Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-158

232 1&8- trsz&ges ülés január 11-én, pénteken. 1889. És, t. ház, én csodálkozom a t. kormány maga­tartásán ezen ügyben. Először is magának a kor­mánynak felfogása erre nézve nem világos. Én hallottam a t. honvédelmi ministertől az igazság­ügyi bizottságban egy oly nyilatkozatot, melyben ő azt indokolta, hogy változtatni kell a mostani állapoton, mert az eddigi állapot „Arinee auf Kündigung." Es hallottam a kormány más tagjaitól kísér­letet annak bebizonyítására, hogy ez az új intézkedés tökéletesen ugyanazt tartalmazza, a mit a régi. T. ház, nem következtethetek-e ebből jog­gal legalább annyit, hogy egy oly intézkedés, melynek értelmére és horderejére nézve magának annak a kabinetnek tagjai sincsenek egyetértésben, a mely benyújtotta, legalább i» homályos? De t. ház, ennek a parlamentnek összes jogügyi tekin­télyei, pártkülönbség nélkül — nemcsak az ellen­zékiek, de a kormánypártiak is — ugyanazzal az érveléssel, ugyanazzal a súlylyal kifejezték abbeli aggodalmukat, hogy itt a népképviselet jogkörének egy lényeges csonkításáról van szó. T. képviselő­ház, cnazthiszem, hogy, ha a kormány csakugyan azt hiszi, hogy az új intézkedés egészen ugyanaz, mint a régi, ha ezt látja, hogy az ő pártjához tar­tozó összes jogügyi capacitások az iránt kétely­ben vannak és az áj szöveg, illetőleg az abból kimaradt részek kihagyása folytán aggodalmat táplálnak, ezen a bajon nagyon egyszerűen lehet segíteni: tessék az előbbi mondatot visszatenni, ha ugyanaz az értelme. (Élénk helyeslés balfelöl.) De, t. képviselőház, megvallom, nemcsak azért is nagyon gyanús ez az intézkedés, mert szó szerint az új szöveg nem jelenti ugyanazt, a mit a régi, nemcsak azért, mert magának a kormánynak ma­gyarázata e tekintetben egymással ellentétben állanak, nemcsak azért, mert a háznak összes jogászai, jogügyi tekintélyei állítják, hogy ebben egy, a parlament jogára nézve veszedelmes újítás foglaltatik, hanem azért is, mert értelmes emberek csak nem szoktak semmit sem tenni ok nélkül, s én mégis azt hiszem, hogy ugy a kormány, mint mindazon tényezők, melyek ezen javaslat szerkesz­tésére befolyást gyakoroltak, követelik maguknak azt, hogy értelmes embereknek ismertessenek el. (Derüliség balfelöl.) Hát akkor, t. képviselőház, micsoda ok volt a világon, hogy egy húsz év óta fennálló törvénynek szerkezetén módosítás tör­ténjék, csak azért, hogy minket megtréfáljanak vele, csak azért, hogy egy világos törvényt homá­lyossá tegyenek, csak azért, hogy egy rébuszt adjunk fel a jövő nemzedéknek ott, a hol ez a nemzedék egy világos jogot élvezett. (Helyeslés lalfelöl.) Ez által t. ház — hogy a legkevesebbet mondjam és ehhez ragaszkodom — a háznak, a népképviseletnek egy eddig kétségtelenül és félre­érthetetlenül formulázott hatalmi garantiáia és joga kétessé és homályossá tétetik. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Már most, t. ház, kinek tesznek evvel hasz­not? (Halljuk!) Ha bizalmatlansággal vannak, ha azért történt ez a módosítás — s a t. honvédelmi minister urnak „Armee auf Kündigung "-féle nyi­latkozata ezt látszik involválni — mert nem bíz­nak azon 10 év múlva leendő törvényhozásban, hogy az a monarchia védelmének érdekeit kellőleg latba fogja vetni, hát akkor én azt kérdezem, váj­jon az alkotmányos tényezőknek eddigi eljárása a monarchia mindkét felében, a melyek ritka egy­értelműséggel s a legnagyobb áldozatkészséggel mindig megszavaztak mindent, a mi ezen mon­archiának védelméhez tartozott, vájjon ezen eljárás indokolttá teszi e ezt a bizalmatlanságot, (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon) és vájjon ily viszonzást érdemelnek-e ? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) De.t. ház, én erre a térre nem lépek, mert én nem a jó magaviseletnek jutalma gyanánt, hanem mint a nemzeteknek egy sarkalatos jogát kívánom ezt. (Zajos helyeslés, éljenzés és taps a bal- és szélső­baloldalon.) Ezeknek a jogoknak ez időszerint mi vagyunk a letéteményesei. (Tetsiés balfelöl) Ezek a jogok nem a mi tulajdonunkat képezik, (ügy vanl Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) ezeket nekünk elpocsékolnunk nem szabad (Tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Ezeket a jogokat nekünk minden leg­kisebb csorbítás és hiány nélkül át kell szolgáltat­nunk a jövő nemzedék számára. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) És ha mi ezekből csak egy szemernyit is elejtünk, akkor mi ennek a nemzet erkölcsi vagyonának hűtlen kezelői vagyunk. (Hosszantartó zajos éljenzés és tetszés a bal­és szélső baloldalon.) És, t. ház, azt az érvet, hogy ne aggódjatok nagyon e miatt a 14. §. miatt, hiszen megmarad az ujoncz-megszavazási jog, azt az érvet én el nem fogadhatom. Hiszen tudom én is azt, hogy ha ezen alkotmányos garantia elejtetik, azért a nemzet fegyvertelen nem marad, azért maradnak még neki más eszközök a kezében, hogy akaratát érvénye­síthesse. De, t. ház, szeretném én látni, hogy az az ember, a kinek 300,000 fitos vagyonából e vagyo­nának kezelője 100,000-et elveszített, mit felelne, ha ez avval védené magát, hogy de hiszen kérem, 200,000 frt még meg van? (Élénk derültség és tet­szés a bal- és szélső baloldalon.) A nemzet hatalmá­nak, alkotmányos befolyásának különböző biztosí­tékai vannak. Ezek a biztosítékok arra valók, hogy a nemzet az idők és körülmények különbözősége szerint, a melyiket czélszerűnek látja használni, hol az egyiket, hol a másikat használja fel, hol az egyiket, hol a másikat alkalmazhatja politikai ve­szély nélkül. A nemzetet a biztosítékok ezen sok­féleségétől megfosztani annyit tesz, mint a nemzet actióképességét, a nemzetnek saját akarata érvé-

Next

/
Thumbnails
Contents