vizsga letétele, mely az illetőt a tartalékos tiszti rangfokozatba viszi, a másik a katonai nevelés minden stádiumának követése. Már most azon tűrhetetlen állapot létezik, hogy az a műveltség, a melyet a tiszti rangfokozat elérésére 30